A járvány jelenlegi stádiumában a kormány által bejelentett intézkedésekkel csak kis mértékben lehet lassítani a vírus terjedését, de azért jó, hogy észbe kaptak. Ennyi erővel viszont akár másfél évig is zárva tarthatnának az intézmények, mert addig tart a járvány, míg a lakosság kétharmada immunissá válik, mondja az Azonnalinak Falus Ferenc volt tisztifőorvos. Rajta kívül az ellenzéki pártokat is körbekérdeztük, mit szólnak a veszélyhelyzethez.
Csalódott-e, hogy Schiffer nem az LMP-t, hanem a Kétfarkúakat ikszelné? Az LMP álláspontja-e, amikor Ungár Péter Gyurcsányt ekézi az ATV-ben? Kendernay János LMP-társelnök válaszol.
A komplett ellenzéket melegebb éghajlatra küldte az LMP-ből már évek óta kilépett ügyvéd, majd közölte: az ő szavazata a Kutyapárté.
Klobuchar a pepecselő, kompromisszumkereső mérsékelt politika hangja. Az igazi hiánycikk. Az igazi forradalom Trumppal szemben. Ami nem ígér mindenben egyszerre nagy változást, ami nem hazudik az elnök valós lehetőségeiről, ami nem egy utópiát árul, hanem azt, hogy milyen irányba kell lépni. És ami próbálkozásként eddig tartott.
A független Hadházy Ákos szerint a legszükségesebb megszólalásokat leszámítva ki kell vonulni a parlamentből. Egyetértenek-e vele ellenzéki képviselőtársai? Körbekérdeztük a parlamentet!
A nagy szakítás után a nagy kibékülés jöhet a Párbeszéd és az LMP között: erről beszéltek az Azonnalinak párbeszédes és LMP-s politikusok is, akik nyitottnak mutatkoztak arra, hogy ismét valamilyen szorosabb együttműködés jöjjön létre a két zöldpárt között. De mi lesz akkor a Párbeszéddel egyre inkább összenőtt MSZP-vel? Ezt is megkérdeztük.