Egyesek szerint ezt jelenti progresszívnak lenni

Virág Sára

Szerző:
Virág Sára

2021.06.26. 08:46

Míg a szépségipart gond nélkül kritizálhatja bárki a világon, addig elég egyetlen rossz szót is szólni, amelyben szerepel a szivárvány egyik színe, és már suhan is valamely progresszív mesekönyv az illető tarkója felé, „transzfób!” és „homofób!” felkiáltásokkal fűszerezve.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Hetek óta borzolja az ország lakosainak megkérdőjelezhető szilárdságú idegzetét a kormány pedofiltörvényként elhíresült törvénymódosítása, miközben a törvény ellen hepciásan tiltakozó országok és szervezetek listája folyamatosan bővül. Az utóbbi napokban fél Európa már azon bizonyos fény prizmaszerűen megtört színeibe burkolózott, hogy kifejezze szolidaritását.

Van azonban egy olyan aspektus, amelyet nem gyakran emlegetnek, és bár én is tisztában vagyok azzal, hogy igen hamar végérvényesen a birodalmi sas sziluettjével ékesített alt-right tagok közé sorolva találhatom magam, mégis szeretném ezt elregélni. Hiszen épp itt volt az ideje, hogy a feminizmus grandiózus vihart kavaró kérdése után a LMBTQ-közösség szivárványszínű méhkasának közelében lóbáljam meg azt a bizonyos baseballütőt. 

Elöljáróban leszögezném, hogy sem a kormányt, sem a rendeletet nem kívánom éltetni, és azzal is tisztában vagyok, hogy semely fideszes pártkatona szürkeállományából nem azért pattant ki ez a remek tervezet, mert arra gondolt volna, amit én most megosztani kívánok,

viszont mégis van egy de.

Három évvel ezelőt a magyarországi Pride vezetősége felkérte Kiss Noémit, a köztudottan liberális nézeteket valló írónőt, hogy legyen oly szíves megtartani a rendezvény nyitóbeszédét, mert úgy érzik, valóban adekvát és releváns tartalmat tudna közvetíteni a közönség részére. Ez így is lett volna, ha Kiss Noémi nem követi el azt a megbocsáthatatlan vétket, hogy kritikával meri illetni a szivárványközösségek csillámló berkein belül egyre erőteljesebben és egyértelműbben megjelenő gyermekszexualizálás jelenségét.

Az írónő ugyanis nyíltan kifejezte nemtetszését egy a magyarországi Pride-on is bemutatandó képregényrészlet iránt, amelyben egy gyermekkarakter szájába volt adva a már oly jól ismert „transzpropaganda”. Nem kell felháborodni azon, hogy ez nem is propaganda, mert éppannyira az, mint amikor Orbán Viktor meglátogatta az óvodásokat, amin az egész liberális szellemiséget képviselő réteg napokig hőbörgött. Ennek hatására a Pride vezetősége felkereste az írónőt, és udvariasan kifejezték azon kívánalmukat, hogy legyen szíves inkább nem megtartani a nyitóbeszédet, mert a nemrégiben elhangzott, neki tulajdonítható kijelentések súlyos módon belegázoltak a transz közösség néhány tagjának rendkívül érzékeny lelkébe.

Kiss Noémi 2018 februárjában fabrikált egy Facebook-posztot, amelyben beszámolt az eseményekről, és amelyben újfent megerősítette, hogy mindig is ki fog állni az ártatlan gyermektestek galád és öncélú felhasználása ellen, nem nézvén azt, hogy ki ellen szólal fel éppen.

Bármilyen kellemetlen és népszerűtlen lesz is az, amit most mondani készülök, mégis szilárdan hiszem, hogy

ezeket a nem szükségszerűen korreláló fogalmakat, mint a homoszexualitás és a pedofília, nem a Fidesz mosta össze elsőként.

Nálunk ez még alig-alig figyelhető meg, de azért itthon is felütötte már a fejét ez a fajta rendkívül deviáns gondolkozás, amely átkeresztelte a pedofilt pedoszexuálissá. A mozgalom hívei azt szeretnék elérni, hogy a homoszexuálisokhoz hasonlóan ugyanúgy a többségtől eltérő szexuális magatartást képviselők csoportjába sorolják őket, és lemoshassák a homlokukról azt a vörösen világló stigmát, amit a fejletlen gyermektestek iránt érzett szexuális vágy pingált oda. Nyugaton, elsősorban Amerikában már erélyesebb hangok követelik azt, hogy a pedofil „szexuális orientációval” megáldott emberek is ugyanúgy az LMBTQ-közösség tagjai lehessenek, mint bárki más, aki „nem tehet róla, hogy így született”.

Szintén Amerikában egy ideje fut már egy bizonyos rendezvénysorozat Draq Queen Story Hour néven. Ezeken a különböző, LMBTQ-alapítványok által szervezett eseményeken teljes harci díszbe öltözött draq queenek olvasnak fel rendkívül progresszív meséket óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek. Én már az alapkoncepcióval sem értek egyet, de az életkort meghaladó propaganda bősz tukmálásánál is nagyobb probléma az, hogy ezen események keretein belül bármely pedofil különösebb erőfeszítés nélkül hódolhat aberrált vágyainak.

Mint ahogy az nemegyszer ki is derült, például annak a Houstonban rajtakapott drag queennek az esetében, akit korábban elítéltek egy nyolcéves gyermek molesztálásáért, annak az alapítványnak az elnökét pedig, aki a wisconsini felolvasóesteket szervezte, nemrégiben ítélték el csecsemőket is ábrázoló gyermekpornográfia terjesztéséért. Természetesen ezeket a dolgokat ingerült vállvonogatás közepette el lehet könyvelni marginális jelenségeknek, amelyek messze nem reprezentálják az egész közösséget – és ez nem is lenne oly valótlan. Viszont!

Az utóbbi években a The hips on the drag queen go swish, swish, swish című gyermekkönyvön felnevelkedett, a progresszivitást az anyatejjel magukba szívó kisdedek egyre nagyobb számban csatlakoznak az önkifejezés ezen formájához, a világ határozott ujjongása és örömkönnyei közepette.

Az egyik legismertebb ilyen gyermek Desmond Napoles, aki tízéves korában kezdte drag queen pályafutását. Bárki – akár a legnüansznyibb energiabefektetés után is – könnyedén olyan videók és képek egész tömkelegére bukkanhat, amelyeken a tízéves kisfiún annyi smink van, amennyi Voksán Virágon összesen nem volt még életében, és amelyeken tűsarkakon, női ruhákban pózol, gyönyörűre manikűrözött kezecskékkel.

Egy tízéves kisfiú felnőtt nőnek, sőt, mondjuk ki, egy igazi cemendének maszkírozva vonul az amerikai Pride első soraiban. Egyesek szerint ezt jelenti progresszívnak lenni.

Desmond azóta tizennégy éves, változatlanul drag queenként éli a mindennapjait, stúdióról stúdióra jár, hogy mindenhol könnyekig hatódjanak ezen a roppantul szabad és elfogadó világon, ahol végre mindenki az lehet, aki csak lenni akar, hiába nem töltötte még be az ötöt sem.

Persze erre lehet azt mondani, hogy a szépségipar számtalanszor szexualizált már pubertáskor előtt álló, ifjú leányokat, és ez igaz is, több hasonló botránytól visszhangzott a világ az elmúlt években, csakhogy a két jelenség között van egy igen kardinális különbség. Míg a szépségipar ádáz tettét gond nélkül kritizálhatja bárki a világon, addig elég egyetlen rossz szót is szólni, amelyben szerepel a szivárvány egyik színe, és

már suhan is valamely progresszív mesekönyv az illető tarkója felé, „transzfób!” és „homofób!” felkiáltásokkal fűszerezve.

A kör ezennel pedig bezárult, hisz ez történt a már emlegetett Kiss Noémivel is. Kérdem én, nem mossa-e össze ugyanoly mértékben ezeket a fogalmakat az, aki félrenéz és csendre int, amikor pont megtörténik? Aki csírájában megfojtja a párbeszédet, és elzárkózik a kritikától? Akinek az a mentalitása, hogy neki csak és kizárólag igaza lehet?

A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karának hallgatója, és az ország legnagyobb huszonéveseknek szóló magazinjának, a 20on-nak az állandó szerzője és szerkesztője.

Virág Sára

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karának hallgatója, és az ország legnagyobb huszonéveseknek szóló magazinjának, a 20on-nak az állandó szerzője és szerkesztője.

olvass még a szerzőtől
Virág Sára

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karának hallgatója, és az ország legnagyobb huszonéveseknek szóló magazinjának, a 20on-nak az állandó szerzője és szerkesztője.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek