Lemondott Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja

Szerző: Petróczi Rafael
2021.06.30. 19:05

Mint a párt írja, Körömi a pedagógusi állásával nem tudta összeegyeztetni a kampány során növekvő terhelést, ezért mondott le a tisztségről, de a pártban azért marad.

Lemondott Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja

„Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja kedden lemondott tisztségéről” – kezdődik a Momentum Azonnalinak küldött sajtóközleménye.

Mint az a közleményben szerepel, Körömi az „elnökségi tagsága mellett az elmúlt egy évben teljes állásban dolgozott civil szakmájában is, pedagógusként, ami sokszor nehézségeket okozott.

Az elmúlt év tapasztalatai alapján és a kampány élesedésével növekvő terhelés tükrében hozta meg Körömi ezt a döntést, mely segíti abban, hogy hivatását a jövőben is megfelelő odafigyeléssel végezhesse.”

Körömi döntését a héttagú elnökség egyébként elfogadta.

Azzal kapcsolatban, hogy ez konkrétan mit jelent, milyen nehézségeket érzékelt a lemondott elnökségi tag a pedagógusi munkája és a Momentum-beli teendők összeegyeztetésekor, kerestük az érintetett is, akit egyelőre nem értünk el.

Mindenesetre a Momentum közleménye hozzáteszi azt is, hogy Körömi Attila nem lép ki a Momentumból – nem úgy, mint például a párt ifjúsági szervezete, a TizenX egykori elnöke, a XVIII. kerületi önkormányzatban a Jobbik-frakcióhoz csatlakozott Nagy Károly –, és lemondásától függetlenül „továbbra is aktív tagja marad a Momentum közösségének”.

Hogy ez konkrétan mit jelenthet, is szerettük volna megkérdezni az érintettől – egyelőre támpontot a Momentum közleménye ad csak: e szerint az egyébként pécsi kötődésű politikus

„a szabadidejét leginkább a helyi politikára, a helyi közösség támogatására fordítja majd”.

Körömit a Momentum az előválasztáson nem indította.

Körömi politikai pályája egyébként igencsak cikkcakkos: 1998 és 2004 között volt fideszes országgyűlési képviselő, majd kis időre átlépett a frissen alakult Jobbikba, hogy aztán 2017-ben a Momentumban kezdje újra – ott aztán alig több, mint egy éve, 2020 júniusában lett a párt héttagú elnökségének tagja. Az ennek apropóján vele készített interjúnkat ide kattintva olvashatod.

FRISSÍTÉS, 21:55: Körömi Attila megkeresésünkra azt írta, hogy a Momentum közleményében foglaltakon túl nem szeretne többet mondani a döntéséről.

NYITÓKÉP: Körömi Attila / Facebook

 

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Van még itt cikk a témában

Kommentek