+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. július 5. csütörtök, 19:05
Újabb furcsaságra hívta fel a figyelmet egyik olvasónk a józsefvárosi időközire készülő fideszes jelölt szórólapján. Ráadásul ez nem az első alkalom.

Nyilvánvalóan véletlen egybeesés csupán, de a most vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választás fideszes jelöltje éppen ezt a hetet találta a legalkalmasabbnak arra, hogy alpolgármesterként a kerület közbiztonságának javulását hirdesse szórólapjain.

 

A hangsúly itt azon van, hogy Sára Botond nem a választás egyik jelöltjeként, hanem a kerület jelenlegi alpolgármesterként tájékoztat. Vagyis, a színtiszta kampányanyagként is értelmezhető kis tájékoztató lényegében az önkormányzat neve alatt fut. Ráadásul a helyiek postaládáiba is közérdekű információként dobták be, az önkormányzat pecsétjével.

 

 

Sára Botond egyébként nem bízta a véletlenre, szórólapján két körzeti megbízott képe is látható az elérhetőségükkel együtt, részletesen, pontokba szedve felsorolva, hogy kihez milyen ügyben lehet fordulni.

 

Az egyetlen szóval sem derül ki, hogy vasárnap a kerületben polgármestert választanak, ráadásul ő maga a Fidesz jelöltje az ellenzék által támogatott Győri Péterrel szemben. Csak azt fejti ki, hogy évek óta dolgoznak a biztonság javításán, de persze van még feladat.

 

Sára arra külön felhívta a lakosság figyelmét, hogy a migrációval, illegális bevándorlással kapcsolatos ügyekben is van kit keresni Józsefvárosban.

 

Sára Botond szórólapjai kapcsán nem ez az első probléma. Az Azonnali a napokban számolt be arról, hogy egyik kampányanyagán civilek biztosítják a támogatásukról – a bökkenő csak az, hogy az érintettek egy része erről nem is tudott.

 

CÍMLAPKÉP: Sára Botond / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása. Podcast!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Egyszerűsített logót kap Budapest, a fővárosi fenntartású cégek esetében pedig egységes ernyőarculattal cserélnék le a jelenlegi összevisszaságot.

Egy állatvédelmi törvény miatti vita odáig fajult a varsói jobboldali kormányban, hogy a PiS frakcióvezetője szerint is vége az eddigi koalíciónak – de ezzel a kormánytöbbségnek is.

Toszkána az olasz baloldal fellegvára, 1921-ben a tengerparti Livornóban alapították meg az olasz kommunista pártot. Salvini és a jobbközép most egy keményvonalas EP-képviselővel hódítaná meg a vörös tartományt. Körbefotóztuk!

A rendszerváltás utáni legnagyobb haditechnológiai beruházását valósította meg keleti szomszédunk, Patriot légvédelmi rakétákat vásárolt. De pontosan mit akarnak ezzel?

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás