A háború, ami valójában békefenntartás és Ukrajna robbantotta ki – ezt kommunikálja a Kreml-közeli média

A háborúkat nemcsak a csatatéren vívják, hanem a kommunikációs térben és a médiában is. De mi jut el az oroszokhoz a háborúból? Milyen hírek jelennek meg a hadi eseményekből? És mennyire hathat az orosz propaganda az orosz népre? Vigóczki Máté György elemez!

Látszólag nemcsak az orosz harckocsik, hanem az orosz információs hadviselés is belefulladni látszik a sárba. Miközben a szemünk láttára zajlik a második világégés óta a legnagyobb európai háború, a közösségi oldalainkon élőben látjuk Ukrajna városainak bombázását, az orosz harckocsik felvonulását, addig

a háború egy egészen másik fronton, a média területén is zajlik.

Oroszország médiája a korábbiakhoz képest is jobban elszakadva tudósít a „speciális katonai műveletéről”, az átlagos orosz szinte alig lát valamit a harcok kiterjedéséről, de Kreml spindoktorai közt uralkodó súlyos káoszra is komoly jelek mutatnak. 

Oroszország lakosságának 80 százaléka az erősen központosított állami tévéből, rádióból és az ezekhez kötődő sajtóorgánumokból követi a világ eseményeit. Kevés az igazán ellenzéki, vagy akár csak objektív hang. Utóbbiak közül a külföldről működő Meduzát és a Dozsgy televíziós csatornát online lehet követni, minden helyen feltüntetve „külföldi ügynök” státuszukat, valamint az Echo Moszkvi rádió említhető meg.

Nem csoda, hogy már a háború első hetén a Dozsgy és az Echo Moszkvi elérését lehetetlenné tette a Kreml,

ironikus módon egyébként a meglehetősen liberális rádiót az EU is betiltotta, mert részben Gazprom támogatásból működik.

A megmaradt sajtónak pedig a központilag jóváhagyott híreket lehet utánközölnie. Ezenkívül számos orgánum működése került veszélybe, de a nyugati közösségi oldalak működése is instabil.

Összességében tehát a korábbiakhoz képest is akadálytanabbul terjedhet a háború orosz narratívája. 

„Oroszország nem indít háborúkat, Oroszország befejezi a háborúkat”

Ez a központi narratíva azt állítja, hogy Ukrajna idestova nyolc éve ágyúzza Donyecket és Luhanszkot, ahol 2014-15-ben népirtást hajtott végre, de egyébként folyamatosan zajlik a genocídium az ország egész területén. Sőt, az országot 2014 óta legitim módon megválasztott elnökök vezetik, akik nácikkal kollaborálnak.

Ha ez nem lenne elég, akkor az USA nyomására – és nem saját elhatározásból – az ország még a NATO tagja is szeretne lenni – mármint ezt állítja a Kreml.

Egyébként a hivatalos orosz kormányzati narratíva szerint Ukrajna létezése is anomália, csak a szovjet időszak mellékterméke, mára már egyértelműen a Nyugat támadásának lándzsahegye.

Épp annak a folyamatos támadássorozatnak a része az elmúlt nyolc év, ami a külügyi szóvivő azóta elérhetetlenné vált Twitter-fiókáján megjelent bejegyzés szerint már 1242-ben (!) kezdődött az 1812-es napóleoni háború, de az 1941-es támadás is szerves része ennek.

Történelmi léptékekben Moszkva külpolitikája lehet, hogy taktikájában offenzív, de stratégiájában mindig is deffenzív volt, vagy ahogy az orosz hazafias oldalakon terjed az elmúlt napokban:

„Oroszország nem indít háborúkat, Oroszország befejezi a háborúkat”.

Moszkva eddig türelmet tanúsított, de ennek az időszaknak vége és itt az ideje helyreállítani az ország és az oroszok biztonságát Ukrajnában.

Ennek tekintetében több fontos jellemzője is van a jelenlegi média háborúábrázolásának.

Először is, nem kezdődött meg a lakosság felkészítése a támadásra.

Persze állandó, szerves eleme volt a NATO- és Ukrajna-ellenesség (mint állam), de például nem kezdődött annak hangsúlyozása, hogy az oroszok lakosságnak is meg kell hoznia bizonyos áldozatokat azért, hogy elérjék a céljaikat. Hirtelen,

éles váltással állt át a „mi csak hadgyakorlatot végzünk és senkit nem támadunk meg” narratíva az „elegünk van, itt az ideje visszavágni”-ba.

Az orosz médiumok szerint valójában a náci, fasiszta Ukrajna támad

Másodszor, egyfajta passzióval ábrázolja a háborút a sajtó. Nem főhírként számolnak be arról, vagy épp teljesen elferdíti a harcok kiterjedését és célpontjait. Kijev, vagy épp a több százezer orosznak otthont adó Harkiv bombázásáról nincsenek hírek, ezzel szemben

az átlagos orosz épp az ellenkezőjét érzékeli a médiából: Ukrajna támad a szakadár ún. népköztársaságok területein, sőt még Rosztov környékére is átlőnek.

Megindultak a menekültek keletre, akiket tárt karokkal várnak. Kissé ellentmondó ugyanakkor, hogy ezzel párhuzamosan az orosz katonákat „felszabadítóként” fogadó lakosságról mutatnak be felvételeket.

Harmadszor iszonyatosan nagy hangsúly esik a második világháborús retorika használatára. Ha eddig valaki külsős szemlélőként nem értette, mennyire fontos szerepe a jelenlegi oroszországi identitásnak a náci Németország felett aratott győzelem, akkor nézze csak meg, milyen szóhasználattal él a Kreml sajtója: genocídium, fasiszták, nácik, nacionalisták, banderisták, megszállt területek felszabadítása stb.

Ezek közül a genocídium használata 509, a náci-é pedig 290 százalékkal nőtt meg a háborút megelőző állapotokhoz képest.

Vegyük észre, hogy fontos az „ukrán” szó használatának mellőzése, mert az elbeszélés szerint alapvetően a nacionalistának mondott ukránokkal harcolnak, nem az egész néppel.

Ugyanakkor talán legszembetűnőbb a háború és hadüzenet szavak kerülése, sőt tiltása. Oroszországban is rosszul hangzik a háború szó, ezért Putyin a támadás megkezdése óta az eufemisztikus, sőt píszí „különleges katonai művelet” kifejezést használja. A napi sajtót követve ez már parodisztikus szinteket ér el, de egyelőre nincsenek megbízható információk arról, hogy Tolsztoj leghíresebb regényét át kívánnák-e nevezni „Különleges katonai művelet és béke”-re.

Negyedszer, a soha nem látott méretű nyugati szankciók bemutatása is kap egyfajta kicsavart értelmezést. Ez alapján a mostani nyugati lépések igazából segítik és erősíteni fogják az orosz gazdaságot, mert segítenek leküzdeni a külföldi, főleg az USA dollártól való függőségüket.

Arról szó sincs, hogy a kilencvenes éveket idéző gazdasági összeomlás jön, sokkal több arról, hogy már megint a Nyugat lövi magát lábon.

Ötödször pedig, a talán legfontosabb a veszteségek elhallgatása. Sokat elárul Ukrajna működéséről, hogy már az első nap közölték a saját veszteségeiket, és az általuk vélt orosz számokat is. Persze ezek a becslések is torzítottak bizonyos fokig, de legalább több a semminél.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője minden nap egy rövid, érzelemmentes videóban foglalja össze az előző nap sikereit, azonban csak az ukrán veszteségekről árul el számokat. A háború negyedik-ötödik napján említette meg, hogy vannak orosz veszteségek is, de hangsúlyozva, hogy „ezek minden esetben alacsonyabbak a nacionalistákénál”. Súlyos működésbeli fejetlenségről árulkodik, hogy a hetedik napig nem álltak elő becslésekkel:

a hallgatás sokkal árulkodóbb, mint egy egyértelmű hazugság.

A helyiek benyomása

Az írás elkészítéséhez nemcsak az orosz állami média követése járult hozzá, hanem az orosz barátaim, illetve orosz rokonokkal rendelkező, vagy épp Moszkvában élő magyarok beszámolói is.

A nevét elhallgatni kérő magyar ismerősöm moszkvai orosz rokonai szerint nagyon erős az iraki háborúval való párhuzamba állítás, illetve úgy általában az USA hibáztatása.

Nem érezték, hogy kellően megágyaztak a háborúnak, hirtelen a szankciók magyarázkodása lepte el a gazdasági híreket, miközben a konkrét harci cselekményekről szinte semmi nem jelenik meg.

Ami mégis megjelent, az ukrán háborús bűnökről számol be. Összeségében az jön át, hogy még ha gazdasági áldozatot is kell hoznia az oroszoknak, végül tisztelni fogják ismét az országot. 

A Moszkvában élő, de az orosz vidéket is nagyon jól ismerő Csabai Jenő a háború első napjaiban nem is találkozott a háborúról szóló híradásokkal. Azóta sincs szó Kijev bombázásáról,

aránytalanul nagy hangsúly esik azonban az ukrán hadsereg „provokációkról”, sőt orosz polgári áldozatokról.

Ő is úgy látja, mintha lokális jellege lenne a történéseknek, ami csak Kelet-Ukrajnára koncentrálódik. Egy-két gazdasági rádió inkább neutrális, de inkább tényleg a gazdasági hurráoptimizmus és az orosz áldozati póz uralja a kormányzati közbeszédet – a hírek közt ezeket hátra sorolva. Mivel sokat jár vidékre, határozottan azt állítja, hogy ez a narratíva sokkal erősebben fejti ki hatását a kisvárosokban, falvakban.

A háború első napjaiban az utca emberén nem tapasztalta a háborús hangulatot.

Egy másik, anonimitást kért magyar az orosz vidéki rokonainak beszámolói szerint úgy érzi, már 2014 óta egyértelműen „őrláng” funkcióban volt az orosz állami média, hogy felkészítse a lakosságot a Nyugat szankcióira.

Meglátása szerint az országban eleve alacsony a pénzügyi tudatosság, ezért az átlagember, aki súlyos adósságokba verte magát, nem képes érezni annak a súlyát, hogy az alapkamatot 20 százalékra emelték és a Központi Bankot kivéreztetik.

„Akkor majd nem veszünk dollárt, úgysem akartunk”

– foglalta össze tömören. Szerinte sem készült fel a lakosság a háborúra, sőt a rokonságán azt látja, inkább belefáradtak abba, hogy nyolc éve folyamatosan mozgósítások vannak, hadgyakorlatok, és az oroszok már nem hitték el, hogy komolyan elindulhat a harc. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az orosz Facebook,

a VKontaktye alkalmazás funkcióiból kihúzták a politikai híreket mint kategóriát.

De sikerült? 

A Kremlhöz közelálló közvéleménykutató-központ, a VCIOM friss felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka támogatja a „különleges katonai műveleteket”. A magas szám azonban azzal indokolható, hogy nem a „háború”-ra kérdeztek rá.

Sokatmondó továbbá, hogy az emberek ugyanebben a felmérésben nem tudtak egységes választ adni, hogy mi is a támadás célja.

26 százalék szerint az orosz lakosság védelme az ún. népköztársaságokban, ötödük szerint NATO bázisok telepítésének megállítása, szintén ötödük szerint Ukrajna demilitarizálása. 

Magyarán még az orosz válaszadók sem tudják, hogy mit is támogatnak igazán.

Ugyanakkor ne nézzük le az oroszokat. Attól, hogy erősen szűrt információk érik el őket, a jelek szerint szép lassan egyre több kérdés merül fel bennük. Erre utal, hogy a Telegram alkalmazás – ami alternatív hírforrásként is kiválóan használható – a háború előtt kb. 40 milliós fiókkal rendelkezett, egy hét alatt soha nem látott gyorsasággal 60 milliósra duzzadt.

Ez részben nemcsak annak tudható be, hogy megbízható hírekhez akarnák hozzáférni, hanem vélhetően annak is, hogy Kijev indított egy „Keresd a sajátjaid” nevű csatornát, ahol a meghalt, vagy fogságba esett orosz katonák adatait osztják meg.

Tehát bárki, aki nem kap hírt a saját fiáról, férjéről, rokonáról, az itt megkapja azt az információt, amit a saját állama nem árul el neki.

Ha a harci cselekmények intenzitása tovább növekszik, az ukrán polgári lakosság egyre többet szenved és szállingóznak haza a hírek az orosz katonai veszteségekről, úgy lesz várhatóan egyre durvább az orosz hírek cenzúrázása.

NYITÓKÉP: Ukrán civilt tanítanak meg, hogyan kell Molotov-koktélt dobni még március 1-én Zsitomirban. FOTÓ: Ratyinszkij Vjacseszlav / UNIAN
FOTÓK: Marinko Andrij, Gorlusko Valdemar, UNIAN