A Milošević-kritikus Slavko Ćuruviját a vád szerint a szerb államvédelem tisztjei gyilkolták meg, akikre ki is szabták már a börtönbüntetést, de fellebbezésükre hatályon kívül helyezték az ítéletet.
Noha a belgrádi parlamentbe bekerült pártok közül alapvetően mindenki kormányozna a Szerb Haladó Párttal, Vučićnak nem sürgős, hogy felálljon az új kormány.
A Fővárosi Törvényszék szerint helyre kell igazítanunk olyasmit, amit nem is adtunk Illés Boglárka szájába. Fellebbezünk.
Miért álltak le a szerbiai kormányellenes tüntetések? Hogyhogy nem sikerült még megalakítani a kormányt annak ellenére sem, hogy kétharmada van Vučić elnök pártjának? Mik a legfőbb párhuzamok Belarusz és Szerbia között? Miért kért elnézést a szerb kormány Lukasenkától? Miben bízik a szerb ellenzék? Rastislav Dinić politikai elemzőt kérdeztük.
A sajtóhelyreigazítás nem arra való, hogy újságot írjon egy politikus – mondta az Azonnalit képviselő Schiffer András a tárgyaláson, ahová a felperes Illés Boglárka el se jött. A Fidelitas-elnöknek többek között az a baja a szabadkai kampányolásáról szóló cikkünkkel, hogy szerinte azt az olvasók félreérthetik, és a végén még úgy tűnhet: azt mondta volna, hogy a magyar állam tömött ki pénzzel egy vajdasági fociakadémiát.
Orbán kiegyezett kismagyar hatalmi céljaiért a szerb sovinisztákkal is, elárulva ezzel azon Vajdaságot, amely fénykorát a Magyar Királyságban élte, és amelyet Orbán szerb szövetségesei ma hadizsákmánynak tekintenek. Száz évvel Trianon után nem a magyar kisebbségek, hanem saját hatalma érdekében politizál Budapest a környező országokban.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Temesvár az eredetileg tervezett 2021 helyett 2023-ban legyen Európa kulturális fővárosa: ugyanabban az évben, amikor erre Veszprémet szemelték ki. A szintén 2021-re kinézett Újvidék egy évnyi halasztást kap csak.
Tizenhárom év után megszűnik az egyetlen független magyar boros lap, a Pécsi Borozó. A főszerkesztő, Győrffy Zoltán, elmondja az Azonnalinak, van-e Budapest-vidék harc a borsajtóban, miért nem ismeri szinte senki a pécsi borvidéket, és hogyan került a Vajdaságból az ostromlott Szarajevón át Pécsre. Nagyinterjú.
A szerb főváros vezetése hadat üzent azon utcáknak, köztereknek, amelyek az egykori Jugoszlávia nem szerbiai városainak nevét viselik. Hogyan lesz szerb kisvárossá egy egykori többnemzetiségű ország fővárosa?