Új főszerkesztőt kapott a kormánypárti Magyar Nemzet Toót-Holló Tamás személyében, ennek apropóján pedig az Azonnali megkérdezte őt, mennyire marad kormánypárti a napilap. Kisinterjú!
Volt MTI-s főszerkesztő érkezik a Magyar Nemzethez éppen Orbán Viktor és Simicska Lajos exoligarcha összeveszésének ötödik évfordulóján.
A jobboldali kultúrharcról elhíresült Szakács Árpádot a Veszprém Megyei Napló főszerkesztője, Néző László váltja.
Az eddigi főszerkesztő-helyettes, Gidró Krisztina került a Csongrád megyei napilap élére, amely a kormányzati KESMA része.
Ismét egyszerre jutott eszébe Orbán Viktor a karácsonyról a megyei lapok szerkesztőinek december 24-én, és szinte mindegyikük címlapján már a magyar kormányfő évértékelő-sorosozós-migránsozós interjúja virított. Gyere, kerülj te is ünnepi hangulatba a megyei lapokkal és Orbánnal!
Temesváron hirdette meg a hétvégén Orbán Viktor az új Közép-Európát többek között Románia és Magyarország részvételével. Klaus Johannis román elnök rögtön közölte is, hogy ő ebben nem partnere, de mi azért megkérdeztünk pár vezető román értelmiségit, hogy ők mit szólnak mindehhez. Sorozatunk harmadik részében Lucian Mîndruță újságíró válaszol.
Október óta vannak kitiltva az újságírók a korábbi parlamenti sajtófolyosóról, amelytől, mint az Azonnali megtudta, csak pár lépésre lesz Orbán Viktor négy szobából álló parlamenti irodája. Így a miniszterelnöknek most majd biztosan nem kell újságírókat kerülgetnie, miközben az ülésterembe igyekszik.
Hogyan lett a DK-s irányítású hetedik kerület kommunikációs vezetője Dömsödi Gábor, aki korábban még az LMP színeiben indult az országgyűlési választáson? Belép-e a DK-ba, és akar-e még polgármester lenni azután, hogy Pásztón ismét hiába indult ősszel? Dömsödi Gábor nemcsak, hogy ezekre is válaszolt az Azonnalinak, de még egy ígéretet is tett.
Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Tisztelt Házban. Sőt, a képviselői irodaház elől is kitiltják a kérdezősködő újságírókat. Megkérdeztük a parlament sajtóirodáját a szigorítás okáról, teremcserére hivatkoztak.