Mi fán terem a meleglobbi, és miért nincs heteró Pride?

Ha az LMBTQ-aktivisták túl is tolják a biciklit, az sem ellenérv egy homofób törvény elleni kiállással szemben. A melegek kirekesztés elleni harca inkább olyan, mint amikor a dolgozók szakszervezetet alapítanak – nem valami nagy nemzetvesztő összeesküvés.

Az utóbbi időben az indokolatlanul homofóbbá konvertált pedofilellenes törvény kapcsán többször előkerült az „LMBTQ-lobbi” témája, amelyet általában az egyik oldalról nemzetvesztő ellenségként szokás kezelni, míg a túloldalon körbe szokás röhögni. Nézzük, hogyan állunk ezzel!

Először is válasszuk le a témáról az úgynevezett „pink marketinget”, amikor egyes cégek szivárványos profilképpel hirdetik, hogy milyen jófejek. Ez egy viszonylag átlátszó PR-eszköz, bár a reklámoknak van akkora normaképző erejük, hogy erősíthetik az elfogadást.

A „pink marketing” annyival biztos jobb a „green washing”-nál – amikor például egy klímaváltozásért közvetlenül felelős olajcég akar neked karbonsemlegesítési projektet eladni a fogyasztóra tolt felelősség jegyében –, hogy a kóláscég nem felelős a homofóbia kialakulásáért.

Természetes önvédelmi reflex a Pride

Ha tehát az átlátszó „pink marketinget” lefejtettük a felszínről – elvégre a karácsonyt sem utáljuk a kóláskamion miatt –, akkor megvizsgálhatjuk, hogy mi a célja ennek a „lobbinak”. Hogy tematizálják a közbeszédet, essen többet szó a szexuális- és nemi kisebbségek élethelyzetéről, esetleg ne rekesszék ki őket az egyes országok törvényei? Támogatható célok.

Ha ezt szeretnék elérni az LMBT+ emberek és az őket támogatók, az dicséretes önszerveződés, normális önvédelmi mechanizmus – mint az, hogy a dolgozók szakszervezetbe tömörülnek.

Az elmúlt években önkénteskedtem a Pride-on, megismerkedtem a szervezők és a belső munka egy részével – nem a nemzetet aláásni akaró sorosista összeesküvőket láttam. Sokkal inkább olyan lelkes fiatalokat, akik úgy érzik, tudnak tenni akár önmagukért, akár olyan barátaikért, ismerőseikért, akiknek sajnos a tübbségükben személyes történeteik is vannak arról, milyen hátrányok érték őket szexuális identitásuk miatt.

Vannak persze, akik túltolják

Természetesen túlzásba lehet esni. Már-már közhelyes jobboldali kritika a Netflix-sorozatokkal kapcsolatban, hogy miért van bennük annyi meleg karakter. A triviális válasz: ha nem tetszik, fizess elő egy másik platformra, ha pedig ez tényleg tömegeket zavar, az nyilván meglátszik majd a streamingszolgáltató profitján. Bár a nagyszámú rejtőzködés miatt kevés a jól használható felmérés az LMBT+ emberek arányáról, de egyébként jogos ellenérv, hogy sokszor egyszerűen létszámarányosan szerepelnek egy-egy alkotásban. Tényleg túl lehet persze tolni a biciklit – az valóban mókás, hogy a brit Independent párkapcsolati cikkekről szóló stockfotóként már tulajdonképpen alig használ heteró párokat.

Ennél azért nagyobb súllyal bíró dolgokat is el lehet követni – például a fiatalok meggondolatlan hormonkezelése biztosan tud káros lenni, és azt is gondolom, hogy a kultúránkban a nemek köré felépült hagyományokat sem kell egy az egyben tűzre dobni.

De – mutatván, hogy egységes LMBTQ-lobbi nem létezik – ez sokszor az érintett kisebbségek tagjainak sem tetszik, és általában marginális jelenségeket szeret felnagyítani a médiának az a része, amely fogékony az ettől való bérrettegésre.

Az pedig, hogy a civilek, jogvédők is elkövetnek hibákat, vagy olykor morálisan rossz dolgokat csinálnak, maximum amellett lehet érv, hogy nem méltók mondjuk valakinek a képviseletére, de semmiképpen nem szolgálnak ellenérvként az ügynek.

Ha a melegjogi aktivisták között esetleg nagyítóval lehet találni olyan őrültet, aki szerint a pedofília is csak egy szexuális irányultság, nem jelenti, hogy nem kell kiállni az ellen is , hogy a kormány összemossa a gyerekek megrontását felnőtt emberek nemi irányultságával. 

Azért nincs heteró Pride, mert nincs rá szükség

És hogy miért nincs heterólobbi és heteró Pride? Nos, mert nincsen rá szükség

– és ennek elsősorban örülni lehet, mint ezen puffogni. A heteroszexuális pároknak nem kell gyomorgörccsel megcsókolniuk egymást a metróaluljáróban, össze tudnak házasodni, és nincsen ellenük szexuális irányultságuk alapján uszítás a médiában.

Értelemszerűen nem azok a dolgozók szoktak sztrájkolni, akik jól keresnek, és a munkakörülményeik is szuperek. A lakógyűlésen sem azokra a szomszédokra panaszkodnak, akik csöndesek és köszönnek a folyosón.

A civil szférának jellegéből adódóan nagy problémája, hogy az aktivisták önjelöltek: általában ezért az a domináns egy ügyről szóló diskurzusban a civilek részéről, aki a leghangosabb, és ez nem mindig a legtisztább és legjózanabb hangokat engedi előre. Lehet tehát a különböző ügyeket képviselő érdekvédők hitelességén és módszerein vitázni.

Ha túltolják, és átesnek a ló túloldalára, akkor a világ legjobb ügyét képviselőket is számon lehet és kell is kérni. De ez sosem lesz ellenérv a homofóbia, például egy kirekesztő törvény elleni fellépésre.