Miért beszélünk el ennyire egymás mellett a románokkal?

A politikusok minden mondata érdekek mentén születik Romániában és Magyarországon is. A gond ott kezdődik, amikor a politikai nyelv átveszi az uralmat a mindennapokban is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Érdeklődve olvasom a cikksorozatot az Azonnalin, amit Orbán Viktor temesvári beszéde generált, amiben román-magyar összefogásról és Közép-Európa megerősödéséről beszélt. Az a ritka helyzet állt elő, hogy tetszett, amit mondott.

A reakciók megítélésében viszont nem tudok egyértelműen állást foglalni. Látom, hogy kinek-kinek vérmérséklete és politikai hovatartozása szerint tetszik avagy nem tetszik, hogy Klaus Johannis inkább az EU-t választja helyettünk, hogy Vladimir Ionaș „lerománozta” az erdélyi magyarokat, hogy Hans Hedrich a demokrácia határainak feszegetését kéri számon, vagy hogy Lucian Mîndruță kifejezetten pozitívan reagált a dologra, még ha fontosabbnak is tartja a valós cselekvést a gesztusoknál. Ahogy a cikkek nyomán született véleményeket olvasgattam, akaratlanul is az jutott eszembe, hogy a probléma nem a mondanivalóban, hanem a nyelvben van, amin megfogalmazzuk.

Hiszen bizonyos értelemben igaza van, román állampolgárok, tehát románok. Vajon nem háborodhat fel ezen számtalan erdélyi és anyaországi magyar? Hiszen hogy lehetne román a lányom barátnője, Csenge, aki székely kislányként az iskolában kötelezően tanult román nyelvet épp annyira beszéli, mint a szüleim az egykor szintén kötelező oroszt?!

Vajon tényleg az EU-n belüli törésvonalakra kell gondolnia egy román politikusnak (itt miért nem hördül fel senki, hiszen Johannisról beszélek, aki bizonyos szögből nézve akár szásznak is tűnhet), amikor egy magyar politikus összefogást sürget, ha mégoly elrugaszkodott víziók mentén is? Hiszen az EU-n belül számtalan kisebb-nagyobb érdekképviselet, összefogás és tengely valósult már meg, miért pont a közép-európai lenne ördögtől való? Vajon magyarként ezt úgy kell értenem, hogy a román elnök már megint „ellenünk van”? Nem hiszem, mégis sokan ezt hallották ki a mondandójából.

Mi lehet az oka, hogy ennyire elbeszélünk egymás mellett? Attól tartok, hogy a válasz az aktuális politika természetében lakozik.

Az is meglepően vicces, hogy egyesek felháborodnak Orbán Viktor adventi fotóján, ahol egy Nagy-Magyarország-térkép van a falon a háttérben, de az is, hogy mások azt gondolják, egy ilyen fotónak nincs semmiféle jelentősége.

Horvátországban éppen jól jött ez a kép ahhoz, hogy egy bizonyos társadalmi csoport újra azt érezze, van olyan horvát politikus, aki figyel rájuk és „megvédi őket”, míg Magyarországon szintén jól jött, hogy egyesek azt mondhassák, akár éppen a temesvári beszéd után, hogy lám-lám, a miniszterelnök azért tudja, hogy mit jelent hazafinak lenni.

Sajnos egyik csoportnak sincsen igaza. Az ilyen megnyilvánulásokat patikamérlegen mérik, az érkezett reakciókat alaposan elemzik és ennek fényében alakítják a választ. Eközben az értelmes román honpolgár magasról köp az egészre és koccint a székely barátja egészségére, az értelmes horvát borász a Drávaszögben továbbra is Villány felé kacsintgat, az értelmes magyar pedig éppúgy nem utálja a dobrudzsai pelikánvadászt, mint a dalmát péket. Amíg mi, átlagos emberek tudunk egymással a politikai nyelvtől független nyelven beszélni, addig nincs és nem is lehet nagy baj.

Én személy szerint azt javaslom, hogy inkább a közös pontokat keressük, ne azt, ami elválaszt. Olvassunk román írókat, horvát költőket, beszélgessünk szlovák emberekkel, igyunk szerb pálinkát, miközben mindenhol bemutatjuk önmagunkat is, azt a magyar kulturális hátteret, ami nélkül a többi környező kultúrát is nehezebb lenne értelmezni. Így talán elegen maradunk olyanok, akiknek a kellő pillanatban nem fogynak el a saját szavaik…

Ercsey Dániel a WineSofa főszerkesztője, a Pécsi Borozó szerkesztője.