Három évbe telt volna a mostani tempó mellett koronavírusra tesztelni a főváros lakosságát, Orban megkérte: távozzon.
Bukarestben a koronavírus elleni küzdelmet nagyon komolyan veszik.
A román fővárosban kifejezetten budapesti mintára, teljes összefogással venné át a hatalmat az ottani jobboldali ellenzék. Bemutatjuk a leendő közös jelöltet.
A szakértők eredetileg arra számítottak, hogy egy Olaszországban dolgozó román hozza majd haza a koronavírust.
Megtorpant a kormányzó jobboldal előrehozott parlamenti választásokat célzó manőversorozata Romániában. Hétfőn kellett volna ehhez kormányt buktatniuk először, később pedig majd még egyszer, de az egészet duplán blokkolni tudta fő ellenfelük.
A budapesti ellenzék összefogásának mintájára akar eljárni a bukaresti ellenzék is az idei romániai önkormányzati választáson. Több román politikus hangoztatta már ennek fontosságát. De nem biztos, hogy összejön: egyelőre mindenki a saját jelöltjét erőlteti.
Élesedett megint az a terv, hogy egyazon napon tartsák a parlamenti választást, valamint az önkormányzatit Romániában. Már szó volt erről, de akkor olyan előjellel, hogy ez nem lehetséges. Most épp olyannal, hogy mégis az.
Vége a centrista politikának és a szándékos ideológiamentes semmitmondásnak, az USR mostantól határozottan jobbközép pártként kíván politizálni.
„Tolvajok, tolvajok!” — ezt is szokták skandálni a legnagyobb parlamenti frakcióval bíró román párt elleni tüntetéseken. Most éppen ennek a formációnak, a PSD-nek a központjában lopták meg az újságírókat ismeretlenek.
Nem Románia fővárosa lesz a legkedveltebb úticélpont, és ez jól is van így. December 1-je alkalmából az Azonnali fotós sétában mutatja be 2019 Bukarestjét, vagyis azt, amit a turistáknak a leginkább el akarnak adni.