+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Renczes Ágoston
2020. október 27. kedd, 08:20
A tervezett három helyett viszont két nap alatt akarják megoldani, mert nincs elég egészségügyi dolgozó.

Ahogy az Azonnali is beszámolt róla, Szlovákiában október 23-án a négy legfertőzöttebb észak-szlovákiai járásban elkezdődött a teljes lakosság koronavírusra történő tesztelésének főpróbája. A pénteken kezdett akció vasárnapig tartott, az eredményeket hétfő délután hozta nyilvánosságra Igor Matovič miniszterelnök. 

 

Ezek szerint a Námesztovói, a Turdossini, az Alsókubini és a Bártfai járásban három nap alatt a 10 és 65 év közötti, 155 ezer főre becsült korosztály 91 százalékát,

 

összesen 140945 személyt sikerült letesztelni, közülük 5594-nek lett pozitív a mintája,

 

azaz a lakosság majdnem négy százaléka fertőzött meg koronavírussal.

 

Bár az akciót csak néhány nap alatt szervezték meg, és voltak kisebb fennakadások, már pénteken látszott, hogy sikeres lesz: az érdeklődés hatalmas volt, az emberek türelmesen vártak a sorukra akár két órán keresztül is a felállított mintavételi pontok előtt.

 

Szombaton az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök is segédkezett a tesztelésnél,

 

Marek Krajčí, az egészségügyi tárca vezetője törleteket vett, Igor Matovič pedig adatokat rögzített az egyik mintavételi ponton.

 

IGOR MATOVIČ VÉDŐFELSZERELÉSBEN SEGÍTI A TESZTELÉST 2020. OKTÓBER 24-ÉN TURDOSSINBAN. KÉP FORRÁSA: ÚRAD VLÁDY SLOVENSKEJ REPUBLIKY / FACEBOOK

 

Rosszul alakult viszont a parlament elnökének a hétvégéje. Boris Kollár szombaton kora este súlyos autóbalesetet szenvedett: a politikus szabályosan haladó szolgálati autója egy piroson áthajtó gépkocsival ütközött. A Plus7dní bulvárlap szerint a Miss Universe Slovakia egyik döntőse, Miroslava Fabušová volt a politikus útitársa, aki szintén megsérült a balesetben. Boris Kollárnak eltört az egyik nyakcsigolyája, az állapota súlyos, a felépülése hetekig tarthat. Amikor rendbe jön, több képviselő is választ vár majd tőle arra a kérdésre,

 

hogy miért nem tartotta be a szombat reggel életbe lépett kijárási korlátozásokat.

 

Az országos tesztelés az eredeti tervek szerint október 30-a és november elseje között zajlott volna, majd a következő hétvégén tartanának egy újabb tesztelést. Az akcióra ezidáig 12 ezer egészségügyi dolgozó jelentkezett, viszont az országos tesztelés lebonyolításához 20 ezerre lenne szükség. Ezzel összefüggésben a válságstáb hétfő délutáni ülésén az a döntés született, hogy az országos tesztelés első fordulóját a tervezett három helyett kettő nap alatt tartják meg. 

 

Aki nem vesz részt a tesztelésen, arra szigorúbb kijárási korlátozások vonatkoznak majd:

 

tesztet csináltatni, bevásárolni a legközelebbi élelmiszerboltban, orvoshoz vagy a legközelebbi patikába menni, hozzátartozóról gondoskodni és haszonállatokat gondozni, kutyát sétáltatni a lakóhely 100 méteres körzetében és temetésen részt venni továbbra is mindenkinek szabad; negatív teszt híján viszont tilos lesz munkába járni, gyereket iskolába vinni, postára, bankba, autószervízbe és tankolni menni, és a természetbe kimozdulni. 

 

NYITÓKÉP: Pixabay

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Január 20-ig három szakaszban oldják fel az eddigi szigorú járványügyi korlátozásokat.

Logikusnak nevezte Volner János az általa benyújtott választásitörvény-módosítási javaslatot. Szerinte úgy is lehet értelmezni az ügyet, hogy megvalósították a DK szándékát.

A többségében németnyelvű olasz autonóm tartomány szerdán fejezte be lakosságának letesztelését – kevesebb, mint egy százalék koronavírusos.

Kovács Gergely szerint nem az a legszomorúbb, hogy az ő indulásuk megnehezül, hanem hogy a sem Orbánhoz, sem Gyurcsányhoz tartozni nem akaró kicsiket fojták meg vele.

Ők is behódolnak az antigénteszteknek, a miniszterelnöknek pedig jelenleg az a nagy álma, hogy azokhoz még karácsony ingyenesen hozzá lehessen férni

Térjünk vissza mielőbb a schengeni zónán belüli szabad mozgáshoz, sürgeti az Európai Parlament. Mindezt a fideszesek is megszavazták, pedig Orbán már szeptember óta zárva tartja a magyar határokat.

A gyógyszergyártó szerint azonban nem verseny, hogy kinek milyen hatékonyságú vakcinája van az előzetes tesztek alapján, mert a világnak úgyis sokféle vakcinára lesz szüksége.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

A Külügyi és Külgazdasági Intézet november 26-i online kerekasztal-beszélgetése.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás