Még nem is volt koronavírus, amikor Jordán Ferenc már azt hangoztatta: orosz rulettet játszunk a mostani életmódunkkal. Milyen konkrét okok vezettek a mostani helyzethez? Hogyan lehetne hatékonyan védekezni? Miért tűnik a természettudomány állandó vitának, és miért lehet mégis politikasemleges? Interjú.
Rekordokat dönt a koronavírus a közvélemény-kutatóknál is: még a rezsicsökkentés vagy a migráció sem érdekelt annyi embert, mint ez a járvány. De ez azt is jelenti, hogy az emberek szívesebben válaszolnak a kutatóknak? És a pártok próbálják megmérni, hogy mennyire lesz népszerű egy-egy korlátozó intézkedés? Mit tehet az a közvélemény-kutató, aki most nem tudja személyesen megkeresni a válaszadókat, és hogyan alakulhat át a szakma a koronavírus hatására?
Szeretnéd megérteni, pontosan mit tesz az emberi testtel az új koronavírus, és miért halnak bele egyesek abba, amit mások észre sem vesznek magukon? Kíváncsi vagy rá, mitől függ, hogy mennyi ideig tart az immunitás a betegségen már átesetteknél? Elmagyarázzuk!
Egy mainzi biotechnológiai cég kapta meg elsőként az engedélyt, hogy egy koronavírus elleni vakcina tesztelését – immáron embereken is – megkezdhesse. Ezzel Európában elsőként a németeknél lépett a kutatás immáron az utolsó fázisba.
Komoly tudományos és politikai vitát követően született meg Németországban a döntés: jövő héttől kinyitnak a kisebb üzletek, a könyvesboltok, az autószalonok, részben pedig az egyetemek is. A háttérben azonban komoly ellentét van a nyitáspártiak és a szigorításokat favorizálók között.