+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. június 22. hétfő, 11:56
A szerbiai választások megmutatták: nincs többsége Aleksandar Vučićnak a szerb társadalmon belül. De ne gondoljuk, hogy a vele szemben állók kevésbé lennének Nyugat-ellenesek, oroszpártiak. A mostani választás számos tanulságot hordoz az Európai Unió, a szerb társadalom, de még a magyar autonómiakövetelések kapcsán is.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

1. Az Európai Unióban könnyebb diktatúrát építeni, mint azon kívül

 

Amikor Orbánt Viktort és legjobb tanítványát, a majd kétméteres Aleksandar Vučić szerb elnököt szokás összehasonlítani, mindig van egy szembetűnő különbség:

 

Vučićnak nagyon fontos, hogy mit gondol róla a nyugati közvélemény.

 

Noha ő is barátkozik politikailag Moszkvával és gazdaságilag Pekinggel, mégis ad arra, hogy a nyugat-európai fővárosokban tárgyalóképes demokratának látszódjék.

 

Orbán már – azért, mert a németek a franciák ellenállását lenyomva elérték a posztszocialista térség idő előtti (vagy eleve felesleges) EU-tagságát – az Európai Unión belül van, neki már nem kell különösebben arra figyelnie, hogy a nyugati közvéleménynek tetszik-e. Az Európai Unió 2004-ben úgy vett fel tagállamokat, hogy a belépéshez szükséges kritériumok teljesítését csak a belépés pillanatában ellenőrizte, utána már semmiféle mechanizmus nem volt arra, hogy egy adott tagállam megfelel-e mindannak, amit egy tagjelölttől még elvárnak.

 

Azon Kelet-Európa vonatkozásában, amelynek friss demokráciái 2004-ben alig 15 évre voltak a rendszerváltástól, kulturálisan meg eleve a nyugati társadalmaktól évszázados lemaradásban vannak, különösen felelőtlen – a térség nem ismeretét (naivitás) vagy nagyon is jó ismeretét (gazdasági érdekek) bizonyító – döntés volt beengedni őket úgy, hogy semmiféle későbbi kontrollmechanizmus nem alakult ki. Ez ma odavezetett, hogy

 

az európai kontinensen az elmúlt 16 évben a legkönnyebben demokráciát, jogállamiságot, sajtószabadságot leépíteni az EU-ban lehetett.

 

Miközben a még küszöbön várakozó országok igyekeztek megfelelni (hosszú ideig Vučić is így tett, szavak szintjén még ma is), vagy eleve sikeresek tudtak lenni a rezsimváltások, kormánybuktatások (Ukrajna, Észak-Macedónia), Magyarország és Lengyelország az EU-tagságának köszönhetően, EU-pénzekkel megtámogatva az elmúlt 16 évben visszazuhant olyan szintre, hogy ma már nem lehetne tag. Csak mivel ma már tag, minden EU-pénz adott ahhoz, hogy kiépülhessen egy EU-ellenes rezsim, az EU-nak meg tényleg – szerencsétlenkedő jogászkodáson kívül – ezellen tényleg semmiféle eszköze nincs.

 

Vučićnak még ki kell várnia az idejét. Most még neki is ugyanolyan EU-barát arcot kell mutatnia, ahogy Orbán is tette 1998 és 2002 között.

 

2. A vučići rendszer politikailag nem legitim

 

Éppen ezért lenne Magyarországon sikertelen a bojkott: mivel az EU-n belül vagyunk, a rezsimnek már nincs szüksége arra, hogy bármiféle legitimáció látszatát is fenntartsa. Egy szintísztán fideszes parlament, egy teljesen jogfosztott ellenzék se jelentene semmiféle legitimációs problémát, ugyanis Orbán az Európai Unióban nem tehet olyat, amiért a legkisebb szankciótól is kéne tartania.

 

Szerbiában viszont Aleksandar Vučić számára kínos eredmény született.

 

Hiába szerzett kétharmados többséget a belgrádi parlamentben, a körülmények nem kedveznek neki. A választásokon a szavazók fele se vett részt (azaz az ellenzék nyugodtan beszélhet arról, hogy a bojkott hívei győztek a választásokon), Belgrádban még a 40 százalékot se érte el a részvétel, eközben a parlamentbe – pedig Vučić tényleg leszállította 3 százalékra is a küszöböt – egyetlen komoly ellenzéki párt se jutott be.

 

A mostani belgrádi parlament annyira demokratikus és politikai értelemben legitim, mint a minszki vagy moszkvai: egy egyszemélyes rezsim kormánypártja és kitartott (kamu)pártjai ülnek csak bent.

 

Ha mindez az Európai Unióban történne meg – ahogy azt a magyarországi bojkott hívei akarnák –, abból semmi nem következne. Vučićnak azonban még szüksége van a demokrácia látszatára. Egy ilyen eredménnyel, egy ilyen parlamenttel viszont nem jelenhet meg demokratikus vezetőként.

 

Ennél még a miloševići parlamentek is színesebbek voltak. Ami nem meglepő: Vučić belpolitikailag sokkal keményebb diktatúrát, elnyomást épített ki, mint ami Slobodan Milošević alatt bármikor is volt. Ez azzal függ össze, hogy egyrészről Vučić a szerb szélsőjobboldalról jön (Milošević viszont mindig is meg akarta őrizni a baloldaliságának látszatát), másrészről

 

Milošević befelé valóban több szabadságot hagyott, mint most Vučić.

 

Elég csak a két korszak sajtóját összehasonlítani: ma Szerbiába a Danas napilapon és Vreme hetilapon kívül minden – a közszolgálati médiától a bulvárlapokig – a legbrutálisabb vučići propagandát szolgálja.

 

3. A bojkott sikeres volt

 

A választásokon a szervezetileg és ideológiailag is teljesen töredezett szerb ellenzék nem tudott egységes stratégiát kialakítani. Miközben az ellenzék fontosabb pártjai, amelyek a Savez za Srbijuban (Szövetség Szerbiáért) tömörülnek (itt van a balliberális Dragan Đilas pártja ugyanúgy, mint a klerikálnacionalista Dveri), bojkottot hirdettek, a kisebb ellenzékiek – bízva abban, hogy esetleg a 3 százalékon átférnek, és így kapnak parlamenti mandátumot – mégis elindultak. Az eredmény azonban egyértelmű:

 

az antivučićista (de nem bojkottpárti) ellenzék siralmasan leszerepelt,

 

Sergej Trufunović Szabad Polgárok Mozgalma, az Egy az Öt Millióból egyetemistapárt és a hajdani liberális demokraták romjai együttesen se érték el a 3 százalékot.

 

Azaz a választások igazi nyertese a bojkottpárti ellenzék. Noha nem tudni, ki miért maradt otthon, az biztos: az eddigi szerbiai választások legalacsonyabb részvételi adata jött össze, az ország többsége otthon maradt. Az ellenzék nyugodtan mondhatja:

 

hiába kapta Vučić egy kisebbségen belül a többséget, a többség nem vett részt az egész színjátékban.

 

Ez adhat lendületet a szerb ellenzéknek. De hozzá kell tenni: az ellenzék szervezetileg, morálisan és anyagilag katasztrofális állapotban van, ideológiailag továbbra is töredezett, és a német befektetőknek továbbra sem érné meg rájuk leváltani a bizonyos stabilitást ígérő Vučićot.

 

4. A magyar kisebbség legnagyobb pártja kollaboránssá vált

 

A választási kampányban az orbáni szólamokat szerbül is kinyomtató Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) történelmi sikert ért el, majdnem ugyanannyi képviselője lesz, mint az egyetlen nem Vučić-párti új parlamenti erőnek, a Szerb Patrióta Mozgalomnak.

 

A VMSZ sikeresen valósította meg a saját etnikai gettóján belül azt a politikai egyeduralmat, amit Vučić Szerbiában épít.

 

A vajdasági magyar közélet ezért ma rosszabb állapotban van, mint Milošević alatt. Lapjaik, fórumaik a magyar szélsőjobboldali propagandakiáltványok nyelvezetét idézik, a VMSZ minden más magyar hangot, magyar pártot, magyar szerveződést elnyom.

 

A VMSZ az autonómiát nacionalizmusra, nepotizmusra, a budapesti és a belgrádi kormánypolitikai célok kritikátlan kiszolgálására használja. Az az autonómia, amit más határon túli közösségek kapcsán is szokás követelni, Vajdaságban egyértelműen a tényleges szabadság leépítésének adott keretet.

 

Ez pedig sokban talán intő jel lehet annak kapcsán is, hogy mivé lenne akár egy székelyföldi autonómia is, ha megvalósulna.

 

5. Mi lesz most?

 

Az egészen biztos, hogy Szerbiát a jelenlegi állapotában semmiképpen sem szabad felvenni az Európai Unióba, de

 

a felvételi tárgyalások folytatásának sincs sok értelme – mert az is csak a vučići rezsimet legitimálja.

 

Az EU balkáni érdekeit akkor és azzal is nagyon jól lehet képviselni, ha Szerbiát sikeresen „lövi körbe” az EU, azaz a Szerbiával szomszédos, az országgal akár nem is feltétlenül jó viszonyt ápoló államokkal, mint Montenegróval, Koszovóval, Albániával, Észak-Macedóniával kezd – persze egy távoli jövőbe nyúló – tárgyalásokat. Szerbia ugyanis ma is már orosz és kínai érdekzóna, egy EU-tagság ezen nem változtatna, legfeljebb Moszkva és Peking Budapest mellé nyerne még egy belülről bomlasztó tagállamot.

 

A szerb ellenzék most kapott egy esélyt, mert az alacsony részvétel az ő retorikájukat támogathatja meg. Jó lenne, ha a nyugati közvéleményben is nagyobb teret kapna az ügyük – a 2018-ban kezdődő tüntetéshullámról a nyugati média alig számolt be –, ugyanis az a vučići stabilitás, amit még mindig az EU védelmezne, elfogadhatatlan Szerbia többsége számára.

 

Ettől még persze látni kell: a szerb ellenzéken belül is nagyon sokan oroszpártiak, Koszovó kérdésében akár nacionalistábbak, mint Vučić maga. Azaz

 

arra az illúzióra se kell felülni, hogy a bojkott sikere valamiféle EU- és Nyugat-párti szerb többség bizonyítéka lenne.

 

Nem, a szerb társadalmat – ellentétben akár a horváttal vagy albánnal – annyira áthatja a magyarhoz hasonló sérelmi nacionalizmus, a múltban maguknak okozott sebekért mások hibáztatása, az „egyedül vagyunk” dacossága, hogy Vučićnak az alternatívája egy szabadabb szerb közélet ugyan lehet, de semmiképp sem egy olyan nyugatos Szerbia, amelynek bármikor is lenne helye az Európai Unióban. Miközben a horvát vagy albán nacionalizmus határozottan nyugatos és atlantista, a szerbeknél még a balliberálisok egy része is Keletre fordulna.

 

CÍMLAPFOTÓ: Szerb Haladó Párt / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

Az új címkézési szabályokat – amelyeket először az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjainál vezetnek be – a nagyobb átláthatóssággal indokolja a Twitter.

Az ötcsillagos római főpolgármester állította le a projektet: az Örök Város „örökké antifasiszta marad“. De tényleg ez a valós indok?

Hetvenöt éve dobták le az amerikaiak Hirosimára az atombombát, ami azonnal megölt 78 000 embert. Máig több, mint tízezer nukleáris töltet van a világban.

A demokrata elnökjelölt kampánycsapata szerint a kérdés eleve abszurd volt, amire abszurd választ kellett adni.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Twitter megosztás Google+ megosztás