+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

Nem mindennap látható egység állt össze az egyre inkább eszkalálódó azeri-örmény konfliktus okán: három elnök, Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron közös közleményben követelik, hogy a harcoló felek találjanak minél hamarabb békés megoldást a helyzet rendezésére.

 

Szeptember 27-e óta ugyanis kiújult és fegyveres összecsapásig fajult Örményország és Azerbajdzsán között a konfliktus, ami Hegyi-Karabah, valamint az ott található de facto állam, a Hegyi-Karabah Köztársaság hovatartozása miatt folyik. Az áldozatok száma már ezres nagyságrendben mérhető, miközben az örmény külügy tájékoztatása szerint a Le Monde francia napilap két riportere is megsérült a harcokban.

 

Trump, Putyin és Macron az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) társelnökeiként szólították fel a feleket a helyzet rendezésére: mint a közös közleményben áll, a három elnök a leghatározottabban elítéli az eszkalálódó konfliktust, részvétüket fejezik ki az áldozatok családjai számára, és az ellenségeskedés azonnali megszüntetésére szólítják fel a két országot.

 

„Arra is felhívjuk Örményország és Azerbajdzsán vezetőit, hogy késlekedés nélkül, a jóhiszeműség jegyében és előfeltételek nélkül kötelezzék el magukat az érdemi tárgyalásokra!”

 

– áll a közleményben.

 

Arról, hogy pontosan miért harcol egymással a két ország, az ellenségeskedés honnan ered, és a két harcoló fél mellett Törökország milyen geopolitikai érdekek mentén száll bele egyre nyíltabban a konfliktusba az azeriek oldalán, az Azonnali elemzésben is beszámolt.

 

NYITÓKÉP: Örmény védelmi minisztérium / Twitter

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Pfizer oltása öt vagy csak egy évre jó, de a fertőzésen való átesésnél hosszabb ideig biztosít védelmet, mondta ugyanő.

Rettenetes tsudák estek meg, a Gonosz bélyegével kérkedők ingerlik 's gúnyolják az igazakat.

A frakció után a pártcsaládból való távozás immáron puszta formalitás, írja egyikük.

A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia csak azt szeretné, hogy valaki más legyen a kormányfő, Robert Fico és Peter Pellegrini exminiszterelnökök viszont népszavazást írnának ki az előrehozott választásról.

Még mindig befizethetik az elmaradt hathavi tb-tartozást azok, akiknek emiatt elvileg február 12-től már az életmentő beavatkozásokért is fizetniük kéne, derült ki Tállai András parlamenti válaszából.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás