A maszkok mögött: mit várjunk az új szlovák kormánytól?

Szombaton hivatalba lépett Szlovákia új kormánya, de a szokatlan négypárti koalíciónak egy perc ideje sem lesz összerázódni: azonnal cselekedniük kell, és nem szabad elszúrniuk a járvány kezelését. Mindezt egy olyan miniszterelnök vezetésével, aki eddig mindenkivel összeveszett, és nem valami mellett, hanem valami ellen határozta meg önmagát.

Mint arról az Azonnalin részletesen is beszámoltunk: február végén fölényes győzelmet aratott a szlovák belpolitika showmanje, Igor Matovič és pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) a szlovák parlamenti választásokon. Az új kormány rohamtempóban összeállt, Zuzana Čaputová államfő pedig már szombaton be is iktatta az új kabinetet. De mire mehet a szedett-vedett négypárti koalíció egy Matovič személyében igencsak konfliktuskereső miniszterelnökkel? Elmondjuk, mik a legnagyobb kihívások az új kormány előtt!

Matovič mindent megkapott

A koalíciós tárgyalások nagy nyertese Igor Matovič miniszterelnök és az OĽaNO, mely nyíltan a névleg szociáldemokrata, Robert Fico-féle Smer ellen kampányolva és korrupcióellenes platformon futva zsebelt be egy meglepetésgyőzelmet február végén. A nyertes Matovič így nagyon kényelmes helyzetbe került: egy-két hónappal a voksolás előtt úgy tűnt, hogy a Smer-ellenes erők fej-fej mellett, pártonként tíz százalék környékén végezhetnek, és fennállt annak a veszélye is, hogy az akkori ellenzék körében nem lesz egyértelmű nyertese a választásnak. Ez megnehezítette volna a koalíciókötést is: mégis melyik párt adjon miniszterelnököt és kinek jussanak a legjobb minisztériumok, ha a támogatottságuk szinte azonos?

Matovič szerencséjére ezzel a helyzettel már nem kellett megbirkóznia, hiszen

A szerencsésebbek úgy jártak, mint Andrej Kiska exelnök pártja, a pár hónapja még 10 százalék köré mért Za ľudí: Kiska szavazói nagy számban szavaztak le az OĽaNO-ra is, de a párt 5,8 százalékkal éppen még bejutott. Igaz, a gyenge eredmény miatt Kiska jelezte: nemhogy a kormányban nem vesz részt, de mandátumát sem veszi fel.

Ő azonban még örülhetett, ellentétben a Progresszív Szlovákiával, amely körülbelül 900 szavazat híján esett ki a parlamentből. Pedig a progresszívek nagyon magabiztosak voltak: szövetségben indultak koalíciós partnerükkel, a Spoluval (Együtt), így számukra a bejutási küszöb 5 helyett 7 százalékos volt. Nem volt viszont olyan forgatókönyv és közvélemény-kutatás, amely a kiesésüket jósolta volna: az eredmény egy 6,96 százalék lett a számukra, a gyilkost pedig Igor Matovičnak hívják. A Matovič-hatás miatt nem tudott parlamentbe jutni a kereszténydemokrata KDH sem, az összes kiesett párt eredményét összeszámolva pedig kiderül: a szavazatok 28 százaléka kárba ment.

A koalíciós pártok tudják, hol a helyük

Az OĽaNO győzelme után nem is volt kérdés, ki lesz az új miniszterelnök: Igor Matovič a kampányban még hallgatott arról, hogy tényleg vannak-e ilyen ambíciói, a választás után viszont magától értetődő volt a jelölése – no meg az, hogy a legtöbb és leginkább fontos minisztériumot az OĽaNO kapja.

a jobboldali-populista Sme Rodina (Család Vagyunk), a neoliberális SaS, és a jobbközép Za ľudí rezignáltan vették tudomásul, hogy míg az OĽaNO-nak nyolc, nekik legfeljebb két-három tárca csöppenhet le. Így a kulcsminisztériumok – a pénzügy, a belügy és a honvédelem – is az OĽaNO-hoz kerültek, igaz, el kellett vinniük a problémás egészségügyet is, de övék lett a kultúra, a földművelés és a környezetvédelem is. A kulcsminisztériumok egyikére viszont a Sme Rodina és a SaS is pályázott, utóbbi elnöke a pénzügyi tárca élére jelentkezett be. Csalódniuk kellett.

A legnagyobbat Boris Kollár pártjának, a Sme Rodinának, amely kulcstárcákat nem kapott: nekik jutott a közlekedés és a munkaügy, és kaptak egy törvény-előkészítésért és a stratégiai tervezésért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot – bármi is legyen ez. Kollár viszont így is jól járt, hiszen a második legnagyobb koalíciós párt elnökeként megkapta a házelnöki tisztséget, amivel valószínűleg a publicitást kedvelő milliomos üzletember tökéletesen elégedett. Mellékszál: Kollárt a szlovák politika nőcsábászaként ismerik, hiszen kilenc nőtől született tíz gyermeke, az ezzel kapcsolatos sajtókérdésekre pedig úgy reagált, hogy

(a párt neve, Sme Rodina, azaz Család vagyunk így egészen új értelmezést nyer).

Ennél boldogabb lehet a SaS, a neoliberális párt, ha a pénzügyminisztériumot nem is, de a gazdasági minisztériumot már megkapta, és övék lett még az oktatás és a külügy is.

többek között a nemzetiségi iskolák kérdése is hozzá fog tartozni. Ha a miniszterek között nem is lett tehát magyar – az oľanos Grendel Gábor ugyanis a belügyminiszteri poszt helyett a parlament alelnöki székét választotta –, Filip Mónikával az államtitkárok között megjelent egy.

A Kiska-párt Za ľudí kapcsán némi iróniával mondhatnánk azt is, hogy leginkább annak örülhet, hogy egyáltalán bejutott a parlamentbe, és innen már csak bónusz a kormányzati részvétel és az a két minisztérium, amivel vigasztalódhatnak. Ehhez képest viszont egyáltalán nem kaptak rossz tárcákat, sőt. Az igazságügy nyolc év folyamatos Smer-kormányzás után valószínűleg nagy publicitást fog kapni, de ami még fontosabb: a befektetésekért és régiófejlesztésért felelős Za ľudí-s miniszterelnök-helyettes többek között az uniós fejlesztési pénzek elosztásáért is felelhet.

Gyenge az ellenzék, mégsincs idő hibázni

A Jan Kuciak oknyomozó újságíró maffiamódszerekkel való meggyilkolását követő politikai botrány egy széles, Smer-ellenes koalícióba lökte be a jobboldali ellenzéket: bár a pártok közötti törésvonalak jelentősek voltak, a jobboldali ellenzék a „jófiú” szerepébe került: a mérsékelt jobbközéppel szemben egyrészt ott van a Kuciakot is meggyilkoló maffiakörökkel gyanús kapcsolatokat ápoló Fico és a Smer, másrészt pedig a szlovák liberális értelmiség rémálma, a nácik a szélsőjobbos Marian Kotleba és pártja személyében. Nagyon leegyszerűsítve tehát

A választásokat követően pedig úgy alakult, a parlamentbe bejutó négy valamennyire is szalonképes párt (ízlés kérdése mondjuk, hogy Kollár Sme Rodinája is ide sorolható-e) koalíciót kötött, míg a parlamenti ellenzék jelenleg Ficóból és Kotlebából áll. Ez szinte minden esetben egy nagyon kényelmes politikai forgatókönyvet jelentene Matovičnak, hiszen, ha a kormánya rosszul is csinál valamit, mindig lehet mondani, hogy igen, de az alternatíva a maffia-Smer, vagy a náci Kotleba.

Most viszont Matovičnak nincs ideje hibázni, a legfőbb ellenzéket ugyanis koronavírusnak hívják. Az új kormány akkor vette át az irányítást, mikor Szlovákiában is szép lassan megkezdődött a tömeges megbetegedések szakasza: bármilyen más esetben egy új kormánynak a választók elnéznének pár hét vagy hónap bénázást, hogy az új kabinet összecsiszolódjon. Erre most nincs idő, Matovičnak rögtön cselekednie kell, és ami még fontosabb: jól. Főleg azért, mert a válság kezelését a leköszönő Smer-kabinet sem szúrta el, gyorsan cselekedtek a határlezárásokkal és szigorú járványügyi rendelkezéseket léptettek életbe.

Matovič racionálisan azt tette, amit tehetett: rálicitált az eddigiekre, és olyan szigorúan bekorlátozta a járvány miatt a társadalmi életet, mint a régióban talán még senki.

(amit a diákoktól már el is vett), egyúttal az időseknek külön időkeretet jelölt ki a bevásárlásra, valamint az állampolgári mozgásokat a SIM-kártyák adatai alapján követné le. Mindezek csak segítenek felépíteni az erős vezető képét a válsághelyzetben, de Matovičnak még ennél is többet kell azon gondolkoznia, hogy hogyan birkózzon meg a gazdasági romeltakarítással a járványhelyzet után: merthogy recesszió lesz, már csak ennek mértéke a kérdés.

Most nem lesz elég hőbörögni, dolgozni kell

Már a választások előtti cikkemben is ecseteltem, hogy ha valakit vagy valamit kritizálni kell,

Matovič még a legenyhébb megfogalmazások szerint is konfliktusos személyiség, nem könnyű vele együttműködni, jól látszik ez a pártján is: más mozgalmakkal ellentétben, ahol maga a párt a párt közösségének nevén van, az OĽaNO Matovič egyszemélyes projektje, az ő nevére is van bejegyezve, a pártból pedig szinte teljesen hiányzik a demokratikus döntéshozatal.

Matovič vezetési kultúrájából már kicsiben is sokaknak lett elege: hiába lett az OĽaNO-é a harmadik legnagyobb frakció a szlovák parlamentben, a tizenkilenc fős parlamenti csoportot kilenc képviselő is otthagyta, ők más pártokhoz igazoltak, főként a párt belső demokráciáját hiányolva. Ebből adódóan nagyon nem szabad biztosra venni, hogy a parlamentbe jutott 53 OĽaNO-s képviselő hűséges marad Matovičhoz, és nem ugrik ki a frakcióból. Nem véletlenül akart Matovič a választások után alkotmányozó többséget tudni a háta mögött – ez az alkotmányozáson felül ugyanis értelemszerűen azt is jelenti, hogy

Így a legfőbb kérdés, hogy az a konfrontáción alapuló, odamondogatós vezetési stílus, ami egy választási kampányt sikerre vihet, működhet-e kormányon is. Matovič immár nem engedheti meg magának, hogy annyi képviselőt elveszítsen a háta mögül, mint ellenzékben, így, ha sikeres és hosszú életű kormányt akar, vissza kell vennie a konfliktuskereső stílusából. Ez fogja csak megmutatni, hogy Matovičnak milyen vezetési kvalitásai is vannak valójában, hiszen egy választási kampányhoz és a kormányzáshoz egészen más tulajdonságok szükségesek.

Egyszerű emberek, ideológia nélkül

Ha az elmúlt években még az OĽaNO képviselői sem álltak ki mindenáron Matovič mellett, akkor hogyan is tehetnék meg ezt a választók? – ez egy másik logikus kérdés a nagyhangú néptribunus karakterét tökéletesen megtestesítő Matovič előtt. Az OĽaNO ugyanis a sikerét nem kis részben köszönhette annak, hogy nem egy előre meghatározott választói csoporthoz szólt, mint a Progresszív Szlovákia a progresszivizmussal, a Smer a szociáldemokráciával, a KDH a kereszténydemokráciával, vagy épp a SaS a gazdasági liberalizmussal. Az OĽaNO, mint a neve is hirdeti, az egyszerű emberek pártja, ebből adódóan

Emiatt viszont az OĽaNO-t választók csoportja egy ideológiailag és társadalmilag nagyon színes „koalíció”, melyet a Smer kormányzása iránti ellenszenv kötött össze mindeddig. Most, hogy az OĽaNO-t szervező politikai célt sikerült elérni a Smer eltakarításával, immár nem valami ellen, hanem valami mellett kell majd kiállni. Így míg a kampányban előny volt, hogy gyűjtőpártként az OĽaNO egybe tudta toborozni az egyszerű embereket, akárkik is legyenek, sokkal nagyobb kihívás lesz ezt a szedett-vedett választói réteget ideológiai önmeghatározás és cél nélkül egyben is tartani.

Az ideológiamentes elitellenesség csapdája

A matovičizmus ugyanis korántsem egy kiforrott ideológia, nagyon egyszerűen fogalmazva

Az olasz Öt Csillag Mozgalom keserű példája mutatja: ez az ideológiamentes elitellenesség legnehezebb feladata. Amíg Beppe Grillo az olasz városokban ordítozva küldött el mindenkit oda, ahová megérdemli, az Öt Csillagnak remekül ment. Mikor azonban eléjük pottyant a kormányzás lehetősége, a helyzettel már nem tudtak mit kezdeni, választóikat pedig épp olyan gyorsan veszítik el a régi politikai elit kárára, ahogyan megszerezték őket.

A csapdahelyzetet a legkönnyebb persze úgy elkerülni, hogyha már ideológiát nem is, de legalább egy karizmatikus vezetőt kapnak a választók. A teljességgel ideológiamentes Andrej Babiš ellen akármennyien is mennek ki tüntetni Prágában, a cseh kormányfő köszöni, jól van és már több, mint két éve kormányoz, sikeresen elfoglalva a politikai centrumot.

A külföld nem sokat érzékel majd a Matovič-showból 

A Smer eddig is a szebbik arcát mutatta külföldön: bármilyen korrupt is lehetett belül a kormányzás,

ragaszkodott a tapasztalt szakdiplomata Miroslav Lajčákhoz külügyminiszterként. A Smer külpolitikájának másik stabil eleme a szintén szakdiplomata Maroš Šefčovič, aki már harmadik ciklusát kezdi meg az Európai Bizottságban.

A szakdiplomatákhoz való ragaszkodást azonban Matovič kormánya sem adja majd fel: a külügyi tácát a SaS kaparinttota meg, a tárca élére pedig Ivan Korčokot, Szlovákia washingtoni rendkívüli megbízott nagykövetét nevezték ki. Korčoknak nem ez az összes külügyes tapasztalata, évtizedek óta kimaradt a belpolitikai csatározásokból és élte a karrierdiplomaták életét: Szlovákia NATO-csatlakozási tárgyalásainak delegációvezetőjeként, államtitkárként, berlini nagykövetként és az EU-hoz akkreditált brüsszeli szlovák állandó képviselet vezetőjeként is szerepet vállalt már. Igaz, beiktatásán nem tudott ott lenni, hiszen a koronavírus miatt egyelőre Washingtonban ragadt: amíg onnan haza nem tér, a gazdasági miniszter Richard Sulík helyettesíti.

Így úgy tűnik,

És hogy mire számíthatunk tehát az új kormány külügyeiben? Valószínűleg egy euroatlanti, nyugat felé forduló külpolitikára, amely viszont nem mentes az EU felé irányuló kritikus hangoktól. A külügyi tárcát megnyerő SaS ugyanis egy gazdaságilag liberális, szuverenista párt, amely nem sok mindent lát bele az EU-ba egy nemzetállamok közötti gazdaságpolitikai együttműködésen, így például az egységes piacon, vagy a négy alapszabadságon túl. Hívhatnánk őket szoft euroszkeptikusoknak is, de ők ezt elvetik, szerintük amit képviselnek, az nem más, mint „eurorealizmus”, ami egy kisebb, áramvonalasabb, a nemzetállamoknak több teret nyújtó, és a világgal aktívan szabadkereskedő EU-t jelent. 

Nem kell félteni Matovičtól a V4-et

Végül pedig egy, a magyar külpolitika szempontjából fontos kérdés: kezdjük-e el temetni a V4-et? Jogos felvetés lehetne, hiszen az Orbánnak legkényelmesebb visegrádi „szupercsapatból” most a Smerrel kiesett egy szereplő: Orbán, Babiš, Morawiecki (akarom mondani Kaczyński) és Pellegrini (akarom mondani Fico) mindeddig remekül együtt tudtak működni a más-más pártszínezet ellenére.

eközben Babišt és Orbánt is gyakran érik korrupciós vádak, a magyar és a lengyel kormányt pedig a jogállami keretek lebontása miatt kritizálják.

Emiatt mégsem érdemes félteni a visegrádi együttműködést. A korrupcióellenes és jogállami napirend alapvetően inkább a Smer, mintsem külföldi politikai vezetők ellen irányult, miközben Szlovákia regionális és külpolitikai érdeke a kormányváltással nem változik.

Vegyünk egy egyszerű példát, az uniós költségvetést. Ha a tagállamok vagy az Európai Bizottság tervezgetnék, hogy egy olyan hétéves költségvetést fogadjanak el, amellyel Közép-Európa rosszul járna, úgy bármilyen politikai és ideológiai ellentétet gond nélkül írna felül a regionális érdek, nevezetesen: megakadályozni a forráselvonást.

BORÍTÓKÉP: Zuzana Čaputová / Facebook