+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. december 26. csütörtök, 17:20
Orbán Viktor Temesvárott egy tisztességesnek tetsző ajánlatot tett a románok felé: legyünk együtt Közép-Európa. A válasz elutasítás volt, és mástól se számíthat nagyon másra Orbán. „Közép-Európa” a bécsi diplomáciának áll csak jól.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A nemzeti történetírásokat a csehektől a magyarokon át a horvátokig még sokszor áthatja egyfajta Habsburg-ellenes attitűd, elvégre a történelemtudomány ezen országokban sok tekintetben az új nemzetállami lét emlékezetpolitikai céljainak van alárendelve: igazolja, hogy elnyomásban éltek az „osztrákok” alatt.

 

„Ha nem lenne Ausztria, az emberiség érdekében ki kéne találni”

 

De látva a Habsburg-birodalom szétesése utáni eltelt száz esztendőt, a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali diktatúrákat, népirtásokat, kitelepítéseket, gazdasági elszegényedést és politikai eljelentéktelenedést, egyre többen értenének mégis egyet František Palacký egykori cseh történésszel, aki 1848-ban azért utasította el a részvételt a frankfurti parlamentben (és ezzel Ausztria esetleges végét), hogy „ha nem lenne Ausztria, az emberiség érdekében ki kéne találni”. Palacký arra utalt, hogy

 

a közép-európai népek önös érdeke is, hogy a Habsburg-ház oltalma alatt maradjanak meg – mert Ausztria nélkül, teljesen önállóan a német vagy az orosz imperializmus martalékaivá válnak.

 

Ennyire pontosan kevesek látták előre, ami e térségben valóban megtörtént a Habsburg-ház trónfosztása után. Ausztria és Trieszt kivételével – amelyek 1945 után szerencsés oldalra sodródtak – nincs olyan ország vagy nép Közép-Európában, amely komolyan kijelenthetné: megérte az elmúlt száz év a Habsburg-ház nélkül.

 

1989-ben már persze teljes illúzió lett volna újraegyesíteni a Monarchiát, a gazdasági és társadalmi különbségek olyan nagyok lettek Bregenz és Lemberg között, hogy erre már soha nem is lesz lehetőség. Ettől még persze egy-egy országban, így Magyarországon is, vissza lehetett volna állítani a királyságot – akár az egész közép-európai térségben, így egyfajta itteni Commonwealth jöhetett volna létre a mindenütt közös uralkodó személye révén.

 

Ha nem is jött – mert nem is jöhet már soha – létre újra a Habsburg-birodalom, 1989 után mindenütt fordult legalább az értelmiségi és népi emlékezetpolitika:

 

a Habsburgok emléke mára alapvetően pozitív Krakkótól Kassán át Ragusáig.

 

Ha az egyes országok hivatalos emlékezet- és oktatáspolitikája még mindig a nacionalista különállást igazolja, a nemzeti sirámokat támogatja és a nemzeti mítoszokat építi – azért más már a hangulat. Egyrészről a főleg amerikai kutatóknak (Pieter Judson, Tara Zahra, stb.) hála egy sokkal összetettebb, pozitívabb kép él a történettudományban is a Habsburg-birodalomról (már senki se gondolja komolyan, hogy a „népek börtöne” lett volna Ausztria, sőt, a brit, francia, német vagy orosz birodalmakhoz képest Bécs nagyon is toleráns volt a „népeivel”), másrészről a helyi, népi emlékezet is megváltozott.

 

Ez a turizmusban látható leginkább: Lembergtől Temesváron át Fiuméig mindenütt kifizetődő a Habsburg-múltra emlékezni, valamilyen bécsi kávét, Sacher-tortát felszolgálni és a város régi német nevét is kiírni az étlapra. Márpedig a piac csak tudja, mire van kereslet: a Habsburg-nosztalgiát kajálják a népek.

 

Bécs találta ki Közép-Európát

 

Sokan tehát újra szívesen kitalálnák – ha nem is az emberiség, de legalább az idegenforgalom érdekében – Ausztriát. Ezt a pozitív Habsburg- és Ausztria-képet ezen térségben nagyon jól használta ki azon Bécs, amely ugyan még a jogfolytonosságot is tagadja a Habsburg-birodalommal (ellentétben Magyarországgal), és ahonnan évtizedeken át ki voltak tiltva a Habsburgok, és amely ország a vagyonukat is ellopta (pardon: államosította).

 

Ám egyrészről az osztrák mindig is egy pragmatikus lélek volt: a vörös Bécs is nagyon jól megél a Habsburg-nosztalgiából, elvégre – és ebben Schmidt Máriának igaza van – Ausztriának aztán tényleg nincs sok értelme, ha kivonnánk belőle valami republikánus buzgalommal (ahogy a szocdemek és a nácik tették 1918 után) a Habsburgokat.

 

Másrészről a bécsi külügyminisztérium mindig azon Néppárt felségterülete volt, amely a monarchikus és dolfußi hagyományokból született. A Néppárt szellemi holdudvara számára nem volt kérdéses, hogy Ausztria miért nem lehet (ahogy a szocdemek és a nácik akarták volna) sohasem Németország: a mai Ausztriát is Habsburg-múltja, katolikus identitása és közép-európai civilizatórikus missziója teszi önálló nemzetté – sőt: Közép-Európában a nation civilisatrice-szé.  

 

Az ÖVP és a diplomáciai kar közelében mindig is megvolt az erős történelem- és emlékezetpolitikai érdeklődés a közép-európai térség felé.

 

Ennek eszmei hátterét Moritz Csáky grazi történészprofesszor adta, aki a német imperialisztikus törekvéseket kifejező „német” Mitteleuropával szemben a Habsburg-múltból jött, sokszínű, éppen hogy nem német „Zentraleuropa“ gondolatot fogalmazta meg könyveiben a nyolcvanas évektől kezdve. A gyakorlati politikába pedig Emil Brix, Ausztria egykori londoni és moszkvai nagykövete és még inkább Erhard Busek, volt néppárti külügyminiszter fordította át.

 

Az 1989-es határnyitással pedig megteremtődött a lehetőség arra, hogy Ausztria a térségből – és különösképpen a délkelet-európai régióban – igazi „global playerré” váljék.

 

A Balkán az lett Bécsnek, ami Párizsnak a Françafrique.

 

Budapesttel azonban nem akar senki közösködni

 

Most Orbán valami hasonlót szeretne. Egyrészről eszmei alapot adna egy közép-európai együttműködésnek. Másrészről erre Budapest szépen rákúszna – ahogy azt tette az egykori magyar birodalmi részen is 1867 és 1918 között a magyar elit.

 

De ahogy ennek akkor is legfeljebb a fiumei olaszok (meg kicsit a horvátországi szerbek) között volt csak valamiféle pozitív visszhangja, a többi nemzetiség nem akart Budapest hatalma alatt maradni, úgy ma is látni kell: a Habsburg-nosztalgia és a Zentraleuropa-gondolat legfeljebb Bécset mutatja szép színben. Budapest és Magyarország továbbra is elnyomóként jelenik meg, így

 

egy Budapestről megfogalmazott Közép-Európa-eszme egészen mást jelent Zágrábban, Pozsonyban, Laibachban, mint egy Bécsből jövő.

 

Ennek az is persze az oka, hogy a Habsburg-nosztalgia mögött egy anakronisztikus Ausztria-irigylés is van. Nem véletlen, hogy minél szegényebb vagy jelentéktelenebb egy egykori Hasburg-város a mai Ausztriánál, annál nagyobb a Habsburg-nosztalgia. Abban a Lembergben, amelyet a Habsburg-időkben a lengyelek és ukránok folyamatos nemzetiségi elitcsatái határoztak meg, ma persze, hogy szívesen álmodoznak arról: bárcsak maradtunk volna osztrákok!

 

Ahogy az is érthető, hogy abban a Triesztben, amely a Habsburg-birodalom miatt Európa egyik legfontosabb kikötője volt, ma – egy öregedő, fogyó városként az olasz északkeleti periférián – visszasírják azon időket, amikor amúgy Triesztben tombolt az elszakadási vágy, az irredentizmus. A történelem már csak ilyen: minden történelmi tudást a jelen határoz meg. Magyarországhoz azonban nem csak történelmi, de jelenkori pozitívum se kapcsolódik.

 

Senki nem akar Zágrábban, Fiumében vagy Brassóban magyar lenni. Osztrák még talán-talán, de magyar biztos nem.

 

Azaz egészen másképp cseng, ha egy elegáns, csokornyakkendős bécsi diplomata – mélange-ot kavargatva – beszél Temesvárott Közép-Európáról, mert arra minden öngyarmatosító román liberális azonnal örömmel bólogat.

 

De miért akarjon egy temesvári román vagy akár egy erdélyi szász származású román államfő a magyarok mellé (értsd: a magyarok alá) besorolni? A történelmi tapasztalat a szászoknál se pozitív a magyarok vonatkozásában. Bécs 1867 után a nemzetiségeket egyenrangúként ismerte el, nem törekedett se nemzeti hegemóniára, se nemzeti homogenitásra, Budapest viszont éppen egy magyar birodalmat akart építeni. Erre ma is (néha túlzóan is) emlékeznek szomszédaink.

 

A jelenben pedig Magyarország híre és képe annyira rossz, hogy Romániában is undorodva fordulnak el tőle.

 

Ausztria szexi, Magyarország büdös. Hogy ez jogos-e vagy sem, az az eredmény szempontjából édesmindegy.

 

Senki a szomszédaink közül – talán csak a vučići Szerbia kivételével – még véletlenül sem akar bármiben is résztvenni, aminek bármennyire is magyar stiche van.

 

Azaz hiába lehet akár őszinte és szép is a temesvári orbáni ajánlat – mert magyar szájból hangzott el, soha nem lesz belőle semmi.

 

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vagy nézd át, miket mondtak nekünk Orbán beszédéről román értelmiségiek.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Adrian Solomont és Irinel Ioan Stativăt nem hatotta meg a személyzet kérése, aztán a balhé során még az őket megbüntető rendőröket is szidták kicsit egy bukaresti gyorsétteremben.

Ahhoz, hogy Magyarországról valaki ellen eljárást indítsanak, részes tagállamban vagy ottani céggel kell az EU-s pénzt elcsalni. Ezt maga Laura Codruța Kövesi mondta nekünk.

Rövid ideig tartott a szerb koronavírus-siker: a választások után két héttel ismét kijárási korlátozásokat vezethetnek be.

Itt a nyár, itt a főszezon, a budapesti reptér mégis inkább szellemvárosra hasonlít.

A járvány súlyosságát
tagadó brazil elnök már
napok óta tüneteket mutatott.

A Windows File Recovery évtizedes szenvedésnek vethet véget: nem kell attól tartanunk, hogy véletlenül töröljük az értékes dokumentumainkat!

Hét év után taszította le a trónról a kancellárt az a Rudolf Anschober, akit a járvány alatt szinte minden nap látott egész Ausztria válságot menedzselni.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Miért menekülnek el melegek még ma is Kelet-Európából? A berlini ZOiS online-rendezvényén erről lesz szó július 9-én.

Hogyan kéne támogatni a válság és az automatizáció miatt munkájukat veszített embereket? A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség online rendezvénye. Július 9.

Mi köti össze Kozma Lajost, a fényképész házát és Nagy Imrét? Mi volt Karády Katalin Amerikából való hazatérésének titokban tartott feltétele és mi köze ennek a Rózsadombhoz? Kultúrtörténeti séta július 11-én.

Július 30-án újra vitáznak az újságírók: most Pető Péter, a 24.hu, és Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője fog „összecsapni” a MagNet Közösségi Házban.

Ezt is szerettétek

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Twitter megosztás Google+ megosztás