Valóban létezhet etikus és senki számára nem káros közösségi média?

Ha a demokratikus közösségszerveződés elvét képviselve mindenki posztolhat az oldalra, hogyan akadályozzuk meg azt, hogy egyesek rosszul érezzék magukat a saját életükkel kapcsolatban?

Október havának negyedik napján hosszú idő óta először órákra elérhetetlenné vált a Facebook több egyéb alkalmazással egyetemben. Az azóta közzétett információk szerint a leállást egy konfigurációs hiba okozta, de nem is ez az aspektus ragadta meg a figyelmemet.

Az órákig tartó kényszerpihenő épp azután következett be, hogy egy bizonyos Frances Haugen nevezetű hölgy több tízezer oldalnyi belső dokumentumot szivárogtatott ki a Wall Street Journal-nak,

annak a médiumnak, ami a The Facebook Files című cikksorozatában kívánta leleplezni az említett cég sötét titkokkal tarkított történetét.

A cég korábbi alkalmazottjaként nyilvánosság elé lépő nő újdonságokat ugyan nem nagyon prezentált, arra azonban ő is rámutatott, hogy a Facebook-nak egyszerűen nem áll érdekében a változtatás. A The Facebook Files címet viselő cikksorozatban olyan fejezetek találhatók, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a cég az összes, Pál Apostol által fejcsóválva konstatált etikátlan disznósággal maximálisan tisztában van, amelyekkel időről-időre megvádolják őket, csak nem kívánnak érdemben lépéseket tenni az ügyben. Többek között olyan egetrengető alcímekbe botolhatunk, hogy „Facebook knows Instagram is toxic for many teen girls, company documents show.”

A cikksorozat lényegében azt állítja, hogy a cég a világ előtt képviselt álláspontja ellenére nem kíván változtatni a nyilvánvalóan káros működésén, mert semmi más nem számít neki, csak a profit.

Hol is kezdjem? A saját, személyes véleményem rendkívül tömören összefoglalva annyi, hogy igazán képmutatónak és naivnak tartok minden olyan egyedet, aki most rosszalóan csóválja a fejét vagy pedig helyeslőleg bólogat. Bizony, újfent egy olyan cikk készül kibukni belőlem, amit majd meg lehet osztani a különböző pszeudo-intellektüel Facebook-csoportokban azzal a felkiáltással, hogy „attól még, hogy a része vagyok, még köpködhetem, vagy nem?!”

Nyilvánvalóan senki nem olyan nagyon naiv, hogy őszintén meg tudja lepni az, hogy az emlegetett cég bizony tisztában van az általa okozott károkkal. Persze nem azt mondom, hogy a bizonyítékul szolgáló dokumentumok kiszivárogtatása felesleges volt, mert nem, bizonyíték nélkül a mindenki által ismert információ is csak városi legenda, de a tömegek ingerküszöbének megütéséhez ennél fajsúlyosabb információ szükségeltetik.

Tudom, hogy ezt elolvasván megint többen fognak a cinizmus és a nihil vádjával illetni, mert a mondanivalóm kvintesszenciája lényegében annyi, hogy

mégis mit gondoltunk, és mégis mire számítunk? Hogy a szabadpiac egyik hatalmas, befolyásos óriáscége nem az emberiség életének jobbá tételén munkálkodik? Döbbenet.

Ezt csak azért emlegetem, mert a dokumentumokat nyilvánosságra hozó Frances Haugen azt állítja, hogy ő tiszta szívvel és őszinte tettvágytól buzogva csatlakozott a céghez, hasznos munkavégzés reményében. Mégiscsak léteznek ennyire naiv emberek?

Mondjam ki megint, hogy a Facebook-hoz hasonló cégek ellen való hősies küzdelem csak annyira lehet eredményes, mint amennyire a környezetvédelemért vagy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért vívott szélmalomharc az? Elárulom, semennyire.

Ha annyira szeretnénk megfosztani a céget az irreálisan, sőt, félelmetesen nagy hatalmától, akkor hagyjuk abba az alkalmazásainak használatát. Töröljük a Facebook-ot, az Instagramot, ha elegen megtesszük, a hatása szignifikáns jelentőséggel bírhat. Mi a baj, nem megy?

És most nézzük a gyakran elhangzott, most alátámasztást is nyert vádpontokat. Az egyik ilyen ugyebár az, hogy az Instagram tökéletesen tisztában van az ártatlan kamaszlányok pillangó lelkében okozott demoralizáló károkkal. Na most, az Instagram egy olyan közösségi oldal, amelyre, ha rendelkezel egy fiókkal, tetszőleges képeket tudsz feltölteni, illetve mások oldalait tudod követni. Hogy ki és milyen tartalmakat tölt fel, az maximálisan a saját döntése, ahogy az is, hogy milyen oldalakat követ.

És ezzel nem az étkezési zavarral és depresszióval küszködő tizenhároméves kislány nyakába akarom akasztani a felelősség súlyos terhét, pusztán a kritizálókhoz fordulnék, hogy ugyan mi a megoldás? Legfőképpen azokhoz, akiktől jelenleg hemzsegnek a kommentszekciók, akik azt képviselik, hogy „nem akarom beszántani az Instagramot, csak működjön máshogyan.” Hogyan?

Ha a demokratikus közösségszerveződés elvét képviselve mindenki posztolhat az oldalra, hogyan akadályozzuk meg azt, hogy egyesek rosszul érezzék magukat a saját életükkel kapcsolatban? Hiszen mindig lesz olyan, aki szebb, aki okosabb, aki gazdagabb, ezt tilos lesz megmutatnia?

Nem is kell azonnal a Kardashian családra mutogatni, hiszen a hétköznapi életünk szereplői között is akadhatnak olyanok, akik szebbek, gazdagabbak, többet utaznak vagy jobb az alakjuk. Ha ezt nyilvánvalóvá teszik az Instagram-oldalukon, az már bőven elég ahhoz, hogy néhány ember utálkozva nézzen körbe a saját életében. Mi erre a megoldás, ha nem az, hogy szüntessük meg a közösségi oldalakat?

A másik ilyen gyakorta elhangzott vádpont is alátámasztást nyert, nevezetesen, hogy a cég azzal is tökéletesen tisztában van, hogy az algoritmusok segítségével kialakuló véleménybuborék milyen nagy szerepet játszik a polarizáció létrejöttében. Én elismerem, hogy ez egy rendkívül etikátlan dolog, de könyörgöm, kötelező a Facebook-ról tájékozódni?

Miért csinálunk úgy, mintha annak az embernek egy fikarcnyi felelőssége sem lenne, aki arra nem veszi a fáradtságot, hogy egy hírportál címét bepötyögje a böngészőbe?

Többször és több helyen kifejtettem már, hogy véleményem szerint komoly korlátozások szükségeltetnek a szavazati jogok kapcsán, és most is csak ismételni tudom magam. Aki minimális energiát sem hajlandó fordítani a transzparens tájékozódásra, és megelégszik a Facebook feed által kínált hírekkel, annak ellenére, hogy nem titkolt információ a manipulálás, nos…

„Tanuld meg kezelni!”

Legszívesebben a nyakamba akasztanék egy ilyen felirattal ékesített táblát, és egy tibeti kongot ütlegelve járnám a világot ezzel az üzenettel, hogy ezekre a problémákra csak az nyújthat megoldást, ha megtanuljuk kezelni. Vagy, ha szőröstül-bőröstül megszüntetjük az összes közösségi oldalt, sőt, ha lekapcsoljuk az internetet, de ez soha nem fog megtörténni.   

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!