+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hutter Marianna
2020. február 6. csütörtök, 13:28
Volt MTI-s főszerkesztő érkezik a Magyar Nemzethez éppen Orbán Viktor és Simicska Lajos exoligarcha összeveszésének ötödik évfordulóján.

Új főszerkesztőt kap a kormánypárti Magyar Nemzet a G-nap – vagyis Simicska Lajos exoligarcha és Orbán Viktor miniszterelnök összeveszésének – ötödik évfordulóján – értesült az Azonnali. Úgy tudjuk, ezt csütörtökön jelentették be a napilap szerkesztőségének.

 

Volt MTI-s főszerkesztő érkezik

 

Az eddigi főszerkesztő – korábban sportújságíró –  Ballai Attila munkájára ugyanakkor továbbra is számítanak a Mediaworksnél, csak a sportüzletáguk főigazgatójaként, amelyhez többek közt a megyei lapjaik, az Origo vagy éppen a Magyar Nemzet sportrovata is tartozik. Ballai Attila egyébként egy éven át volt a Magyar Nemzet főszerkesztője, éppen tavaly ilyenkor nevezték ki.

 

Az új főszerkesztő Toót-Holló Tamás lesz, aki jelenleg a Mediaworks Hungary Zrt. központi online szerkesztőségének főszerkesztője, de 2013 és 2017 között az MTI főszerkesztőjeként is dolgozott.

 

Illetve úgy tudjuk, a Magyar Nemzet eddigi két főszerkesztő-helyettese – Villányi Károly és Tábori Gabriella – mellé érkezik egy harmadik is: Pósa Árpád, aki eddig a Délmagyarország nevű napilap főszerkesztője volt, ám néhány hete leváltották, erről itt írtunk korábban.

 

A CSÜTÖRTÖKI LAPSZÁMBAN MÉG BALLAI ATTILA SZEREPEL FŐSZERKESZTŐKÉNT AZ ÚJSÁG IMPRESSZUMÁBAN

 

Toót-Holló helyére nem érkezik új online főszerkesztő, ugyanis összevonják a print és az online központi szerkesztőséget a Mediaworks-ben. Ezt pedig az a Néző László fogja menedzselni, aki – mint az Azonnali megírta – az alkotói szabadságra távozó Szakács Árpád helyére érkezett nemrég a print rész főszerkesztőjének.

 

Nem emlegette fel a G-napot a Magyar Nemzet

 

A G-napként elhíresült napon amiatt dühödött fel Simicska Lajos, a Magyar Nemzet akkori tulajdonosa, mert a lap szerkesztőségének – illetve az ugyancsak médiaportfólójához tartozó Hír TV és Lánchíd Rádió – vezetősége „lelkiismereti okokra hivatkozva” felállt, vagyis egyik napról a másikra jelentették be távozásukat, ami kétségessé tette, tudják-e folytatni működésüket  a sajtóorgánumok. A távozók arra hivatkoztak, Simicska azt kérte tőlük, a jövőben támadják Orbán családját is, ám ez a volt oligarcha szerint nem volt igaz. Ennek az lett a vége, hogy az igen mérges Simicska nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette Orbán Viktort a nagy nyilvánosság előtt. Ezt követően az addig kormányhoz húzó napilap kormánykritikussá vált, ami miatt szálka lett a Fidesz-KDNP szemében, ezért politikusaik többsége bojkottálni kezdte azt.

 

A médiabirodalom pótlására a kormánypártokhoz hű körök Magyar Idők néven indítottak napilapot, ám a Fidesz számára a végső bosszú pillanata 2018 áprilisa után jött el, mikor a kormánypártok ismét kétharmados győzelmet arattak, így Simicska úgy döntött, feladja médiabirodalmát és az Orbán elleni harcot, így bezárta a kilencven éves múlttal bíró napilapot. Végül a lap neve tavaly február 6-án éledt újjá, mikor is átnevezték a Magyar Időket Magyar Nemzetté. 

 

Ugyan feburár 6-án van a G-nap ötödik évfordulója, a Magyar Nemzetet átlapozva úgy tűnik, erről nem kívántak megemlékezni, legalábbis nem találni erről szóló cikket a csütörtöki lapszámban.

 

Ballai: El kellett vállalnom

 

Ballai Attila, a lap most már csak volt főszerkesztője azt nyilatkozta az Azonnalinak: az elmúlt egy évet úgy értékelte, neki nagyon nagy élmény volt, a kollégákkal való közös munka a tökéletesség határát súrolta. „Pontosan tudták, mikor vagyok kolléga, mikor vagyok barát és mikor vagyok főnök, amihez nagy intellektus kell”.

 

Azok közül, amit el szeretett volna érni, volt, ami sikerült, volt, ami nem. Például neki mindig is az volt az ideája, hogy ma egy printlapnak elsősorban olyan olvasnivalóval kell előjönnie, amivel nem a hírversenyben szerepel, hanem egyedi tartalmat ad, nyilván ezt százszázalékosan nem lehetett megvalósítani a mai magyar közéletben. Vagyis e tekintetben talán maradt némi hiányérzete, de sokkal több volt a jó minden tekintetben, mint a negatívum. A felvetésre, hogy a lapot az irányítása alatt is kritizálták, hogy kormánypárti, arra azt mondta:

 

nemrég ért véget a távozását bejelentő értekezlet, így ebbe most nem menne bele, „nyilván mi sem voltunk tökéletesek, de senki sem az”.

 

Hogy miért kellett távoznia, talán volt-e bármi gond a munkájával, arra a kérdésre azt mondta: nem, hiszen a kronológia is úgy nézett ki, hogy megszületett az igény arra, legyen egy sportfőigazgatóság a Mediaworksnél, amit Ballai vezessen. Ő pedig ezt azért vállalta el, mert úgy látta, ha valahol hiányzik egy igazi, gyümölcsöző együttműködés a cégen belül, akkor ez a sportmédia területe, ehhez kellett egy szervezeti egység, aminek az élen egy olyan személy áll, aki tud egészben gondolkodni. „A magyar sportsajtóban ilyen lehetőség még nem volt, ezt nekem el kellett vállalnom”.

 

Vagyis szerinte csak azt követően volt napirenden a főszerkesztőváltás a Magyar Nemzet élén, hogy ő az ajánlatra rábólintott. Hogy szerinte miért Toót-Hollót nevezték ki, arra a kérdésre pedig úgy válaszolt: amennyit a főszerkesztőből megismert, egy intelligens és remek szakember.

 

FOTÓ: Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mit tehet egy fekete család 1954 körül, ha nemcsak a bőrszínük miatt vannak veszélyben, hanem azért is, mert belekeverednek fehér okkultista varázslók hatalmi harcaiba?

2022-ben minden egyéni körzetben közös jelölt, országosan pedig közös program jön.

Illetve az „udvarias embereknek”, ahogyan a köznyelvben a Krímet is megszálló, felségjelzés nélküli csapatokat is hívták.

Drasztikusan megnőtt a darázsfészkek száma Franciaországban, azért is, mert a karantén alatt az emberek nem pusztították el a fészkeiket.

A Smer korábbi miniszterelnöke, Peter Pellegrini bejelentette: megvan az elegendő aláírás, így megkezdik az új pártjának, a Hlas-SD-nek a bejegyzését. De mi a célja az új párttal?

Guttenbergnek 2011-ben kellett lemondania, mert kiderült, hogy plagizált. Azóta egy brit egyetemen doktorit szerzett.

Bármennyire is meglepően hangzik ez így elsőre, évtizedes vízitúrás tapasztalatokra épül!

A hét kérdése

Nem csak a Balatonnál magasabbak a szokottnál az árak, a horvát sajtó a dalmáciai árakon háborog. Szavazz: te fizetnél 1000 forintot érte?

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás