Miért akarnak a nácik a nácizmus áldozatainak tűnni?

Nemrég egy német fiatal lány hasonlította a koronavírus tagadását Sophie Scholl 1943-as ellenálláshoz, egy székely politológus pedig idén már gázkamrákban véli magát, mert szembeszáll a humanizmussal. De miért bújnak el korunk nácijai egykori ellenfeleik mögé?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Nemrég egy hannoveri koronavírus-tagadó tüntetésen szólalt fel „Jana Kasselból” – amint bemutatkozott –, és papírról felolvasott beszédében elmondta: a koronavírus tagadása szerinte ma ugyanolyan bátor ellenállás, mint egykoron Sophie Schollé volt, akit 1943-ban végeztek ki a nácik Hitler-ellenes röplapok terjesztése miatt.

„Jana Kasselból” úgy véli: azzal, hogy ő tüntetéseket jelent be, tagadja a koronavírust (szerinte eleve a koronavírus ellen elég, ha az ember sokat táncol és sokakat átölel), röplapokat nyomtat és tüntetéseken szólal fel, joggal „érezheti magát” Sophie Schollnak.

Nem tudta Hannoverben teljesen végigmondani a beszédét, mert ez a szintű hülyeség már egy ottani rendezőnek is sok(k) volt:

Jana, az ellenálló, korunk Sophie Schollja elfordult, sírni kezdett, majd odavágta a mikrofont a földhöz. Végül aztán visszatért mégis a színpadra, ahol ismét elmondhatta: ő csak azért is Sophie Schollnak érzi magát.

Valami hasonló történhetett egy Romániából Budapestre költözött politológussal is, aki már csak a genderideológia okán se Schollhoz hasonlította magát, hanem rögtön nagyot gondolt: Soros György lenne Európa gázkamrája, amiben a politológus és barátai égnének el mint új zsidók. (Amúgy ugyanez a székely politológus biztosított platformot egykoron arra, hogy elvbarátai egy másik, a fajmagyarok által szintén utált nép, a németek kiirtásán elmélkedhessenek.) Az egykoron rockzenészként megbukott politológus végül írását visszavonta – mint Jana, aki zokogott és földhöz vágta a mikrofont.

Írása minden értelemben eszement és otromba alkotás volt. Egy egykori holokauszttúlélőt legázkamráz azon kormány egyik tisztviselője, amely amúgy előszeretettel ad állami kitüntéseket antiszemitáknak.

Ez azonban nem új a nácik között. Valamiért még ők is szégyenlik saját valójukat. Ahelyett, hogy a székely politológus esetleg Alfred Rosenberggel állna ki a fajtiszta Európa, esetleg Gömbös Gyulával a magyar fajvédelem mellett, magát képzeli „zsidónak” és önnön nácizmusát a 21. század antifasizmusának. Ez ugyanaz a bátortalanság, ami a holokauszttagadás mögött húzódik meg. Miközben valamennyi náci ma is zsidóellenes, már nem a zsidók kiirtását szorgalmazzák, hanem annak megtörténtét vonják kétségbe.

Önmagában persze jó jel, ha korunk nácijai is kínosnak érzik egyébkénti nézeteiket és elődeiket, ezért azok (és azok harca) mögé akarnak elbújni, akik tényleg a nácizmus ellen harcoltak.

De talán a 21. században se árt még egyszer leszögezni: aki emberek ellen azok származása miatt heccel, nem antifasiszta; aki a kereszténységet nem felebaráti szeretetként, hanem faji ideológiaként értelmezi, annyit értett meg belőle, mint Adolf Hitler vagy Sztójay Döme; és

Egykori földije és eszmetársa, Rajk Endre 1944-ben még legalább tudta, hogy a fajvédelem nem antifasizmus. A székely politológusba is szorulhatna annyi bátorság, hogy felvállalja önnön nácizmusát.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!