Szétszakadt a legkisebb szlovák kormánypárt, de nem lesz újabb kormányválság

Szerző: Renczes Ágoston
2021.09.08. 17:48

A pártszakadást hosszú agónia előzte meg. Bár a frakciók erőviszonyai megváltoznak, a kormánykoalíciót ez egyelőre nem veszélyezteti.

Szétszakadt a legkisebb szlovák kormánypárt, de nem lesz újabb kormányválság

Több hónapos agónia után szétszakadt a jobbközép-liberális Za ľudí (Az Emberekért), a legkisebb szlovák kormánypárt

írja a Denník N.

Mint arról az Azonnali is írt már, a Za ľudít Andrej Kiska korábbi államfő alapította 2019-ben, majd miután a 2020-as választáson a várakozásokhoz képest gyengén szerepelve épp csak bejutott a parlamentbe, Kiska visszaadta a képviselői mandátumát és a pártból is kilépett.

A húzóneve nélkül maradt párt azóta sem talált magára, a Matovič-kormányban való részvétele pedig megosztotta a párt tagjait: voltak, akik nem értettek egyet a tömeges teszteléssel, és a Za ľudí ellenezte leginkább a Szputnyik-vakcina használatát, aminek a beszerzésébe végül belebukott Igor Matovič.

A Za ľudín belül két szárny alakult ki:

  • a Veronika Remišová beruházási és régiófejlesztési miniszter, kormányfőhelyettes, a Za ľudí elnöke körüliek szárnya,
  • és a vele kritikusak, akik a párt által delegált igazságügyi miniszter, Mária Kolíková körül tömörültek.

A párt azóta táncol a szakadás szélén, hogy júniusban Kolíkováék megpróbáltak összehívni egy rendkívüli kongresszust, amin leváltották volna Remišovát, ő azonban egy váratlan húzással leváltotta az egyik vele szemben kritikus elnökségi tagot, átbillentve ezzel az elnökségen belüli arányokat a saját javára, ami így nem tudta megszavazni a kongresszus összehívását.

Kolíkováék ekkor külön frakciót alakítottak a párton belül, és szerették volna képviselni magukat a koalíciós pártok elnökeiből álló koalíciós tanácsban is, a legnagyobb kománypárt, a jobboldali-populista OĽaNO elnöke, Igor Matovič azonban nem látott okot arra, hogy a legkisebb kormánypárt két taggal is képviseltesse magát a koalíciós tanácsban.

A Za ľudí szakadása azóta napirenden van, és végül szerdán be is következett.

A pártnak tíz képviselője van a parlamentben, közülük hatan kiléptek a pártból, elnevezték magukat Igazságos Szlovákiáért Platformnak és átülnek a libertariánus SaS (Szabadság és Szolidaritás) frakciójába. Az SaS-be azonban egyelőre nem lépnek be, és saját pártot sem alapítanak. (A kormány tagjainak nincs képviselői mandátumuk; a hat képviselőn felül távozott Mária Kolíková igazságügyi miniszter is, illetve két államtitkár.)

A Za ľudínak így négy képviselője marad, azonban a parlamenti frakcióhoz a szabályok szerint legalább nyolc képviselő szükséges.

Egyelőre azonban úgy tűnik, a pártszakadással sem a párt miniszteri posztjai, sem a Za ľudí frakciójának léte nem forog veszélyben.

Nem akarják megnyitni a koalíciós szerződést

Bár a Za ľudí szakadásával felborulnak a frakció-erőviszonyok a kormányban, szinte senki nem akar változást a kormány összetételében. Ez egyúttal azt jelenti, hogy Mária Kolíková maradhat igazságügyi miniszter – ez az SaS elnökének, Richard Sulíknak a határozott kérése, ahogy a beruházási miniszter posztján sem szeretne változást, azaz szeretné, ha Remišová is miniszter maradna.

Bár az OĽaNO-s Jaroslav Naď védelmi miniszter még kedden, amikor felmerült, hogy Kolíkováék az SaS-hez távoznak, azt mondta, ez esetben Kolíkovának nem szabadna miniszternek maradnia, mert így az SaS-frakciónak négy minisztere lenne, holott a választási eredmények arányai szerint legfeljebb három minisztérium – amennyi jelenleg is van – járna nekik,

Igor Matovič továbbra is elutasítja a koalíciós szerződés megnyitását, ő az ilyesmit a kormány megbuktatásának szándékaként értelmezné.

A második legnagyobb kormánypárt, a jobboldali-populista Sme rodina frakcióvezetője, Peter Pčolinszký – a márciusban letartóztatott és augusztus végén szabadon engedett titkosszolgálati vezető, Vladimír Pčolinský testvére – azonban úgy látja, a pártszakadással a Za ľudí frakciója gyakorlatilag megszűnt, és ez a koalíciós szerződést is automatikusan át kell hogy írja.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke, egyben a parlament alelnöke – és az eljelentéktelenedő Igor Matovič helyett a koalíció valódi irányítója – viszont nem lát okot arra, hogy Remišová ne maradjon miniszter és kormányfőhelyettes, és az ellen sincs kifogása, hogy a Za ľudí-frakció négy képviselővel működjön tovább.

A Za ľudí szakadása így egyelőre nem veszélyezteti a koalíciót, az egyetlen lényegi változás, hogy a Za ľudí távozó képviselőkkel az eddig 13 képviselővel rendelkező

SaS-é lett a második legnagyobb frakció a kormányban:

az immár 19 tagú frakcióval megelőzik a 17-tagú Sme rodina-frakciót, és ezzel megnőtt Richard Sulík pártjának befolyása is.

NYITÓKÉP: Mária Kolíková és Veronika Remišová. MK / FB, VR / FB

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek