Az elmúlt időszakban többen is megfogalmazták a Facebookkal kapcsolatos problémákat: az egyik oldal szerint hagyni kéne szabadon úgy működni, ahogy eddig, míg a ló másik oldala az, hogy szabályozni kellene. De mi lenne a megoldás? Hagyjuk szabadon a gyereket tombolni, aztán ha valami baja lesz, az ő hibája, vagy küldjük szobafogságba?

Ha támadás, ha nem, a szervezők hibáztak. A rendszert a Fudan egyetem kapcsán tartott szavazás sokszorosára kellett (volna) tervezni, a terheléses támadás ellen pedig számos szolgáltatás létezik.

Először úgy tűnt, betiltja a pornót a felületén az Onlyfans, majd látva a tartalomgyártók reakcióját, visszatáncolt. Hogy mi lesz a vége, ki lesz az erősebb (az egyik oldalon álló bankok, vagy a platform felhasználói), még kérdéses. Mi szól a tiltás mellett?

Szerda délután lőtte ki a rendszer a Trollfocit, illetve május végén az Illiberal Memes-t. Míg előbbi esetben (még) nem tudni, mi áll a háttérben, utóbbi esetben egyértelműen a közösségi alapelvek megszegése. Mi áll a törlések mögött valójában? Veszélyben van-e bármelyik oldal?

A kattintásvadász hisztériakeltés visszaütött: rengeteg ember a homokba dugta a fejét, mert elege lett abból, hogy napi szinten arról lát egy cikket, hogy maholnap vége a világnak.

Hamisítják a nemzeti konzultációt, klasszikus adathalász műveletről van szó. Minden rendelkezésre áll ma már ahhoz, hogy ne kelljen azzal mentegetőznie senkinek, hogy ők nem informatikusok, így erről nem tudhatnak, különben sincs erre idejük.

A legszigorúbb törvény sem képes senkit megvédeni a saját felelőtlenségétől, és a platform sem képes minden kiberbűnözőt kiszűrni.

Arányaiban nagy felfutás, nagy esés, konszolidáció. A grafikonok lejtőin ott virítanak a kriptovaluták halálát magabiztosan kijelentő cikkek, de a lufi csak nem akar kipukkadni (egyelőre).

Egy világjárványban nem megengedhető, hogy a valóság helyett a nekem tetsző féligazságok vegyenek körül, akkor sem, ha a valóságtól esetleg elégedetlen leszek.