diszkrimináció
Az Alkotmánybíróság szerint semmi gond nincs a védettségi igazolványokkal
Az Alkotmánybíróság szerint semmi gond nincs a védettségi igazolványokkal

Érvelésük szerint „a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható”, de azt, hogy mikor van ekkora egészségügyi vészhelyzet, a kormány eldöntheti, tehát nincs itt semmi látnivaló.

Védettségi igazolvány hiányában zártak ki az EFOTT-ról egy akkreditált fotóst
Védettségi igazolvány hiányában zártak ki az EFOTT-ról egy akkreditált fotóst

Elfogadták az akkreditációját, a fesztiválhoz igazította a programját és az utat is leszervezte a fotós, amikor egy nappal a fesztivál kezdete előtt kiderült: az EFOTT csak a saját alkalmazottaira érti a kormányrendeletet.

Lázadozik a dublini érsek a szerinte diszkriminatív kormányzati covid-iránymutatás ellen
Lázadozik a dublini érsek a szerinte diszkriminatív kormányzati covid-iránymutatás ellen

Sem az elsőáldozások, sem a bérmálások megtartását nem javasolja a katolikus egyháznak az ír állam, miközben – létszámkorlátozásokkal – szinte minden más eseményen gond nélkül részt lehet venni.

Vági Márton
Most már ideje visszakapni az életünket

Aki beoltotta magát, az azért, aki nem, az pedig azért vállalja a felelősséget. Már nincs szükség lezárásokra, korlátozásokra, arra, hogy az állam védeni próbálja a polgárait. A nagymamát már senki sem fogja megölni, ő legfeljebb öngyilkos lehet.

A brit esélyegyenlőségi bizottság óvatosságra int a dolgozók oltási kötelezettsége kapcsán
A brit esélyegyenlőségi bizottság óvatosságra int a dolgozók oltási kötelezettsége kapcsán

Szerintük a munkaadóknak joguk van megvédeni az alkalmazottakat, de az előírások arányosak kell, hogy legyenek és nem lehetnek diszkriminatívak. Egy HR szakmai szervezet szerint jogilag is felelősségre vonható, aki kötelezővé teszi a védettség megszerzését.

A román államtitkár újradefiniálta a diszkriminációt: ha valakit oltás hiányában nem engednek be a vendéglőkbe, az nem az
A román államtitkár újradefiniálta a diszkriminációt: ha valakit oltás hiányában nem engednek be a vendéglőkbe, az nem az

Mégpedig azért, mert étteremben evés közben nem lehet maszkot viselni, így azokba más szabályokra van szükség. Hogy evéssel hogyan terjed a covid, nem részletezte.

Öt másik üggyel egyesítették a védettségi igazolványok miatti alkotmányjogi panaszt
Öt másik üggyel egyesítették a védettségi igazolványok miatti alkotmányjogi panaszt

Egyszer már napirendre is vették a dolgot, az előadó alkotmánybíró pedig a Gazdasági Versenyhivatal volt elnöke.

Nefelejcs Gergő
A védettségi igazolvány az új búcsúcédula

Nyilvánvalóan senki se gondolja komolyan, hogy a jelenlegi számok mellett az intézkedésnek lenne bármilyen értelme járványügyi szempontból. Hanem csak vakon hisztek abban, hogy a hatalom mindenható.

Kizárnák a társasházi közgyűlésről, mert nincs beoltva
Kizárnák a társasházi közgyűlésről, mert nincs beoltva

Védettségi igazolvánnyal nem rendelkező olvasónkat a közös képviselő nem akarta beengedni a társasház közgyűlésére. A társasházi ügyvéd szerint nincs ezzel gond, hiszen plasztikkártyával rendelkező meghatalmazott tudja őt képviselni, az alkotmányjogász szerint viszont már a szükségesség-arányossági teszten elbukik ez a gyakorlat.

Kérdezni akarsz élőben a kormányinfón? Előbb oltasd be magad!
Kérdezni akarsz élőben a kormányinfón? Előbb oltasd be magad!

A kormány diszkriminálja azokat az újságírókat, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, kizárva őket a zárt térbe szervezett kormányinfóról.

Meglepő gyorsasággal kapott ügyszámot az oltatlanok diszkriminációja miatti alkotmányjogi panasz
Meglepő gyorsasággal kapott ügyszámot az oltatlanok diszkriminációja miatti alkotmányjogi panasz

Két héttel azután, hogy megérkezett az Alkotmánybírósághoz az Azonnali főszerkesztőjének panasza, már ügyszámot is kapott. De mit jelent ez, és mi jön most?

Munkahelyi nyomással, elkülönítéssel és az utazás reményével veszik rá az oltás ellenzőit annak beadására
Munkahelyi nyomással, elkülönítéssel és az utazás reményével veszik rá az oltás ellenzőit annak beadására

Noha az oltásellenesek száma Magyarországon kifejezetten alacsony, az Azonnali számos olyan beszámolót gyűjtött össze, amely szerint jobb meggyőződésük ellenére is állampolgárokra kényszerítették a koronavírus-vakcinákat, vagy a munkahelyek, vagy az ún. védettségi igazolványhoz kötött szabadság. Emlékeztető: a covid elleni oltások Magyarországon továbbra is önkéntesek. Elvileg.

Bárki beülhet mostantól az éttermekbe Olaszországban, se kártya, se teszt nem kell hozzá
Bárki beülhet mostantól az éttermekbe Olaszországban, se kártya, se teszt nem kell hozzá

A június 2-i olasz nemzeti ünnep alkalmából mostantól kinyithatnak az éttermek belső részei is.

Kérheti-e a munkáltató a védettségi igazolványt?
Kérheti-e a munkáltató a védettségi igazolványt?

Olvasónk egy nyári munkától esett el a védettségi igazolvány hiánya miatt, egy másik olvasónk pedig az évtizedek óta meglévő állását félti. Kérheti a munkáltató a védettségi igazolványt? Jogosult-e egyáltalán arra, hogy megtudja: rendelkezik-e védettséggel a munkavállaló? Az Adatvédelmi Hatóság elnökével és munkajogásszal jártuk körbe a kérdést.

Alkotmánybíróság elé viszem az oltatlanok diszkriminációját
Alkotmánybíróság elé viszem az oltatlanok diszkriminációját

A védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők intézményes megkülönböztetése nem csak az arányosságot, de a puszta észszerűséget is nélkülözi, hiszen az őszinél sokkal kedvezőbb járványügyi számok mellett vezetnek be sokkal súlyosabb, diszkriminatív jogkorlátozást, pusztán egy közvélemény-kutatásra, a nemzeti konzultációra mutogatva. Emiatt az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulok.

Bakó Bea
Ahol apartheiddel zsarolnak, ott valójában nem önkéntes az oltás

Remélem, a terasznyitás után ismét kegyet mutat a kormány, és legalább a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek megengedik, hogy tüntetni menjenek ez ellen az agyrém ellen.

Az oltópontok orvosaira mutogat a kormányhivatal a külföldiek védettségi igazolványa miatt
Az oltópontok orvosaira mutogat a kormányhivatal a külföldiek védettségi igazolványa miatt

A védettségi igazolvány automatikus kiállításához magyar személyi igazolvány vagy útlevél kell, ami a Magyarországon élő külföldieknek nincs, és nem is lehet. A kormányhivatal a már beoltott külföldieket az oltópontokhoz irányítja: az ott dolgozó orvosoknak kellene utólag rögzíteniük a külföldiek személyi azonosító okmányának számát.

Itt él, itt adózik, itt dolgozik, itt lett beoltva, mégsem kap védettségi igazolványt
Itt él, itt adózik, itt dolgozik, itt lett beoltva, mégsem kap védettségi igazolványt

Úgy néz ki, a Magyarországon élő-dolgozó-beoltott külföldiek nem kapnak hazai védettségi igazolványt, mint azt többen is elmondták közülük az Azonnalinak. Az uniós polgárok ilyen módon való hátrányos megkülönböztetése egyértelműen EU-jogba ütközik, de sem a kormány, sem a belügyminisztérium, sem az operatív törzs nem válaszol az ezt firtató kérdéseinkre.

Dobos Hunor
Mi a baj a védettségi igazolvánnyal?

Az, hogy visszatérhetsz a „normális” élethez, nem többletjog, hanem az alapvető elvárás azon állammal szemben, amelynek adót fizetünk és járványügyi intézkedéseinek magunkat alávetjük.

Egy piaci kitiltás történetében minden benne van, amit Romániáról tudni kell
Egy piaci kitiltás történetében minden benne van, amit Romániáról tudni kell

Kitiltották az oltyán termelőket egy bánsági piacról Romániában: ez a banális történet mindennél jobban rámutat a román régiók közötti, egyre inkább felerősödő mentális különbségekre. Elmeséljük, miért!

Bakó Bea
Ez aztán a jogvédelem! A TASZ már előre leokézta a vakcinaútleveleket

Még nem is lehet tudni, mire jogosítanának fel a vakcinaútlevelek, de a „jogvédők” máris rányomták az ötletre a kóserpecsétet: olyan érveléssel, hogy azért egy másodéves joghallgatót kivágnának az alkotmányjog-vizsgáról.

Bakó Bea
A járvány kellett ahhoz, hogy felháborodjunk a potyautasokon

Teljes empátiával tekintünk a feketéző szakikra és a hálapénzt fizető betegekre, de a koronavírus-oltást megtagadókat potyautasnak, sőt, potenciális gyilkosnak tartjuk? A polgári Magyarország tényleg fényévekre van.

Megbüntette Johannist a magyarozásért a román diszkriminációellenes tanács
Megbüntette Johannist a magyarozásért a román diszkriminációellenes tanács

Az ellenzékét Erdély magyaroknak való kiárusításával vádoló román elnöknek ötezer lejt, vagyis körülbelül 360 ezer forintot kell kicsengetnie.

Gyenge Dániel
A fiúkat és a férfiakat miért nem akarják megvédeni?

Az Isztambuli Egyezmény nemi alapon tesz különbséget férfi és nő között. Egy szabad társadalomban a pozitív diszkrimináció is elfogadhatatlan kellene, hogy legyen.

A román elnöknek több fronton is magyarázkodnia kell a kijelentései miatt
A román elnöknek több fronton is magyarázkodnia kell a kijelentései miatt

A román ellenzék a hírszerzés vezetőjétől érdeklődné meg, mi igaz abból, hogy a PSD ledealelt Orbán Viktorral Erdély eladásáról. Ha a SRI nem válaszolja ezt meg, személyesen Johannisnak kell majd a parlament előtt.

Szerelem a koronavírus idején: mi lesz a szerencsétlen venezuelaiakkal?
Szerelem a koronavírus idején: mi lesz a szerencsétlen venezuelaiakkal?

Egybemosódnak a napok, az egyik olyan, mint a másik. Három utcára korlátozódott mozgástérben várom mindig a következőt, közben nézem a tévét, bújom a statisztikákat. Kolumbiában megugrottak a számok, Ecuadorban tarol a kór, mégis a venezuelaiak a legreményvesztettebbek.

Döntött a bíróság: nem diszkrimináció, mikor a Harvard figyelembe veszi a felvételizők rasszát
Döntött a bíróság: nem diszkrimináció, mikor a Harvard figyelembe veszi a felvételizők rasszát

Azért perelték be a Harvard Egyetemet, mert úgynevezett személyiségi kritériumokat is alkalmaz a felvételi eljárásában, amivel a vádak szerint előnybe hozza a fekete, latin-amerikai és fehér jelentkezőket az ázsiaiakkal szemben.

Miért minden lakást fiatal nőknek akarnak kiadni?
Miért minden lakást fiatal nőknek akarnak kiadni?

​Szinte csak a nem dohányzó, gyermektelen és háziállat nélküli fiatal nőknek van esélye kiadó lakást találni Budapesten, de a piac szereplői szerint ez teljesen rendben van.

Van New Yorkban egy szabadulószoba, ami az arcodba tolja a társadalmi egyenlőtlenségeket
Van New Yorkban egy szabadulószoba, ami az arcodba tolja a társadalmi egyenlőtlenségeket

Ha a hétköznapjaink során nem vennénk észre, hogy milyen kiemelt, vagy éppen hátrányos helyet foglalunk el a társadalomban, Risa Puno és a Szabadulás privilégiuma nevű művészeti projekt gondoskodik róla, hogy újra eszünkbe juttassa.

Méltányosságra hivatkozva árulták olcsóbban a fesztiváljegyeket színes bőrűeknek
Méltányosságra hivatkozva árulták olcsóbban a fesztiváljegyeket színes bőrűeknek

A színes bőrűek és a fehér bőrűek megkülönböztetésén kiakadt a jegyárusító oldal, és az egyik fellépő is inkább lemondta szereplését a fesztiválon.

Beperelték az amerikai határőrséget, mert spanyol nyelvű beszélgetésük miatt őrizetbe vették őket
Beperelték az amerikai határőrséget, mert spanyol nyelvű beszélgetésük miatt őrizetbe vették őket

A kanadai határ mentén fekvő Montanában nem igazán szoktak hozzá a spanyol beszédhez, holott az Egyesült Államok lakosságának több mint 10 százaléka használja ezt a nyelvet.

Diszkriminálja a román állam a külföldön tanulókat?
Diszkriminálja a román állam a külföldön tanulókat?

Ejsze igen. Ugyanakkor mégsem. Az történt ugyanis, hogy a kormány fogta magát, s betartva a párt megválasztása előtti ígéretét, ingyenessé tette a vonatozást az egyetemen nappali tagozaton tanulók számára. Az Azonnali panaszt tett, a román vasút válaszolt rá.