Aki szerint O1G, az 2019 májusában elmegy szavazni

Nem mindegy, hogy egy, az Európai Néppártot szilárdan maga mögött tudó, megerősödött Orbán megy neki az őszi önkormányzati választásnak, vagy egy meggyengült és májusban ütést kapott Orbán. Aki szerint O1G, májusban elmegy szavazni.

Ez a cikk nem arról szól, hogy Puzsér Róbert jó vagy rossz főpolgármester-jelölt. Másról szól. Ezért kérek mindenkit, hogy ne kezdjen téríteni a kommentek között egyik vagy másik irányba.

Láttam a napokban, hogy Puzsér Róbert előválasztást tartana. Az ő szempontjából, akit igazán egyetlen párt sem akar, ez logikus lépés, hiszen fel kell magát futtatnia. És valóban: Budapesten nem ártana egy, és lehetőleg nem katasztrofálisan alkalmatlan (ice bucket challenge, zokniban, ugye mindenki emlékszik?) jelöltben megállapodni.

Azonban ez mellékszál. Jelen cikkben azt a véleményem igyekszem kifejteni, hogy a komplett ellenzéknek, főleg a megindult O1G-tüntetések fényében ezek továbbvitelére és az európai parlamenti választásokra kellene koncentrálnia, mert ezzel lehet eredményt elérni.

Ciklusközepi válság

A politika, ellentétben más ciklusokkal, félidőben produkálja a legrosszabb eredményeket. Ha nem lenne O1G tiltakozási hullám, akkor is valószínűleg az Orbán-kormány népszerűsége a béka segge alatt lenne. Orbán tudja ezt, és rá is játszik a dologra, igyekszik a ciklus első harmadában túl lenni a legcikisebb dolgokon. Sorolhatjuk a különbíróságokat, a 400 óra túlórát, az MTA kivégzését, az Erzsébet-utalvány szép csendben kivezetését és társait.

Legyünk őszinték: az O1G-tiltakozások sem rendszerességükben, sem mozgósító erejükben nem értek még el olyan mértéket, hogy Orbánnak aggódnia kelljen miattuk. Mi, akik élőben és nagyítóval nézzük, láttunk pár „óriási hibát” mindenféle hatodvonalbeli senkik előadásában, ám ezek a „nagy egészet” a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolják. Most még. Dolgozni kell vele, vinni előre, különben pont annyi zavart fognak okozni, mint amennyi egyébként is elő van irányozva.

De lehet ezt úgy is személni – és egy ellenzéki pártnak így kell –, hogy Orbán keze egy pillanatra megremegett, ütni kell tovább a vasat, amíg meleg.

Orgazmus a láthatáron

Magyarország egy kis része felizgult. De túl kevesen. Ezt tovább kell vinni, ki kell szélesíteni, és a tömegnek mondani kell valamit, hogy mit tehet. Választások még majdnem három év múlva lesznek, pont ezért is nem fáj Orbán Viktornak, ha most esik vissza a népszerűsége.

Kell az egész tiltakozásnak mutatni valami célt. Egy fix időpontot, amikor lehet tenni valamit, amikor lejár az ultimátum, amikor nincs hova hátrálni. Szerintem pontosan kapóra jön a májusi EP-választás, ez pont egy olyan időtartam (kb. hat hónap), ameddig fent lehet tartani az érdeklődést, és át lehet venni a közbeszéd irányítását.

Hiba tehát nem figyelni rá. A második kudarc.

Az EP-választásoknak van pár olyan tulajdonsága, amelyet jó, ha az ember végiggondol. Magyarország 21 képviselőt küld az EP-be. 2014-ben ebből 12 fideszes lett. A kétharmadot a 14 jelentené (ami ugye 2009-ben megvolt nekik), kijelenthető tehát, hogy a Fidesz majdnem pontosan meg tudta ismételni a 2010-es országgyűlési választásokon.

Pedig az EP-választási rendszer nem nekik kedvezett, hiszen tiszta listás rendszer van, ahol az arányosságon legfeljebb a d’Hondt-rendszer számítási sajátosságai tudnak torzítani, de erre azért nehéz vereséget vagy győzelmet kenni, mivel pár százalékot szokott csak torzítani. Mi játszott hát a Fidesz kezére? A részvétel. Két és fél millió ember ment el összesen szavazni, és jól tudjuk, hogy az ilyen szituációkban mutatkozik meg legjobban a Kubatov-lista ereje és szervezettsége.

Az ellenzéknek ez a második kudarca azt eredményezte, hogy Orbán megtarthatta az EP-ben elfoglalt pozícóit. Ez a pozíció pedig nagyon erős. Erős egyrészt azért, mert a mostani EP-ben a néppárti frakció alig 30 mandátummal előzi a baloldalt, ebből a 29 mandátumból 12 pedig Orbánnál van (plusz még 1-2 határon túli magyar, akit befolyásol, és máris ott vagyunk, hogy ez a különbség felét jelenti), ráadásul ezek fegyelmezett képviselők, akik mindig követik azt, amit a Gazda mond nekik. Ezt az EPP, minden romantikus elképzelés ellenére addig nem engedi el, ameddig Orbán a tömegbe nem lövet. Ezért van az, hogy néhány forró fejjel végrehajtott intézkedéstől eltekintve a rendőrség hímes tojásként vigyáz a tüntetőkre.

Az erő másik forrása, hogy fel lehet tenni a kérdést: ugyan miért bántaná akárki is Orbánt, ha ugyanabban a választási rezsimben, amilyenben mi magunk is indultunk, simán ő a legtámogatottabb politikus Magyarországon? Miért nyúlnánk bele a magyar helyzetbe? Geopolitikai érdek annyira nem indokolja, hiszen Orbán a színfalak mögött engedelmeskedik (naná, hisz mi etetjük), és nincs olyan ellenzéki erő, amelyik hasonlóan stabil és kooperatív lenne. Nincsenek itt, nem tudunk velük tárgyalni, nem tudjuk őket megismerni (és korrumpálni).

A mostani parlamenti választásokon ugyan sokan szavaztak a „Fidesz ellen”, de ha most lenne EP-választás, a Fidesz megint elvinné az EP-mandátumaink kétharmadát, de legalábbis megismételné az öt évvel ezelőtti eredményét. Az ellenzéknek ezt nem szabad hagynia, és történelmi esélyt puskáz el, ha hagyja. Orbánnal elégedetlen a diákság és a munkásság, van zászló, amely alatt egyesülni lehet (O1G), és lehet szépen vezetni a protesthullámot, egyre nagyobb hullámokban. Más kérdés, hogy hibázni, azt nem nagyon lehet, mert az ellenfél, amint azt már többször kifejtettem, mindent tud a magyar politikáról.

Esélyek

Az ellenzéknek több esélyt kínál ez a választás.

Az egyik, hogy nincsenek választókerületek, vagyis nem kell a Fidesz gyalázatos gerrymanderingjével küzdeni, ahol a járási- és megyeszékhelyekhez odacsatolják a közmunkáért remegő falvakat, ahol az értelmiségi lakónegyedre rácsatolják a gettót (mint abban a választókerületben, ahol én is szavazok), hanem mindenki el tudja érni a szavazóit. Más kérdés, hogy ehhez nagyon sok pénzért el kell mondani a szavazóknak, hogy gyere szavazni, mert most számít a szavazatod, most nem fogja özv. Központi Béláné Munkásőr Etelka szavazata eltakarni a tiédet.

A másik fontos esély, hogy nincs koalíciós kényszer. Kéretik legalább alapjaiban elolvasni a d’Hondt-mátrix leírását, és levonni a következtetéseket. Aki meg tudja ugrani az 5 százalékot, annak el kell indulni önállóan, és nem kell öngyilkos koalíciókat kötni.

Ha ez ilyen könnyű lenne...

de nem az. Az EP-választásokhoz közeledve óriási helyezkedés indul azért, hogy valaki „kimehessen Brüsszelbe”, és sokan igyekeznek a leendő képviselő EU-keretből fizetett sleppjében helyet vadászni. Bátorság és ész kell ahhoz (két hiánycikk a magyar ellenzékben), hogy a pártok ne erre gondoljanak, hanem tudatosan megcélozzák az Orbánnal elégedetlen szavazók egy-egy csoportját.

+ A baloldal végre elmehet baloldali irányba. A túlóratörvény és a vidék borzasztó szociális viszonyai, a romokban heverő egészségügy témák tucatjait dobja fel. Nyilván megoldandó házi feladat az MSZP-Párbeszéd-DK vonalak összehangolása, de ha sikerül, akkor azzal komplett budapesti kerületek, fél vidéki városok hozhatók be.

+ A Jobbik, miután a Fidesz megtette nekik azt a szívességet, hogy a full nácik egy jelentős részét zsoldjába hívta, lehetőséget kap az ellentámadásra. Milliós nagyságrendű választótömeget érdekelnek olyan súlyos nemzetpolitikai kérdések, mint kivándorlás, bevándorlás, a népesség fogyása, a szegény falvak „elcigányosodása” és hasonlók. Ez, kiegészítve egy erős és határozott antikorrupciós vonallal sikerrecept. Kidolgozni se kell annyira. Miért nem? Mert elő kell venni a Fidesz 2009-es kottáját és Hagyó Miklóst lecserélni benne Rogán Antalra, Hunvald Györgyöt Tiborcz Istvánra és már lehet is játszani, a közönség csápolni fog.

+ Momentumék, akik már 4 százaléknál járnak, és sikerrel dobtak be a köztudatba öt pontot (szerintem ez nagyobb fegyvertény, mint a Nolimpia volt), megcélozhatják a városi fiatalságot, a diákokat, az első szavazókat és pöröghetnek 5 százalék fölé.

Új kerekasztal

Ennél jobban nem kell összefogni, mert az ennél nagyobb összefogás mandátumokat visz el. Viszont ezen a terített asztalon mindenki megtalálja a neki tetsző falatot. Hiszen van itt jobboldali-nemzeti, baloldali-szociális, liberális-értelmiségi falat. Igen, ahogy egykor a kerekasztalnál ott ültek ugyanezek az erők és nagyon másban nem értettek egyet, csak abban, hogy le akarják váltani a Pártot. (Azzal a fontos, és reményeim szerint nem csak az én vágyaimban létező különbséggel, hogy a liberális városi értelmiség nem tekinti automatikusan baloldalinak magát, hanem nyitott jobbra is.)

A most indult és remélhetőleg tavaszig továbbvihető hullámban az a feladat, hogy az ellenzéki erők tudjanak erőt és egymással szemben tiszteletet mutatni.

Orbán tudja ezt, és háborúra készül

Pontosan tudja, hogy az élete (mármint politikai pályafutása) a tét idén májusban. Szerintem százmilliárdot bőven meghaladó összegű pénzt fog költeni a kampányra. Háború lesz, legalábbis a plakátokon. Minden alapösztönre, éhségre, erőszakoló migránsokra, csecsemőket lopó Soros Györgyre játszani fognak, a csapból is ez fog folyni.

Ez akkor jöhet össze, ha valamikor a tüntetéseken elhangzó beszédekben a versek és a gecizés mellett egyszer csak bekúszik az az üzenet, hogy májusban tenni is lehet a dolog érdekében.

Aki szerint O1G, az elmegy szavazni.

Na, de mi lesz az önkormányzati választásokkal?

Azok ősszel lesznek.

Ráadásul ha az ellenzék a fent vázolt vonalak (jobb-bal-liberál) mellett mozgósítani tud, elkészül az a térkép, amely megmutatja, kinek hol van a bázisa, és hogyan érdemes osztozni az önkormányzati választások előtt. Például kiderülhet, hogy Budapesten szükség van-e párton kívüli kompromisszumos főpolgármester-jelöltre (és az Puzsér Róbert-szerű megmondóember legyen, vagy egy Nagy Közös Értelmiségi Bácsi/Néni á la Göncz Árpád), de eloszthatók a megyeszékhelyek, megyék.

Régen meg akarom írni ezt a cikket, de talán jó is, hogy karácsony elé csúszott. Ugyanis ez egy utópia. Olyan utópia, amikor az ellenzék az eszére hallgat, és bátor döntéseket hoz. Nagyon kevés kell ahhoz, hogy Orbánt ha nem is megdöntsék, de mozgásterében korlátozzák és hozzálássanak azoknak a károknak a rendbehozásához, amelyet okozott. Ez a nagyon kevés, ez azonban egyben nagyon sok.

Fel kell ismerni a korszakhatárt, és államférfi (nő) módjára kell gondolkodni és cselekedni. Az esély megvan, az út kanyargós és veszélyes. Az, akinek a születésnapját holnap ünnepeljük, azt tanítja, hogy az üdvösséghez mindig a kanyargós és veszélyes út vezet.

Olvass még több Ésik Sándort az Azonnalin! Vagy a Diétás Magyar Múzsán!