Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.
Hamarosan itt a téli olimpia, ami körül annyi a botrány és a kérdőjel, mint a katari foci világbajnokság kapcsán. De miért áll a bál a világon az olimpia miatt? Elmagyarázzuk!
Az alagutakban rekedtek a metrószerelvények, megálltak a sífelvonók, egy repülőteret biztosan le kellett zárni, a közlekedési lámpák kikapcsoltak.
A vezérigazgató szerint márciusra végeznek az új vakcina fejlesztésével.
Egy ideje kavarog már a Völner-Schadl-ügy, amiben felbukkant már Rogán Antal neve is, még ha ő maga egyelőre nem is érintett a dologban, csak a kabinetfőnöke. Mindig azt mondják, a szálak a legmagasabb körökig vezetnek, de mint látjuk, jusson bárhová is, alig történik ilyenkor valami. 7+1 példát hoztunk, hogy hiába várja az ellenzék, hogy a Fidesz egy botrányba belebukik, ez mégsem történik meg.
Miután január 20-án, csütörtök este Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely egy közös videóban bejelentette, hogy 470 ezer aláírást (kérdésenként 235 ezret) gyűjtöttek össze a népszavazási kezdeményezükhöz, másnap, azaz péntek reggelre sajtóeseményt szerveztek, aminek végén az aktivisták és a politikusok élőláncot alkotva a Kossuth térről a nemzeti választási irodához adogatták egyesével az íveket tartalmazó dobozokat.
Abba jól láthatóan kezd mindenki belefáradni, már aki egyáltalán hajlandó felvenni az oltást, hogy félévente újra és újra beadasson magának egy update-elt változatot. Mégis mi lehet a megoldás?
Hajnalban kicsit kapart a torka, ezért elvégzett egy tesztet, ami pozitív lett.
2021 elején szegezte a kormánynak a kérdést Ungár Péter: mennyi pénzből gazdálkodik éves szinten az Illés Sport Alapítvány. Most végre megjött a válasz.
Még az is lehet, hogy a németek hajlandóak lennének gazdasági áldozatokat hozni, hogy az oroszokat büntessék, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy fegyvereket továbbra sem szállítanak.
Még az ellenzéki és a bizonytalanok szavazók is azt mondják, hogy a korrupciónál vannak nagyobb bajok is az országban.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.