Míg a holland liberálisok szélsőjobboldali retorika segítségével nyertek választást, a magyar kormánynak sikerült ettől távoltartania magát – nem ez volt Gulyás Gergely egyetlen meglepő kijelentése hétfőn. A Kolozsvári Magyar Napokra érkező miniszter arra is figyelmeztette a politikusokat, hogy aki kereszténynek tartja magát, ne beszéljen folyamatosan a hitéről.
Sem a járása, sem a viselkedése, sem az öltözködése nem utal arra, hogy homoszexuális lenne – írta az osztrák hatóság egy afgán menedékkérőnek, aki arra hivatkozott, melegsége miatt üldözik otthon.
A német közélet jobbra tart, és miközben mindenki zuhan, csak az AfD emelkedik – ez az általános kép Magyarországon a német belpolitikáról. Pedig a nagykoalíció erodálódása egy másik pártnak is kedvez: a Zöldeknek, akik balról egyre inkább balközép-polgári irányba húznak, így könnyen elvihetnek olyan szavazókat a CSU-tól és a CDU-tól, akik az AfD-re nem vevők.
A jobboldali, bevándorlásellenes AfD helyi politikusai szerepelnek a migráció miatt aggódó átlagemberként a köztévé riportjaiban, amiket a választási kampány hajrájában adott le az M1 híradója, szúrta ki a német Correctiv. A politikusok többek között amiatt aggódnak, hogy a migránsok kiszorítják a németeket egyes negyedekből, ám a riportokban semmiféle utalás nincs arra, hogy ők az AfD tagjai, tisztségviselői lennének.
Kijöttek a friss számok.
A német belpolitikát hetek óta uralja a nagykoalíció válsága. A Horst Seehofer belügyminiszter és Angela Merkel kancellár közötti nézeteltérés a migrációs politika terén majdnem a koalíció felbomlásához vezetett. A konfliktus alapja az a migrációs mesterterv volt, amit Seehofer minisztériuma hetekig titkolt a sajtó elől. A dokumentumot a napokban mutatta be Seehofer a sajtónak. Elmondjuk, mi van benne.
Újabb furcsaságra hívta fel a figyelmet egyik olvasónk a józsefvárosi időközire készülő fideszes jelölt szórólapján. Ráadásul ez nem az első alkalom.
Hiába esett ki mindenki meglepetésére a német fociválogatott az oroszországi világbajnokságról, a német nagykoalíció vitái elég izgalmat ígérnek. A meccset különösen az teszi érdekessé, hogy a CDU és a CSU csapatai nem egy pályán játszanak: míg a CDU Berlinben rúgja a gólokat, a CSU Münchenben. Az eddigi eredmény: döntetlen.
Miközben az ellenzéki politikusok mind a vidéki építkezésről beszélnek, egy friss kutatás arról mesél, hogy a budapesti lakosok félnek legkevésbé a Fidesz-kormányzástól, valamint ők említik leghamarabb a migránsok beköltözését, mint ami legjobban aggasztja őket. Hogyhogy mégis ellenzéki fellegvár a főváros?