Közös lista? Egymással versengő külön listák? Miniösszefogások? Bojkott? Javában zajlik a vita a 2022-es összefogásról, szólj bele te is!
A Kurucinfó balliberális voltát a lapjaik által is gyakran hivatkozott, a kormánynak milliárdokért dolgozó elemzőcég hozta ki. Volt, aki nem is olvasta a Médianéző történelmi jelentőségű elemzését, Huth Gergely szerint a balliberálisok újnyilas nézeteket képviselnek, Gajdics Ottónak meg tele van a hócipője.
Elkezdik összefésülni a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum sokszínű programjait egy nagy közös programba.
A választásoktól másfél évre vagyunk – azaz még időben ahhoz, hogy lehessen vitázni erről. Ezen vitákat ugyanis jövőre az ellenzéknek, ha a győzelmi esélyeit és vágyait komolyan gondolja, el kell döntenie. Ezért indítottunk ellenzéki politikusokkal és értelmiségiekkel vitasorozatot.
Hogyan tud ennyit írni? Miért elidegenítő a képviseleti demokrácia? Miért utálta a Fideszt már a kezdetek óta? Hogyan vált a baloldal ideológiai szupermarketté? Ezekről is kérdeztük Konok Pétert, aki azt is elmondta az Azonnalinak, hogy hogyan sikerült még gimnáziumban megalkotniuk a magyar politikatörténet egyik legabszurdabb röpcéduláját. Nagyinterjú!
Te sem érted, hogy Mesterházy miért nem indul az MSZP szombati tisztújításán? Nem tudod eldönteni, hogy ki lehetetlenített el kit? Segítünk: összefoglaljuk, miért maradt kihívó nélkül Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes a társelnökségért.
Semmi meglepetés nem történt a Párbeszéd tisztújító kongresszusán: az eddigi társelnökök, Karácsony Gergely és Szabó Tímea maradtak a vezetők, a sajtót pedig az udvarra engedték csak be. Ott megtudtuk: a ellenzék 2022-es közös programjába beraknák a havi 100 ezer forintos alapjövedelmet.
Fekete-Győr András, Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Szabó Tímea az ellenzék legnépszerűbb politikusai, az alacsonyabb ismertségű Momentum-elnök ráadásul Orbán Viktornál is népszerűbb.