Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter
Öntudatos nő vagy demokrata mocsárszörny – mindkét kifejezést használták már az átlagnál konzervatívabb demokratára, Kathy Hochulra. Miután New York állam kormányzója, Andrew Cuomo borzasztó járványkezelése után belebukott egy szexuális zaklatási megabotrányba, Hochul most mint véletlenül kormányzóvá lett kormányzóhelyettes bizonyíthat majd.
Janine Wissler, a Linke társ-kancellárjelöltje szerint az FDP és a CDU sem képviseli a németek jövőjének érdekét, ezért velük eredménytől függetlenül kizárt a koalíció. Ismét felvetették: egy piros-zöld-vörös koalíciós kormányban viszont benne lennének.
A volt elnök egy kampányhíváson kezdett fura panaszkodásba arról, hogy a újprotestáns közösségek vele vannak, de a katolikusokkal és zsidókkal baj van. Balszerencséjére mindez ki is szivárgott.
Azok is humanista, felvilágosult eszméket dédelgettek, akik húsz éve Afganisztánt, és tizennyolc éve Irakot megszállták, és átalakítani igyekeztek. Csakhogy TGM erről cikkében nem szólt.
Facebookra annyit posztolt, szerinte „Magyarország biztos pont” a számtalan válságot átélő világban. Hangsúlyozta még, hogy a védőoltások működnek, ezért működik az ország is.
Dacian Cioloş USR-PLUS társelnök szerint Florin Cîţu miniszterelnök mind bizalmukat, mind pedig a többségét elvesztette, a szélsőjobbal közös bizalmatlansági indítványt már be is nyújtották. Az új kinevezett PNL-es igazságügy-miniszter már sokkal derűlátóbb a kormány jövőjét illetően.
Intézkedési tervet készítettek a 95 éves uralkodó elhunyta esetére, a London Bridge hadművelet az első napokat tekinti át.
Az EU-s külügyminiszterek kranji konferenciáján pénteken Afganisztán volt a téma, főleg a menekültek ügye. Hiába írtuk meg, hogy Afganisztánban vannak olyan, korábban Magyarországon tanuló afgánok, akik jelenleg életveszélyben vannak, a külgazdasági- és külügyminiszter szerint már mindenkit kihozott Magyarország, akit akart.
Főleg, mivel életük azért van veszélyben, és azért is kényszerülnek bujkálni, mert hazánkban tanultak, hogy hazájukon segítsenek.
Florin Cîțu román miniszterelnök felmentette az igazságügy-minisztert, amiért az fejlesztési forrásokat blokkolt: a miniszter azt akarta ezzel elérni, hogy az igazságügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség a helyén maradjon.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.