Kormánypárti főszerkesztőket kérdeztünk, hogy lapjaik jobbra állnak-e a ballib Kurucinfótól

2020.10.02. 16:35

A Kurucinfó balliberális voltát a lapjaik által is gyakran hivatkozott, a kormánynak milliárdokért dolgozó elemzőcég hozta ki. Volt, aki nem is olvasta a Médianéző történelmi jelentőségű elemzését, Huth Gergely szerint a balliberálisok újnyilas nézeteket képviselnek, Gajdics Ottónak meg tele van a hócipője.

Kormánypárti főszerkesztőket kérdeztünk, hogy lapjaik jobbra állnak-e a ballib Kurucinfótól

Mint az Azonnalinál írtunk róla, a Nézőpont kötelékében működő, a kormányzatnak évi 1,3 milliárd forintért bedolgozó, a kormánypárti média által rendszeresen szemlézett Médianéző Központ új elemzése szerint a Kurucinfó balliberális médium, azóta pedig az is kiderült, hogy miért. Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója szerint

„a jelenlegi kormánynak nincs jobboldali ellenzéke, így bármely sajtótermék, amely »ellenzékiként«, »kormányellenesként« lenne beazonosítható, egyértelműen besorolható a balliberális kategóriába”.

Ezért tehát a Médianéző álláspontja szerint a „Holokamu”, „Cigánybűnözés”, és „Zsidóbűnözés” rovatokat is futtató Kurucinfó nemes egyszerűséggel balliberális médium, ebből viszont – mint arra az Azonnalin Vass Csaba felhívta a figyelmet – az is kéne, hogy következzen, hogy a kormányközeli médiumok jobbrább állnak a nyíltan fasiszta és náci portáltól, hiszen az is balliberális. Éppen ezért megkérdeztük néhány kormányközeli újság és rádió vezetőjétől, hogy egyetértenek-e a Médianéző állításával, illetve nem zavarja-e őket az elemzés megállapítása.

Akik nem hallottak róla, és nem kommentálják

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője az Azonnalinak elmondta, hogy nem látta az elemzést, így nem is kommentálná, mert nem tud mit mondani rá. A Kurucinfót nem is tudja sehova besorolni, szerinte az egy „partizán valami”, amit nem tud azonosítani:

„Fogalmam sincs, hogy mi a Kurucinfó, nem tudom, ki áll mögötte, az egész egy rejtély.”

Szalai Zoltánt, a Mandiner hetilapjának főszerkesztőjét ebéd közben értük el, ő is az Azonnalitól értesült az elemzésről. Kérdésünkre, hogy a Mandiner hetilap szerinte is jobbra helyezkedik-e el a Kurucinfótól, megköszönte, hogy szóltunk az elemzésről, biztosított minket arról, hogy azt meg fogja nézni, illetve közölte, hogy egy háttérbeszélgetésen szívesen elmondja, hogy mit gondol, de

ebéd közben nem válaszol egy nehezen értelmezhető kérdésre.

Hasonlóan reagált a 888 főszerkesztője, G. Fodor Gábor is, aki ugyan ismeri a Médianézőt, de nem tudja értékelni az elemzést, mert nem olvasta azt.

Gajdics Ottónak tele van a hócipője

Az Azonnali megkereste Gajdics Ottót, a Karc FM főszerkesztőjét is, aki már látta az elemzést, aminek a megállapítása egyáltalán nem zavarja, ugyanis meggyőződése, hogy „a baloldalon sokkal több náci van, hogyha azt az antiszemitizmussal, a rasszizmussal, a cigánygyűlölettel és egyebekkel azonosítjuk; ezek a jobboldalisággal nincsenek összefüggésben”.

Gajdics a célunk felől is érdeklődött, miszerint azt akarjuk-e leírni, hogy „höhö, Gajdics felismerte, hogy jobbra áll a Kurucinfótól”? Természetesen biztosítottuk afelől, hogy kizárólag azt és úgy közöljük, amit és ahogyan mondott, mint a vele nemrég készített nagyinterjúnk esetén is tettük.

„Egész egyszerűen kezd a hócipőm tele lenni azzal, hogy bennünket vádolnak szélsőjobboldalisággal, antiszemitizmussal, cigányellenességgel, meg minden ilyen izével, holott a baloldalon az ilyenből sokkal több van!”

Felvetésünkre, miszerint az elemzés alapján a bevallottan jobboldali Karc FM a „balliberális” jelzőt megkapott Kurucinfótól is jobbrább áll, Gajdics elmondta, hogy ennek a felvetésnek nincs semmi értelme.

„Mit is jelent, hogy jobbrább? Szerintem az, hogy a Kurucinfó ön szerint fasiszta náci, az nem jelenti azt, hogy én is az vagyok.”

Miután felhívtuk rá a figyelmét, hogy nem állítottuk, hogy ő fasiszta vagy náci lenne, így reagált: „Ne kelljen arról beszélnem, hogy hol állok a Kurucinfótól. Elegem van a közbeszéd szennycsatornájából, és az SZDSZ menjen a túróba, amikor ezt kitalálta és elkezdte, azóta nem tud a magyar közbeszéd szabadulni. Nem vagyok náci, nem vagyok fasiszta, nem vagyok antiszemita, kikérem magamnak az összes jobboldali médium nevében!”

Huth Gergely: A balliberálisok újabban neonáci, újnyilas nézeteket képviselnek

Az Azonnali elérte Huth Gergelyt, a Pesti Srácok főszerkesztőjét is, aki szerint a Médianéző helyesen kategorizálta a balliberális oldalra a Kurucinfót, „hiszen a balliberálisok újabban nagyjából hasonló nézeteket vallanak, lásd Bíró László elindítását”.

Huth Gergely szerint a balliberálisok újabban neonáci, újnyilas nézeteket képviselnek, és ilyen politikai erőket támogatnak,

kérdésünkre pedig, hogy szerinte a Kurucinfó balliberális-e, közölte, hogy „a kifejezések, a jelzők elvesztették az értelmüket", de azért nyilvánvaló, hogy „a szó klasszikus értelmében szabadelvűnek, liberálisnak nem lehet nevezni olyan szerkesztőségeket, amelyek neonáci képviselőket, jelölteket támogatnak”:

„A liberális eleve egy tévedés, ezek végülis ilyen opportunista, hatalomvágyó újbaloldaliak. Láthatjuk Nyugat-Európában is, hogy a baloldal szimpatizál például a bolsevik eszmékkel. A szélsőséges megnyilvánulások, a diktatúra, az elnyomás, a terror nem áll távol tőlük.”

Kérdésünkre, hogy akkor most a Pesti Srácok balrább van-e a „balliberális oldaltól”, mint az az elemzésből következik,

Huth elmondta, hogy a Pesti Srácok középen áll, a Pesti TV jelmondata is az, hogy  „a normalitás lázadása”, tehát ők a normálisok, és vannak az abnormálisok, deviánsok, diktatúrahívők, demokráciarombolók.

Ezután arra is rákérdeztünk, hogy eszerint akkor a Pesti Srácok nem is jobboldali, amire azt a választ kaptuk, hogy a bal-jobb felosztás a baloldal fasizálódásával teljesen elvesztette az értelmét, ezért fölösleges ezeket a címkéket erőltetni. „Szerintem van a demokráciapárti, normális, patrióta, nemzetszerető kormányoldal, ha úgy tetszik, és vannak a diktatúrahívő, ordas eszméket támogató baloldaliak” – tisztázta a politikai paletta felosztását Huth.

NYITÓKÉP: Bencsik András, G. Fodor Gábor, Szalai Zoltán, Gajdics Ottó és Huth Gergely. Forrás: Lapjaik vagy közszereplői Facebook-oldaluk.

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől
Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek