Molnár Áron: Lépjenek egy kicsit hátrébb a politikusok az önös érdekeikkel!

Mennyire kell küzdenie az egójával? Miért baj az, ha a politizálás ételhordókkal mászkálásból és ajtóról lepattanásból áll? Mit gondol Orbán Viktorról és az O1G-ről? Hogyan áll a politikai korrektséghez, és mit szól ahhoz, mikor Kovács Ákos énekes női princípiumról beszél? A noÁr néven zenélő Molnár Áron színész ezekről is beszélt az Azonnalinak adott interjújában.

Miért nem áll politikusnak?

Nem vagyok hozzá elég ravasz. Én egy civil vagyok, színész vagyok, aktivista vagyok. Ez a három tökéletesen megfér egymás mellett.

Nem is csábították sehova?

Amikor megcsináltam az első számot, akkor nagyon sokan kommentelték, hogy „noÁr for president", aminek nagyon megörültem. Aztán rájöttem, hogy ez egy kifejezés, amit Facebookon sok emberre használnak, aki valami mellett kiáll. Elmondom, szerintem hogy lenne klassz. Most nagyon sokat foglalkozunk a politikusokkal. Az én ideális világomban, amiben hiszek és amiért küzdök, ez fordítva van: a politikusok foglalkoznak velünk. Ez lenne működőképes abban az országban, abban a világban, amiben szeretnék élni.

Ahhoz, hogy strukturális értelemben is történjen valami az országban, mégiscsak politikusok kellenek. Nem lehet mindent alulról szerveződve megoldani. Hiába bármekkora aktivista ön, egy ponton túl nem tud változást elérni.

Igen, de közszereplőként vagy civilként pressziót tudsz gyakorolni a politikusokra, rá tudsz mutatni a problémákra egészen addig, amíg az hatásos nem kezd lenni. Annyiszor fel tudod hívni rájuk a figyelmet, ameddig bírod, nem megállni, nem visszahátrálni. És ami a legfontosabb szerintem, amire akkor jöttem rá, amikor a TASZ-szal szórólapoztunk, hogy az egódat kell leküzdened.

Kezdjenek el foglalkozni az országgal, az emberekkel! Esetleg képviseljenek minket, ahogy a nevükben is benne van.

Önnek mekkora az egója, mennyire kell ezzel küzdenie?

Kell. Szerintem ahhoz, hogy az ember határozottan tudjon képviselni egy maga által kitalált elképzelést, mint ami a noÁr is, ahhoz kell egy magabiztosság. Nagyon vékony a mezsgye aközött, hogy valaki nagyképű, beképzelt vagy pedig magabiztos. Szeretnék a magabiztosság térfelén maradni. Pontosan látom a hibáimat, és amiben nem vagyok jó, azt nem erőltetem, vagy próbálok benne fejlődni. De nem csinálok úgy, mintha tudnám. Szerintem ez a kettő között a különbség. A nagyképű azt gondolja, mindenben jó. Én tudom, hogy nem vagyok mindenben jó.

Mikor jött rá legutoljára, hogy valamiben nem jó?

Például amikor a TASZ-szal szórólapoztunk a Szabad január kampányuk mellett. Ez arról szól, hogy tudatosan tegyünk a propagandamédia ellen. A szórólapozás nem tűnik nagy dolognak. Minden nap elmegyünk szórólapozó emberek mellett. Most viszont az én kezemben volt a szórólap, és én mentem oda a járókelőkhöz, hogy kíváncsiak-e arra, hogy mi az a propaganda, hogy hogyan kell védekezni az álhírek ellen, tájékozódnak-e hiteles forrásból, megnézik-e a hivatkozásokat, vagy az újságíró nevét, aki a cikket írja.

Tíz emberből kettő fogadta el a szórólapot, vagy állt egyáltalán szívesen szóba velem. Rengetegen mondták, hogy nem érnek rá, nincs idejük, nem érdekli őket. Pedig mindig nagyon kedvesen bemutatkoztam, hogy „jó napot kívánok, Molnár Áron vagyok, színész". Ettől függetlenül rengeteg visszautasítást kaptam.

Volt, aki elküldte a francba?

Nem, inkább csak ignoráltak. Ez volt a jellemző attitűd.

Nem ismerték fel az emberek?

Volt, aki felismert. De én erre nem is bazíroztam. Mindig bemutatkoztam, és elmondtam, hogy mi mindent csinálok, csak hogy képben legyenek: nem egy masszázskupont szeretnék odaadni nekik, hanem egy lehetőséget kínálni arra, hogy megtudják, hogyan védekezhetnek az álhírekkel szemben. És így ignoráltak sokan. Az első tíz alkalommal ez olyan érzés volt, hogy „ember, hát neked akarok segíteni, most ezt hogy?". És akkor rá kell jönni arra, hogy nem, nem az ego a fontos,

Még egy picit a politikusoknál maradva: mennyire működhetnek együtt a civilek a politikusokkal? Akár a mostani megmozdulások kapcsán is.

A noÁr – mindig ezt hangsúlyozom – egy zenei formáció, de ez nem csak én vagyok. Hanem ez egy magatartás, egy szellemiség, amit szeretnék képviselni. Mi a noÁrral mindig távol maradtunk a pártpolitikától.

Ez nem álszentség tekintve, hogy a civileknek mindenképpen szükségük van a politikusokra? Akárcsak abban, hogy beadjanak egy törvényjavaslatot.

Most szombaton azért veszünk részt a Budapest blokádon, mert nem szólalnak fel politikusok, csak civilek. Minden egyes tüntetésen, ami volt a választás óta, mindig volt valamilyen politikusi fellépés.

Ez baj?

Nekem baj. Azért, hogy a hitelüket visszaszerezzék a politikusok, ahhoz most nem dumálni kell, hanem kőkeményen tenni. Annak, hogy bemennek a tévészékházba, hogy kiállnak és együtt fölemelik a kezüket, hogy közösen lépnek fel a színpadra, nem csodaszámba kellene mennie, hanem ez kéne, hogy evidencia legyen. Most egyelőre nem itt tartunk. A politikusi akcióknak örülünk, ez most egy felhajtóerő, de nem ennek kéne a felhajtóerőnek lennie.

Arról kéne a politikusoknak folyamatosan posztolniuk, hogy elmennek egy hajléktalanszállóra, beszélnek hajléktalan emberekkel, lakhatási szegénységgel küzdőkkel, szociális munkásokkal, szakértőkkel, akik kompetensek a gazdaságban, abban, hogy az emberek milyen helyzetben vannak.

Azért jöttem el a színházból, mert engem a valódi tettek érdekelnek.

Akkor egyetlen politikust sem talál hitelesnek?

Nem az ellenzék vagy a kormány, a jobb- vagy a baloldal hiteltelen, hanem en bloc mindenki. Nem látok most hiteles politikust, egyik oldalról sem.

A Kétfarkú Kutyapártból sem?

Ők egy viccpárt, miért kéne, hogy komolyan gondolják?

Karinthy azt mondta, „humorban nem ismerek tréfát". Ez ellentmondás, de azért átgondolandó, hogy a humort meddig gondoljuk humornak, és honnantól akarunk érvényesen fellépni. Ha pártot kell választani, hozzám egyébként legközelebb a Kutyapárt áll. Kiszínezték a feltöredezett járdákat, amiből ugye problémák voltak, a plakátkampányuk csodálatos volt – ezek azok az érvényes eszközök, amikre szerintem a befolyt pénzt, a mi pénzünket fel kellene használni. Folyamatos informálásra és akciókra.

Ha megkérdezhetem: tekintve, hogy ennyire kritikus, volt egyáltalán szavazni?

Persze.

Érvényesen szavazott?

Igen.

Valamelyik ellenzéki pártra?

Igen.

El kell még menni egyáltalán választani? Hadházy Ákos ugye felvetette, hogy a jelenlegi feltételek közt nem kéne.

Szerintem ez nem kérdés, el kell menni. Ezt teheted a politikusokért, hogy bizalmat szavazol nekik, hogy a szavaiknak adsz valamilyen hitelt. És ezért lenne nagyon fontos, hogy a politikusok erre rászolgáljanak. Jobb- és baloldaltól teljesen függetlenül.

Ahol ezek a hiteltelen emberek hátralépnek, és előre engedik a szakértőket – akikkel amúgy nap mint nap találkozom. Ezeknek a szakértőknek lenyűgöző tudás van a fejükben. Ők a kilakoltatás, a hajléktalanság, az oktatás problémáival foglalkoznak éjt nappallá téve. Miért nem ezek az emberek döntenek rólunk? Egy olyan országban élünk, ahol a képernyőn, az újságokban, minden egyes platformon politikusokat látunk. Egy jól működő országban viszont nem kell látni a politikusokat, mert ők ugyanúgy a gépezet részei, nem pedig kirakatemberek. Ők működtessék a rendszert, ne pedig mutassák, hogy működtetik a rendszert!

Ön hatalom- vagy inkább társadalomkritikus?

Mind a kettő. A noÁr nem zárja ki egyiket sem.

Sokszor besorolnak amúgy minket, hogy ellenzékiek vagyunk, de hát ez nem igaz. Az oktatás huszonhat évvel van lemaradva. Számoljunk utána, hogy akkor hány kormány, jobb- és baloldali egyaránt cseszte szét az oktatást. De ugyanez elmondható a kilakoltatásról is. Ott van két tökéletes törvényjavaslat A Város Mindenkié csoporttól, amelyek szerint senkit nem lenne szabad utcára tenni elhelyezés nélkül. Ha ez hatályba lépne, már két lépéssel beljebb lennénk a megoldásban. Csak fogják fel a politikusok is, hogy ezek az emberek érvényes ügyeket szolgálnak!

Értékrendileg hova rakná magát, jobb- vagy baloldalra?

Nem tudom magamat kategorizálni. Vannak szavak, például az, hogy konzervatív, amit sokszor a jobboldalhoz kötünk. A liberálist a baloldalhoz. Ez marhaság. Ezek jelentéssel bíró szavak. Létezik konzervatív baloldali és jobboldali liberális is.

A kérdés arra vonatkozott, hogy mondjuk a hagyományokat tartja-e előrébb, vagy inkább a fejlődést.

Attól függ, miről beszélünk. Mondjanak konkrét témát, és akkor meg tudom mondani.

Akkor ön leginkább pragmatikus, ha jól gondoljuk.

Ezt hogy értik?

Hogy a lényeg a hatékonyság, hogy minden jobban működjön.

Igen. Ha a konzervatív gondolkodás határmezsgyéjén jutunk el a hatékonysághoz, akkor legyünk konzervatívok. Ha meg az kell, progresszívok. Miért utasítanék el bármit? Az a lényeg, hogy működjön a dolog.

Mennyire szerencsés, hogy a mostani tiltakozások szimbóluma az O1G lett?

Ez egy rossz, nem működő narratíva. A harmincas években a nevető zsidó az antiszemitizmus mintapéldája volt. Eltelt nyolcvan év, és tessék, a mi plakátjainkon ugyanúgy egy zsidó üzletember nevet. Ez mi? Oké, tudjuk, majdnem csak ezzel sikerült megnyerni egy választást. És most ugyanezt csinálja a baloldal? Ennek mi értelme van? Szerintem nem egy személyt kell elítélni, hanem egy szellemiséget, egy eszmét, ami most nem működik jól, ami kisajátítja a szavakat, ami a keresztény erkölcsöket a politikával köti össze, amiben nincs szólásszabadság, és a félelem diktál. Ebben a szellemiségben nem az visz előre, ha kérdéseket teszel fel, hanem ha betagozódsz. Én ebben a társadalomban nem hiszek.

Mit gondol Orbán Viktorról?

Nem szabad, hogy egy emberről gondoljunk valamit. Ez számomra nem egy kézzelfogható dolog. Nekem nem a személyek az ellenségeim, hanem az eszme, amit képviselnek.

Történt azért valami pozitív fordulat is az elmúlt harminc évben Magyarországon?

Mielőtt félreértés esnék: nem vagyok pesszimista. Én vagyok szerintem az egyik legoptimistább ember a világon. Hiszem, hogy lehet változást elérni, mert már erre voltak precedensek. Az oktatás sem ívelt folyamatosan lefelé. Ott is voltak felvirágzó pillanatok, amikor szakértők vették kezükbe az irányítást. Aztán meg jött megint egy rendszer, ami központosította az oktatást, és onnantól kezdve nem is beszélünk autonóm iskolákról vagy a szegregáció témájáról. Nem furcsa, hogy azt mondjuk: roma önkormányzat és cigányzenekar? Ezek a szavak egyáltalán nincsenek a helyükre rakva.

A sajtó hol a roma, hol a cigány szót használja, de használják mindkettőt hivatalosan. Ez az újságíró választása, hogy éppen melyiket használja.

Megkérdeztem amúgy erről a roma, cigány barátaimat is, hogy ez így hogy van. Valaki azt mondta, hogy mondhatom neki, hogy roma, van, aki meg azt, hogy nem, mondjam azt, hogy cigány. Valaki a cigányt sértőnek érzi, valaki nem. Nincs általános igazság.

Fontos a politikai korrektség?

Ön akkor mit mond előbb valakinek, hogy cigány vagy roma?

Egyiket sem. Először megkérdezem, hogy neki mi a komfortos. A politikai korrektség egyébként sokszor szerintem társaságfüggő. Egy fiatalabb társaságban teljesen másképp fogalmaz az ember, mint mondjuk baráti társaságában. Nagyon fontos az, hogy mit hall a fiatal generáció. Teljesen mindegy, hogy közszereplőként, újságíróként hol vagy, kinek a szócsöve vagy, nagyon fontos belegondolni, hogy ugyanúgy ülnek a jobboldali tévénézők mellett gyerekek. És nagyon veszélyes az, amit akkor ők hallanak.

Nem lehet, hogy pont az a célja a jobboldali sajtónak, hogy az olvasónak rossz kedve legyen?

Ez megint az egó magunk mögött hagyásának kérdése. Nem azon gondolkodom, hogy nekem de szar, hanem azon, hogy az ezt olvasó emberek mit éreznek. Nekik ez oké? Nekik rendben van ez a szitkozódás, ez a gyűlöletkeltés?

Ők meg azt mondják, hogy tessék, Orbánt gecizi a teljes ballibsi média meg az ellenzék, és egyébként is itt ez a 18 éves Nagy Blanka hogy képzeli, hogy így beszél Áder Jánosról.

És Bayer Zsolt hogy képzeli, hogy beszél? Hát igen, mind a két oldalnak megvan a maga igazsága, nem?

Akkor ez nem kettős mérce?

Ez mit jelent pontosan?

Például hogy lám, ha Nagy Blanka beszélhet csúnyán, Bayer Zsolt akkor miért tehetné ugyanezt. Ezt persze fordítva is lehetne mondani.

Hát igen.

Óriási különbség van aközött, hogy milyen csatornákat, milyen plénumot érsz el, és hogy milyen lehetőségeid vannak a véleményed szabad kinyilvánítására.

Ha már szabad véleménynyilvánítás: az MTVA-n fut a Tóth János sorozat, amiben szerepel ön is Cica atya szerepében. Szóltak ott önnek, hogy a közéleti megszólalásokat lehet, hogy hanyagolnia kéne?

Nem, soha. Forgatásokon amúgy rengetegszer kérdezik, hogy nem félek-e, nem hívtak-e fel. De nem történt ilyen.

Máshol sem volt hasonlóra precedens? Például hogy szóltak, hogy nem kap meg egy szerepet, ha sokat dumál?

Nem. Ha származott is a közszereplésemből problémám, arról nem tudok. De egyébként ez nem is igazán érdekel. Ha származik ebből problémám, az annál nagyobb hitelt ad annak, hogy a noÁrt csinálni kell, és a közéletben való részvételt ki kell maxolni.

Keresik kormánypárti oldalról, hogy vitatkozzanak önnel?

Egyelőre egyszer volt erre a példa: a Figyelővel volt egy rettenetesen kínos konfliktusom. Akkor sikerült összehozni egy találkát, ahol leültem beszélgetni az újságíróval. De az is úgy kezdődött, hogy ő leszögezte: semmiben sem fogunk egyetérteni.

Ez nem egy realista meglátás volt részéről?

Nem hiszem. Nekem vannak jobboldali barátaim.

Miben szokott velük egyetérteni?

Inkább vitatkozni szoktunk. És olyan is van, bármilyen hihetetlen, hogy el tudjuk gondolkodtatni, meg tudjuk győzni a másikat.

Miben győzte meg utoljára egy jobbos barátja?

Nem győzött meg, viszont utánaolvastam például annak, hogy a kormány milyen szinten támogatja a családokat. Ebben valóban van igazság, de csak féligazság. Ugyanis Magyarországon nem csak közép- és felsőosztálybeli családok élnek. Ők valóban kapnak támogatást.

Ezért jár akkor a kormánynak a piros pont?

Nem színezhető ki sajnos az ellenőrző, mert hiányoznak a diagrammról a mélyszegénységben élő, a lakhatási problémákkal küzdő, a kilakoltatott, a hajléktalan családok. Szerintem ők ugyanúgy a társadalom részei, csak ők nem annyira szavazóképesek.

Több civil kéne a politikába? Lásd Puzsér Róbertet, mint amolyan új jelenséget a politikában.

Szerintem inkább sokkal több közszereplőnek, civilnek kellene véleményt nyilvánítania. Akár közügyekben, akár politikai vagy társadalmi ügyekben. Fontos lenne, hogy hallassuk a hangunkat, és ez ne precedens értékű legyen, hanem csak egy hang a sok közül. Ez kurva jó lenne. Azt viszont, hogy meddig kell elmennie egy civilnek, hogy élvezze a politika támogatását, ezt még nem tudom.

Az ő kommunikációja amúgy szerintem marha jó, a programjában egy teljesíthető pont van. Nézzük meg, hova fut ki ez az egész, hogy eléggé kommunikálható a programja, és hogy mennyire folyik ebbe bele a párt, ami támogatja.

Akkor az is jó, ha Kovács Ákos vagy Lovasi András megnyilvánul közügyekben?

A politikai korrektségre visszatérve: kell jól fogalmazni, de szerintem nem kell szelídnek lenni. A szelídség alatt azt értem, hogy megússzuk a kérdést, nem válaszolunk arra, hogy mi a helyzet. Szerintem nyugodtan lehet bátran válaszolni, aztán legfeljebb majd helyesbítesz, vagy megpróbálod érvekkel alátámasztani a gondolatodat. De akkor konkrétan Ákosnak melyik felszólalására gondolunk?

Bármelyikre. Mondjuk a női princípiumról szóló kijelentése elég nagy vihart kavart.

Mi a jó vélemény?

Az, hogy a nőknek otthon van a helye, az elgondolkodtató egy vélemény, nem?

Nem kell vele egyetérteni.

Nem is értek vele egyet, de ez nem feltétlenül egy balliberális gondolkodás, ez az én személyes véleményem.

Mindig ezt mondom: lehet dumálni dolgokról, de inkább próbáljuk ki! Amikor a hajléktalanokról hoznak egy törvényt, rendben, de előtte a törvényhozók egy hétig járják végig Budapest hajléktalanszállóit! Ha az oktatásról akarnak törvénykezni, először próbáljanak meg leérettségizni! Csináljanak végig egy hetet testneveléssel, témazárókkal! Érezzék meg a bőrükön a helyzetet; akkor lehet igazán jó véleményt formálni valamiről. Aki viszont a saját malmára hajtva a vizet, szavazatszerzés céljából hoz döntéseket, az az ország sírját ássa.

Mindenhol így működik a politika, nem? A politikusok szeretnének hatalomban maradni.

Vagy az az alapja, hogy szeretnének az országért tenni. Esküszöm, hiszek ebben.

A kettő kizárja egymást?

Nem, hiszen valóban, a hatalomban lévő emberek tudnak benyújtani törvényjavaslatokat és -módosításokat. Ebben teljesen igazuk van.

Ön szerint mi lesz a rabszolgatörvénnyel? Visszavonják?

A végső cél az lenne, hogy visszavonják. Egyúttal szuper lenne, ha azokkal az emberekkel is egyeztetnének, akik szerint nem történt meg ez az egyeztetés. A kormány azt mondja, egyeztettek valakikkel, de valószínűleg csak egy oldallal. És vannak csomóan, akikkel nem. Velük is le kell ülni, és beszélni. De ott van mondjuk a színházakat érintő TAO-törvény. Valaki kimondja, hogy a színházak visszaélnek a TAO-val, erre mit csinálnak? Elveszik a TAO-t.

Nem ez a megoldás, hanem az, hogy megnézzük, kik élnek vissza a támogatással. Őket irdatlanul, orrba-szájba megbüntetjük, hogy fizessék vissza életük végéig azt a pénzt, amit elloptak, és a jól működő színházaknak meg adunk pénzt. Rendben, elvették a TAO-t, de azóta se állt fel semmilyen bizottság se, hogy hogyan osszuk szét akkor azt a 32 milliárd forintot.

Akkora lázadást mégsem tapasztalni a művészvilág részéről.

Akkor nem lesz bajunk. Öncenzúra van ahelyett, hogy kollektíve összeállnánk, és azt mondanánk, hogy „jó reggelt kívánok, van színész-szakszervezet". Mondjuk minket soha nem képviselt a színész-szakszervezet, mi mindig túlóráztunk a színházban.

Miért nem lépett be a szakszervezetbe, és lett annak a vezetője?

Ez nyilván benne van a fejemben. Csak miközben huszonnyolc előadást játszottam, azon járt az eszem, hogy hú, de foglalkoztatott színész vagyok. Most meg már látom, hogy basszuskulcs, azért ez nem volt normális. Csak ehhez ki kell lépni ebből az egészből, hogy legyen egy rálátásod arra, hogy min kell változtatni.

A csönd, amit említett, generációs jellemző vagy inkább alkati kérdés?

Egyértelműen alkati kérdés. Mondjuk a színházak felől nézve nehéz ezt megítélni, mert a színházvezetők jellemzően nem fiatal emberek. A színházakban generációs problémáról beszélünk. De ettől függetlenül azt mondom, egy színházi társulat tudna pressziót gyakorolni a rendezőre. És onnantól kezdve az a rendező pressziót tudna gyakorolni a többi színházrendezőre is.

Elég ez egy kétharmados hatalommal szemben?

Mihez képest elég? Egyelőre semmiféle ellenállást nem látunk. Nem tudjuk, mihez képest meghatározni, hogy mit jelent az elég. Mert mindig csöndben vagyunk.

Ezek szerint igazából nem is kell kultúrharc ebben a szakmában.

Ha lenne is ellenállás, ott a kétharmad.

De legyen ott az az ellenállás! Csináljunk valamit, és nézzük meg, hogy mik lennének a következmények! Mondjuk ki – mert most még nem lehet kimondani –, hogy ez egy pártállam!

Rendben, ön például felszólal. Változott valami?

Szerintem sok minden. Én az olyan kis sikerekben is hiszek, mint hogy egy lány, aki hallott az utcai mikulás akcióról, összegyűjtött a barátaival százötvenezer forintot, és nyolc zsák női ruhát. Szerdán elmentünk együtt egy női hajléktalanszállóra, a ruhákat és a pénzt átadtuk a hajléktalanoknak. Ők találkoztak az intézményvezetővel, aki körbevitte őket a szállón, és ez szerintem az életük egyik meghatározó találkozásává vált.

Ma Bristolból százötven párna és lepedő érkezett a Menhely Alapítványnak, mert egy másik hölgy megkeresett, hogy egy férfi fel akarja ezeket ajánlani, tudok-e segíteni. Intéztem pár telefont, és ennyi. Fölhívott valamelyik nap egy barátom, hogy képzeld, noárkodtam. Odament a villamoson egy politika miatt ordítozó emberhez, rárakta a kezét a vállára, és azt mondta neki, szálljunk le és beszéljük meg. Rengeteg visszajelzést kapok azzal kapcsolatban, hogy erőt adnak az embereknek a noÁr-számok.

Inkább már aktivistának tartja magát, mint színésznek?

Ezeket el kell különíteni. A Tóth János sorozatban színészként vettem részt, a noÁrt meg aktivistaként csinálom. Színész is vagyok, aktivista is vagyok, meg civil is vagyok. Ezek nem zárják ki egymást.

Azt mondja, hogy érdekli a fiatalokat, amit csinál. Mégis, a fiataloknál a politika inkább tabutéma, nem érdeklődnek iránta. Miért van ez ön szerint?

Ez általánosítás. Én is sokszor mondtam ezt, aztán muszáj voltam magamat fegyelmezni, hogy „Molnár Áron, általánosítasz!". Ezt nem lehet minden fiatalra rámondani. Lásd Nagy Blankát, vagy az Olivér nevű srácot, aki a szombati tüntetést szervezi. Meg kell találni azokat a csatornákat, amiken keresztül a fiatalokat el lehet érni, és aztán szerintem ők tovább tudják terjeszteni ezeket a gondolatokat.

Ön szerint mi fog történni most szombaton?

Nagyon boldog lennék, ha minél többen kijönnének erre a tüntetésre, mert ezt tényleg civilek szervezik. Én ezer-ezer emberre számítok mind a négy gyülekező helyen, az Oktogonon, a Blahán, a Szabadság híd metrólejárójánál és a Hősök terén. Remélem, ha akár csak egy órára is, de le tudjuk zárni Budapestet az egyesülő menettel. Ha ezt meg tudnánk csinálni pár ezren, képzeljük el, mit csinálhatnánk, húszezren vagy kétszázezren. A menet a Clark Ádám téren fog végződni. Ott lesz öt felszólaló, illetve noÁr-számok is.

De ha ez nem jön össze, az nem fogja demotiválni az embereket? Hogy hát lám, ez is egy újabb bebukott kezdeményezés?

Nem baj, megcsináljuk következőre!

De minek?

Ha én egyedül eléneklek egy számot, az semmit nem ér. De ha már felveszi az operatőr barátom, a vágóbarátom összevágja, és a feleségem koreografálja, a húgom meg megcsinálja hozzá az angol feliratot, az már öt ember, akikkel elértünk millió embert. Közülük pedig egy csomó emberre hatással van a noÁr, és cselekednek.

Sosem csügged?

De, csak azt nem mutatom, az nem nyilvános.

Miért nem? Ez nem tartozna hozzá a hitelességhez?

Nem, ezt oldja meg mindenki otthon. Ha közügyekkel akarsz foglalkozni, vállald azt a részét, ami pozitív. Annyit siránkoztunk, annyit picsogtunk, annyit böfögtünk a levegőbe tét nélküli mondatokat, hogy ha nekem van lehetőségem beszélni, nem a szarról akarom ezt tenni.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali