Emmanuel Macron
Miért áll ki a józsefvárosi alpolgármester egy francia vitában a muzulmánok mellett?
Miért áll ki a józsefvárosi alpolgármester egy francia vitában a muzulmánok mellett?

Franciaországban Macron elnök kemény támadást intézett a laicizmus, azaz az állam és az egyház szétválasztásának nevében az iszlám ellen. Oktatási minisztere egyenesen „iszlamo-baloldalnak” nevezi azon kutatókat, akik az muzulmánokat érintő elnyomásra mutatnának rá. A kirobbant vita a francia baloldalt is megosztja. A tiltakozók nyílt levelét Erőss Gábor szociológus, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is aláírta. Megkérdeztük, miért.

Techet Péter
Jelent-e ma az iszlám ugyanolyan veszélyt, mint egykoron a katolicizmus?

Miközben a katolicizmus jelentősége lecsökkent – bár szigorúan csak Franciaországban van elválasztva az államtól –, az iszlám erősödése jelent új kihívást a szekuláris állam hívei számára. Az iszlámot is vissza kell szorítani? Vagy ezen antiiszlamista laicizmus mögött csak a szélsőjobboldal fogalmazza magát újra?

Németországban és Franciaországban is jön a lockdown
Németországban és Franciaországban is jön a lockdown

Berlin és Párizs egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy csak jelentős lezárásokkal és szigorításokkal lehet a járvány terjedését megakadályozni. Franciaország és Németország novemberben nagyrészt leáll. Németországban a belföldi turizmust akarják nullára szorítani, Franciaországban pedig ismét csak engedéllyel lehet utcán tartózkodni.

Kardos Gábor
Ki mire tudja használni egy francia tanár levágott fejét?

A migránspánik és a vallásháborús hiszterizálás a nyugati demokráciák destabilizálásának fő eszközévé vált, amivel a putyini kommunikációt és a különféle országokban általa szponzorált szélsőjobboldali politikát lehet erősíteni.

Új-Kaledónia megint Franciaország mellett állt ki, Peking nem örülhet az eredménynek
Új-Kaledónia megint Franciaország mellett állt ki, Peking nem örülhet az eredménynek

A vasárnapi népszavazáson az óceániai sziget többsége a Franciaországhoz való tartozás mellett döntött. A Párizzsal fennálló megállapodás szerint két év múlva újra próbálkozhatnak a függetlenségpártiak, ha akkor is elbuknak, már tényleg el kell fogadniuk: Új-Kaledónia Franciaországé. Leginkább Kína támogatta volna a sziget elszakadását, hogy így szerezzen befolyást a nikkelkészlet felett.

Trump, Putyin és Macron együtt szólítanak fel az azeri-örmény konfliktus rendezésére
Trump, Putyin és Macron együtt szólítanak fel az azeri-örmény konfliktus rendezésére

Előfeltételek nélküli és azonnali tárgyalást vár a három elnök a harcoló felektől.

Miközben Lukasenka Putyinhoz dörgölőzik, Tihanovszkaja Macronnal találkozik
Miközben Lukasenka Putyinhoz dörgölőzik, Tihanovszkaja Macronnal találkozik

Miközben Putyin és Lukasenka arról értekezett, hogy milyen fontos a két ország közötti kapcsolat, az ellenzék de facto vezetője, Szvjatlana Tihanovszkaja a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal találkozott Litvániában. De miért ilyen fontos ez a két találkozó? Milyen hatása lesz a tárgyalásoknak a belarusz helyzetre? És miért pont most találkozott Macron Tihanovszkajával? Utánajártunk!

Hegyi Gyula
Addig jó nekünk, amíg Oroszországban stabilitás van

Az orosz választások tisztaságát lehet vitatni, de az bizonyos, hogy a Nyugat-barát liberálisokat csak néhány százalék támogatja. Az EU elemi érdeke az Oroszországgal való partneri együttműködés lenne, mielőtt Moszkvában kiszámíthatatlan erők jutnak hatalomra.

Visszatértek a sárgamellényesek Franciaországban, de kevesen vannak
Visszatértek a sárgamellényesek Franciaországban, de kevesen vannak

A rendőrséget nácizva hirdetett egy vezetőjük tüntetést, Párizsban több csoportra szakadozva vonulgatnak a sárgamellényesek, egyik támogatójukat már kifütyülték. A járványügyi szabályok megszegése miatt már kora délután a francia fővárosban 15o-nél is többeket őrizetbe vettek.

Élőben közvetítette volna eutanáziáját egy francia férfi, de a Facebook letiltotta
Élőben közvetítette volna eutanáziáját egy francia férfi, de a Facebook letiltotta

Alain Cocq akciójával az aktív eutanázia mellett akart tüntetni, de a Facebook attól tart, a videó túlságosan megrázó és öncsonkításra buzdító lehet.

5 6 7 8 9