Ahogy az Azonnalinak adott interjújából kiderült: a román szélsőjobb vezére, George Simion szeretné magát a román Orbán Viktorként láttatni. A Momentum és a Jobbik szerint sokatmondó és logikus a párhuzam, az LMP és a Mi Hazánk szerint nem releváns, mit mond Simion. Magyar pártokat és az RMDSZ-t kérdeztük a megosztó kijelentésről.
Hadházy Ákos Zuglóban fog elindulni az előválasztáson, ahol célja, hogy leváltsa a körzetben már többször mandátumot szerző szocialista Tóth Csabát. A helyi kampány izgalmasnak ígérkezik. De hogyan látja az esélyeit Hadházy? Mit szól ahhoz, hogy a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja őt? És mihez kezdene, ha 2022-ben nem szerezne mandátumot? Interjú.
A Párbeszéd szerint komoly áldozatot hoztak a visszalépésükkel – cserébe a momentumos Buzinkay György vállalta, hogy helyben képviseli a Párbeszéd programját is.
A Jobbik pokolian jól tárgyal a háttérben: nemcsak azt érte el, hogy majd' minden párt az ő jelöltjeit támogatja arányaiban a legnagyobb számban, ezzel messze kiemelkedve az ellenzéki mezőnyből, de még arra is rávette a szövetségeseit, hogy hagyják csak békén a párt számára fontos vidéki körzeteket.
Mint a párt írja, Körömi a pedagógusi állásával nem tudta összeegyeztetni a kampány során növekvő terhelést, ezért mondott le a tisztségről, de a pártban azért marad.
A szocialisták zuglói jelöltje azt mondja, elő fog állni azzal, ha valami terhelő előkerül a kampányban Hadházy Ákosról, de negatív kampányt nem fog folytatni. Tóth szerint a zuglói előválasztás már nem az esélyes jelölt megtalálásáról, hanem a Momentum pozíciószerzési szándékáról szól, ami szerinte azért sem fog sikerülni, mert az MSZP, a Párbeszéd a Jobbik és a DK után hamarosan az LMP is beállhat mögé.
Nemes Balázsnak a körzet jelenlegi országgyűlési képviselőjével, Mellár Tamással kell majd megmérkőznie.
Palocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen Eb-meccset követően.
A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.
A logójukat adják-e csak, vagy aktivistákat is? Megpróbáltuk megtudni.