Mit tehetünk a káros közösségi média ellen?

Az elmúlt időszakban többen is megfogalmazták a Facebookkal kapcsolatos problémákat: az egyik oldal szerint hagyni kéne szabadon úgy működni, ahogy eddig, míg a ló másik oldala az, hogy szabályozni kellene. De mi lenne a megoldás? Hagyjuk szabadon a gyereket tombolni, aztán ha valami baja lesz, az ő hibája, vagy küldjük szobafogságba?

A napokban jött szembe Virág Sára cikke, amiben azt fejti ki, hogy létezhet-e etikus és senki számára nem káros közösségi média. A cikkben felmerül, hogy ha mindenki szabadon bármit közzétehet, akkor hogyan akadályozzuk meg azt, hogy valakit sérelem érjen? A ló másik oldalán van Donáth Anna, aki a Facebookot mint a demokrácia egyik felületét félti, és a szabályozásban lát megoldást.

Mi lenne a megoldás? Hagyjuk szabadon a gyereket tombolni, aztán ha valami baja lesz, az ő hibája, vagy küldjük szobafogságba?

Az elmúlt hetekben nagy botrányt kavart a napvilágra kerülő jelentés, hogy bár a Facebooknál tudtak arról, hogy milyen problémákat okozhat a Facebook és az Instagram, a profit érdekében nem igazán akarnak ezen változtatni.

El lehet menni

Megoldásként a cikk szerzője azt javasolja, hogy töröljük le a Facebookot, ha nem tetszik. El lehet menni, mondta annak idején Gyurcsány Ferenc is, hasonlóan remek érv, főleg annak tekintetében, hogy nincs érdemi alternatíva, kivéve, ha az egykori Szovjetunió területén élünk, ott ugyanis a Vkontakte alapból népszerűbb.

Felmerül az is, hogy tulajdonképpen nem elsősorban az Instagram felelőssége, hogy a fiatal lányok önmagukról alkotott képében kár esik, hanem ők maguk, hiszen az Instagramot jól is lehetne használni.

Valóban, erről pedig az jutott eszembe, hogy ha valakit megerőszakolnak, az is hibás, hiszen, ha nem megy oda az adott helyre, nem erőszakolják meg, nem igaz?

Mehetett volna máshová is.

Féligazságok és áldozathibáztatás

Féligazság, hogy a felhasználó a hibás, inkább a lányok szülei, akik nem adnak át megfelelő értékrendet a lányuknak, hogy az, amit ott látnak, részben utómunka eredménye, a képeken látható nők sem néznek így ki (és eredetileg úgy sem néznének ki, ahogy a valóságban, de egy plasztikai sebész csodát tesz). A rendszer viszont hibás, hogy nem csap le a gyakorlatilag semmi munkát nem végző influenszerekre, akik azt a képet közvetítik, hogy ha elég jól nézel ki, és te is élő reklámfelületet csinálsz magadból, akkor olyan lehetsz, mint én.

A másik hangsúlyosabb gondolat, hogy a Facebook által okozott véleménybuborék is alapvetően az emberek hibája, hiszen ők nem néznek utána a híreknek. Ez a gondolat remekül bemutatja a mechanizmus működését: Virág Sára is a saját véleménybuboréka miatt mondja ezt, ő azt látja a környezetében alapvető dolognak, hogy kritikusan gondolkodnak az emberek, ami attól eltér, az számára nem normális.

De nézzünk egy kicsit mögé a dolognak, miért nem néznek utána az emberek a híreknek! Nagyon egyszerű:

majdnem mindenki szereti, ha igaza van, és ezt az érzést úgy élheti meg, ha a környezetén az tükröződik vissza, hogy igaza van.

Ha például retteg valaki a járványtól vagy vírustagadó és ilyen cikkek jönnek vele szemben, nem fog utána nézni (talán elsőre még igen), hiszen eddig is azt gondolta, amit, és minden egyes cikk csak megerősíti a hitében

A Facebook-oldalaknak (pontosabban az oldalak mögött álló portáloknak) nyilván az az érdekük, hogy a cikkek olyan emberekhez jussanak el, akiket érdekel a téma és pozitív visszajelzéseket adnak, a Facebook pedig azért segít ebben, mert a jól működő oldalakat hirdetni fogják, hogy még jobban működjenek (az üzemeltetőknek az „igazam van” érzést a jó statisztikai adatok adják ebben az esetben).

Másrészről a legtöbb ember az internetet „csak úgy” használja, nem tanult róla semmit, csak megismerte, hogy miképp kell használni.

Az internethasználat napjainkban olyan, mintha valaki a KRESZ ismerete nélkül, de az autót műszaki szempontból felületesen ismerve kezdene vezetni.

A kritikus gondolkodás hiánya is alapvetően az oktatásban keresendő, meg a közéletben, ahol megmondják, mit kell csinálni, és jobb, ha nem agyalunk azon, hogy miért. De persze a szerző nyugodtan akasszon táblát a nyakába és üsse a tibeti gongot, miközben a világot járja ahelyett, hogy a klasszikus áldozathibáztatással érvelne.

Veszélyben van a Facebook?

Az álhírek elszaporodása nyomán a Facebook is kelletlenül, de lépett: részben automatizálták a moderálást úgy, hogy szűrőprogramokat állítottak hadrendbe, a politikai tartalmak hirdetéseihez kiírják, ki a hirdető (pontosabban a hirdetői fiók nevét, ami bármi lehet, nem feltétlenül a saját nevünk), és több moderátort vettek fel.

Ez azonban olyan problémákhoz vezetett, hogy a pártok hozzájuk nem köthető, de nekik kedvező hangvételű hírportálokat, oldalakat hoztak létre, amik helyettük végzik el a piszkos munkát, például az ellenfél bemocskolását.

Talán erre jött az a válaszlépés a Facebook részéről, hogy korlátozni kezdte a politikai tartalmakat (legalábbis Donáth Anna szerint, a valóságban sajnos minden oldal elérését visszafogták, politika ide vagy oda).

Azzal egyetértek, hogy önmagában a rendszer részéről érkező korlátozás nem megoldás, de hogy a pártok, politikusok és egyéb közéleti szereplők, demokratikus folyamatok elé tolna akadályt, ami azokat ellehetetleníti, nem hiszem. Ilyen tekintetben konzervatív vagyok, ha van rá lehetőség, személyesen, élőben képzelem el ezt és nem online – persze az ilyen felületek jelentősége nem elhanyagolható.

Ezenkívül továbbra is egy cégről  van szó, nem egy országról, így a hozzá való csatlakozással, tetszik, nem tetszik, elfogadtuk annak a játékszabályait. Jelenleg nincs olyan, hogy egy nagyon nagy céget kívülről, államilag jól megszabályoznak, mint valami rendetlenkedő gyereket. Persze lehet, nyilván.

A másik végletet sem tartom jónak, hogy demokratikus keretekre hivatkozva kedvére tombol.

Nem azt nevezzük demokratikus kereteknek, hogy bárki bármit tehet, ez a káosz.

A hazai közéletben szitokszóként használt liberalizmus sem arról szólt eredetileg, hogy azt csinálok, amihez kedvem van, hanem azt, hogy mindezt addig tehetem, ameddig valaki kárára nem megy.

Továbbra is említi Donáth Anna a hírportálok bevételeinek az esését, feltételezem, még mindig ugyanaz az elképzelése a Facebook szabályozásáról, mint korábban (ez volt a „fizessen a Facebook”), az általam itt hivatkozott cikkben hivatkozott bejegyzés már nem érhető el Facebookon, de Telexen igen).

Van-e megoldás?

Természetesen van, elsősorban az oktatásban lenne lehetőség. Az, hogy korábban írtam róla, hogy változtatni kell a hazai informatika-oktatáson, továbbra is érvényes.

Az, aki megfelelő ismeretek nélkül internetezik, mind magát, mind az eszközeit (telefon, számítógép stb) veszélynek teszi ki.

A mostani lehúzós csalások és a számítógépes vírusfertőzések száma a töredékére csökkenne, ha több ember tudná, miről ismerje fel azt, hogy át fogják verni valamilyen módon.

Krekó Péter írt még erről, érdemi ötletek is elhangzanak a cikkben. Ebből egy bekezdést idéznék:

„Így az etikus és arányos szabályozás, a felhasználók védelme mellett szükség van a felhasználók önvédelmi mechanizmusainak megerősítésére is. Ennek előfeltétele azonban, hogy a felnőtt közösségimédia-felhasználókat felnőtt állampolgárnak tekintsük – és mi is így tekintsünk saját magukra.”

Remekül összefoglalja mindazt, ami probléma: egyrészről a szolgáltatók (Facebook, Instagram stb) hozzáállásán kell változtatni (vagy maguktól teszik, vagy kényszer hatására), segítséget kell adni az embereknek az oktatáson keresztül, és végül, de nem utolsó sorban

nekünk is lépést kell tenni saját védelmünk érdekében.

Kérdés, mikor állunk neki.