Az a magyar ellenzéki közélet, amely egykoron ájult tisztelettel volt a német kancellár iránt, egyre dühösebb lett rá, mert Berlin még mindig nem buktatta meg Orbánt. De biztos, hogy Angela Merkel feladata lenne ez?

A posztmodern szerint minden csak hatalmi helyzetek eredménye, a valóság nem is létezik. Aztán jött egy világjárvány, és kiderült: mégsem lehet mindent csak diskurzusként látni és dekonstruálni.

A magyar szabadságharcos retorikának régi hagyománya van. Ahogy több, mint száz évvel ezelőtt, úgy ez a retorika most is csak látszólagosan irányul a külföld ellen. A valódi célja a „magyar urak” hatalmának fenntartása – a magyar nép ellenében.

A Fidesz politikája és politikusainak viselkedése egyértelműen mutatja: rég nem egy konzervatív pártról beszélhetünk. Az, hogy a szélsőjobboldali magyar kormánypárt mellett (helyett) nem jelenhetett meg új magyar jobbközép erő, a CDU-nak és a CSU-nak köszönhető, nekik ugyanis fontosabbak a német autóipar érdekei, mint a konzervativizmus értékei.

Nemrég egy német fiatal lány hasonlította a koronavírus tagadását Sophie Scholl 1943-as ellenálláshoz, egy székely politológus pedig idén már gázkamrákban véli magát, mert szembeszáll a humanizmussal. De miért bújnak el korunk nácijai egykori ellenfeleik mögé?

Azt, hogy a nacionalizmus mindig egy szűk elit érdeke, amely ezzel tudja a hatalmát bebetonozni és egyben a lényeges kérdéseket egy etnikai alapú „mi” vs. „ők”-felosztással megkerülni, Bosznia-Hercegovinában kiválóan lehet tanulmányozni.

Miközben a katolicizmus jelentősége lecsökkent – bár szigorúan csak Franciaországban van elválasztva az államtól –, az iszlám erősödése jelent új kihívást a szekuláris állam hívei számára. Az iszlámot is vissza kell szorítani? Vagy ezen antiiszlamista laicizmus mögött csak a szélsőjobboldal fogalmazza magát újra?

Az a miniszterelnök, aki eddig a pillanatot uralta, és két pillanat között szabadságharcolt a „hanyatló Nyugattal”, most szembetalálkozott a valósággal. A vírust nem lehet mégsem nemzeti konzultáción legyőzni (pedig próbálták), és mégis csak Ausztriára nézünk és a Nyugattól várjuk a vakcinát.

Igen, ez egy „kultúrharc”. De a „Nyugat alkonyáról” hadováló antilibernyákok és az iszlamista terroristák ebben a harcban egy oldalon vannak a felvilágosodás és a szekularizmus híveivel szemben.