Ezek óriási bűnözők, mindig is azok voltak – a szerb ellenzék színész vezetője az Azonnalinak

Saját pártjával indul a szerbiai parlamenti választáson Sergej Trifunović, az egyik leghíresebb szerb színész, aki politikusként eddig egyetlenegyszer szerepelhetett a köztévében. Épp ezen egyenlőtlen esélyek miatt több ellenzéki párt bojkottálja a választást, de Trifunović azt mondja, el kell indulni, a hatalom orra alá kell dörgölni a szemétségeket és be kell vonni a politikába az álmos birkaként viselkedő embereket, hogy rájöjjenek: van hatalmuk.

Mennyiben függ össze vagy hasonló egymáshoz a színészi és a politikusi munka?

Vannak bizonyos hasonlóságok, például, hogy a színpadon állok és emberekhez beszélek. És mivel elég ismert színész vagyok, így nem kellett arra energiákat fordítanunk, hogy az emberek megismerjenek, hiszen mindenki ismer. Könnyebb így beszélni az emberekhez. Másoknak, akik újként lépnek be a politikába, egy rakás pénzt, eurószázezreket kell költeniük arra, hogy egyáltalán megismerjék őket.

Rólam tudhatják, hogy olyasvalaki vagyok, aki mindig a rezsimmel szemben állt. Rosszul vagyok attól, ami itt harminc éve történik: amikor a nyilvánosság előtt beszélek, sokan mondják, hogy nyers vagyok, de tényleg kimondom az emberek dühét. Itt embereket gyilkolnak meg, emberek éheznek, számos módon megalázzák őket. Ezek tények.

El tudja mondani a magyar olvasóknak egy mondatban, hogy mi a legnagyobb gondja Vučić-tyal?

Csak volt egy utolsó csepp a pohárban, ami miatt úgy döntött, hogy belép a politikába.

Van egy alapítványunk, amely beteg, műtét előtt álló szegény gyerekeknek gyűjt pénzt, eddig nagyjából 120 gyereknek segítettünk. Az egyik parlamenti képviselő előterjesztett egy javaslatot, hogy a súlyos beteg, műtétre szoruló gyerekeket közpénzből külföldön kellene kezelni. Az egészségügyi miniszter egyébként – és ez tényleg egy kibaszott Disney-filmnek hangzik – arról híres, hogy benne volt abban a bűnözői csoportban, akik megölték a korábbi szerb miniszterelnököt.

Szóval miközben az alapítványom azt csinálja, ami a kormány dolga lenne – segít a beteg gyerekeknek –, ráküldték a rendőrséget az alapítványra, mert nyíltan a kormány ellen beszéltem. Persze nem találtak semmi szabálytalanságot. Ez indított végképp arra, hogy belépjek a politikába. Az egyike voltam a Szabad Polgárok Mozgalma alapítóinak 2017-ben, aztán miután az elnök lemondott, úgy döntöttem, hogy indulok a helyére.

Mi az oka annak, hogy nem egy már meglévő pártba lépett be, hanem egy új mozgalom, a Szabad Polgárok Mozgalma alapításában működött közre?

2017-ben igazából nem volt ellenzék. Mindannyiunknak elege volt a politikából. Milošević, a demokrata párt, Vučić… Mindegy, hogy jobb- vagy baloldaliak, harminc évig leraboltak minket. Az emberek belefáradtak ebbe, nem akarnak ebben részt venni: az a szomorú helyzet, hogy az emberek 45 százaléka nem jár szavazni, egyszerűen eltűntek a politikából. Eközben például Svédországban azt mondják, hogy ha nem mész szavazni, akkor nem akarsz ott lenni a teremben, ahol a te sorsodról döntenek. Teljesen bizarr, de nálunk ez a helyzet. Most jönnek néhányan a bojkottal, de az emberek nem igazán tudják, mit jelent a bojkott.

Mert gyakorlatilag már most is bojkottálnak? Mármint ez a 45 százalék.

Igen, úgy vannak vele, hogy már attól is rosszul vannak, ha a politikára gondolnak.

Eredetileg úgy volt, hogy önök is bojkottálni fogják a választást. Miért gondolták meg magukat?

Újak voltunk a politikában, és úgy gondoltuk, hogy az ellenzékkel kell lennünk, egyesülten. Pedig sok ellenzéki vezető – akik korábban kormányon is voltak – hatalmas hibákat követett már el. De úgy voltam vele, hogy hadd kapjanak egy második esélyt. De aztán jött a koronavírus, és a kormány teljesen megőrült.

Amikor az ellenzéket próbálták összehozni, akkor a német CDU-ban politizáló David McAllisternek, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnökének írtak levelet. Hogyan jutottak erre az ötletre?

Nem az én ötletem volt, hanem a külügyi szakértőnké, aki diplomáciát tanult Kanadában, ezt ő intézte. Írt McAllisternek, aki válaszolt, odamentünk, beszéltünk is vele, de az egész sajnos időpazarlás volt.

Nem tűnt ez úgy, hogy külső beavatkozást provokáltak a szerb belügyekbe? Hiszen a CDU és Vučić Szerb Haladó Pártja egyaránt az Európai Néppárt tagjai, szóval önök arra kértek egy CDU-st, hogy a saját testvérpártja ellen szervezkedjen.

Ez furcsa, igen. Az ellenzék a választás feltételeit akarta újratárgyalni. Például nem engednek be minket a köztévébe. Hétfő este voltam először politikusként a tévében, mert egyszer a köztévében kötelező időt adni a választáson indulóknak. De egyébként nem hívják meg az ellenzékieket a tévébe. Utoljára ellenzékiként a köztévébe Vučić volt meghívva, amikor még ő volt ellenzékben.

Tehát nem magát a választási rendszert akarják megváltoztatni, inkább csak a kampányra vonatkozó szabályokat?

Mi csak ugyanazokat a feltételeket akarjuk mindenkinek, és ezt az alkotmányban, törvényekben kellene garantálni. De nemcsak a kampányról van szó, hanem magáról a választásról is, ugyanis sokat csalnak. Kiküldik az embereiket fekete terepjárókkal, hogy megrémítsék az embereket, arra kényszerítik őket, hogy szavazzanak, és bizonyítékként lefotóztatják velük a szavazólapot, zsarolják őket az ő, vagy családtagjaik állásaik elvesztésével. Az embereket itt zsarolják és megfélemlítik, és emiatt úgy viselkednek, mint a birkák.

Ez nagyon durva.

Ráadásul itt embereket ölnek. Volt egy magasrangú tisztségviselő, aki megölt egy nőt a nyílt utcán. Be se vitték, még egy napra se! Az ügyész megpróbálta kikérni a térfigyelő-felvételeket, és nyolcszor utasították vissza! Aztán végül kiadták, de kivágtak belőle két percet.

Minden ilyen pofátlanságot az orrod előtt csinálnak. Mert még csak rejtegetniük sem kell semmit, mindent nyíltan az arcodba tolnak. Tényleg undorító.

Hogyan fog tudni ezen változtatni, ha bekerül mondjuk 5-6 százalékkal a parlamentbe?

Mi vagyunk az egyetlen igazi ellenzéki párt, amely egyáltalán elindul a választáson, a többiek bojkottálják. Méghozzá azért, mert jópáran közülük már voltak kormányon anno, és az emberek nem bíznak bennük.

Szóval úgy gondolja, hogy nekik nincs mit veszíteniük a bojkottal, mert már most is hiteltelenek?

Hónapokat töltöttem azzal, hogy meggyőzzem őket: mindannyiunknak együtt kéne indulnunk. De valamilyen okból féltek ettől.

Miért?

Ezt tőlük kell megkérdezni. De van köztük néhány nagyon jó ember – nem sok, de néhány. Talán féltek valamitől, talán más miatt. Hiszen ők is benne voltak abban a parlamentben, ami egy cirkusszá vált, ahol nem hagynak szóhoz jutni, ahonnét kidobnak – ez tényleg egy cirkusz. Most az Európai Parlament gyakorolt némi nyomást, így egyszer meghívtak a köztévébe, próbálják a lehető legrendesebb választás látszatát kelteni. Ez nem normális,

Mindenesetre a magyar ellenzék annyira nagyon nem töredezett, mint a szerb. Viszont mi az önök terve a választás után? Az előbb azt mondta, hogy próbálta egyesíteni az ellenzéket, de a többiek ugye mégis bojkottálnak. Marad-e mit egyesíteni a választás után?

Mi hívjuk őket, várunk rájuk. Vannak dolgok, amiken tényleg együtt kellene dolgoznunk. Lehet, hogy mérgesek, vagy elárulva érzik magukat, vagy azt gondolják, hülye vagyok. De a hatalmon lévők annyi embert megöltek és annyi pénzt elloptak, hogy igenis ezt bizonyítanunk kell, és az orruk elé kell tolnunk a parlamentben.

Hogyan tudnak bizonyítékokat szerezni, ha még egy ügyésznek sem adnak ki felvételeket?

Rengeteg ember van, akik szivárogtatnak. Érintett cégekben, alacsonyabb szinteken. Ők utálják ezt az egészet. Nagyon sokan utálják ezeket, mert olyanok, mint… igazából kommunisták. Ha tehetnék, csak simán fejbe lőnének bárkit. Meg is tették, öltek is embereket.

És hogyan győzné meg azokat, akik most Vučićra szavaznak, hogy inkább önre szavazzanak?

Ez trükkös, mert a szerb politikában mindig ilyen kultusszal övezett személyiségek vannak. Mint korábban Milošević. Szerbiának nincsenek nagy demokratikus hagyományai, a szerbek szeretik a vezetőket. Mindig azt a kérdést teszik fel: ki, ha nem Vučić? Ami hülye kérdés, mert a személyre koncentrál, nem a rendszerre. Tehát ez nagyon hosszú, nagyon nehéz munka lesz. Meg kell mutatni az embereknek, hogy Vučić és az emberei hogyan élnek, mennyire vagyonosak, hogyan építenek házakat engedély nélkül, vagy eresztenek szennyet a vizekbe és hogyan lopnak milliókat. Ha elég bizonyítékot mutatsz fel, akkor téglánként le lehet bontani ezt a tornyot. Csak így lehet.

És ehhez van is elég médiafelületük?

Nincs. Van az N1, ami egy hírcsatorna, olyasmi, mint mondjuk a CNN. És van két normálisabb újság. De egyébként minden mást felvásároltak Vučićék. Vučić hírközlési miniszter volt, szóval nagyon ért ehhez.

Akkor szükségük lesz pénzre, hogy vegyenek egy tévét.

Nem pénz kell, hanem akarat, erő és persze idő.

Ez már elkezdődött, hallottunk erről belsős infókat. Mindegyik tud a többiekről mindent, és a töküknél fogják egymást, ahogy az a bűnözőknél szokás. Szóval el fog egy jó darabig tartani. De nem is ez a legfőbb kérdés, hogy mikor omlanak össze. A legfőbb gond az, hogy nincs egy folytonosság a demokráciánkban, csak ugrálunk egyik székről a másikra. Az EU-s csatlakozási fejezetek közül is alig néhányat sikerült lezárni. És sokan nem is foglalkoznak ezzel, mert inkább EU-szkeptikusok.

Ha holnap lenne egy népszavazás az EU-csatlakozásról, akkor megszavazná a többség?

Szerintem nem. Nagyjából 52 százalék EU-szkeptikus, ami elképesztő. Inkább Oroszországot és Kínát szeretik. Főleg Oroszországot. Ez nem az EU-nak szól, hanem a szabályoknak, amelyek betartását az EU elvárja. De ezeket is ki lehet játszani, ezt csinálja Orbán Viktor is. Ezért is szükség van egy erős ellenzékre, hiszen senki nem fogja az országnak megcsinálni a szabályokat, az EU-ból legfeljebb némi iránymutatást adnak. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját szabadságáért és a saját demokráciájáért, és ez jó, mert így ébredünk rá ennek a jelentőségére.

Ebben az országban az egyetlen demokratikus mozzanat az volt, hogy a korábbi köztársasági elnök, Boris Tadić, amikor elvesztette a választást ezekkel szemben, átadta nekik gentlemanként a hatalmat.

De mi demokratikus úton harcolunk, be akarunk kerülni a parlamentbe. Ha forradalmat csinálsz, akkor elszakadsz ettől.

Közben a bojkottáló ellenzék meg azt mondja, hogy aki elindul a választáson, az Vučić bábja.

Vannak, akik tényleg azok, de nem mindenki. Vannak ilyen parazita minipártok. Csak egy téglát tesznek hozzá Vučić rendszeréhez, és azzal már elég pénzt szereznek ahhoz, hogy túléljen a pártjuk és legyen házuk, kocsijuk. Színészként megfogadtam, hogy soha egyetlen eurót nem fogok zsebre tenni a politikából, a parlamenti képviselőként kapott fizetésemet fel fogom ajánlani jótékony célra. Mert csak így lehet megállítani a korrupciót, ha magamon kezdem.

Továbbra is dolgozni fogok színészként. Nagyon rossz, hogy Szerbiában ha valaki belép a politikába, az elveszti az eredeti foglalkozását, és hirtelen politikussá válik, elkezd a legdrágább autóval járni és ilyenek – miből? Nyilvánvalóan abból, hogy lopják a pénzt, ez ilyen egyszerű. Szóval ilyen értelemben nem kell több politikus. De olyanok kellenek, akik rálátnak, hogy mire költik ezek a pénzt, jó döntéseket hoznak-e… Közmunkásnak is nevezhetném az ilyet, de nem politikusnak.

Mi az oka annak a tendenciának, hogy színészek, hírességek sorra belépnek a politikába Közép- és Kelet-Európában? Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök például, de Horvátországban a híres énekes, Miroslav Škoro is elindult a választáson.

Zelenszkij egy standup-komikus. Szerintem ez csak megtörténik. A kollégáim utálják a kibaszott politikát, nem is beszélnek róla. Még meg is vetnek emiatt, hogy beszálltam, nem is akarnak rám szavazni még a barátaim sem. A testvérem nem volt hajlandó aláírni nekem az ajánlásgyűjtéskor. Egyszerűen csak úgy alakult, hogy én vagyok az a fajta karakter: egy bolond, aki ott kiabál valamit. De ez nem függ össze a szakmával.

A nyelvezetem nem megfelelő, heves a vérmérsékletem, szóval szörnyű alak vagyok – csak viccelek.

Színészként meg tudja győzni azokat, akik egyébként nem szoktak szavazni, hogy önre szavazzanak?

Ahányszor taxizom vagy fodrászhoz megyek, vagy jön hozzám a pizzafutár, mindig mondom nekik, hogy menjenek szavazni. Vagy azt mondják, hogy naná, rám fognak szavazni, vagy azt, hogy nem szavaznak. De már sikerült meggyőznöm olyanokat, akik soha nem szavaznak. A baj az, hogy ezek borzasztóan unalmassá tették a politikát, ráadásul olyanná, ahol már csak rosszfiúk vannak. Ezért nem akarnak az emberek a politikával foglalkozni, és nem érzik át, hogy ez valójában az ő sorsukról és az ő életükről szól. Megpróbáljuk közel vinni a politikát az emberekhez, hogy megértsék: ők maguk döntenek a saját életükről. Ez felelősséget is jelent, ennek tudatában kell lenni.

Ezek eltávolították a politikát az emberektől, egy VIP-szart csináltak belőle. Ilyeneket hallottam, mielőtt beléptem a politikába: „ő egy színész, hagynia kéne a politikát a politikusokra”.

örülnek, ha a középiskolát elvégezték. Őrület. Nem tudják elvégezni az iskolát, de uralnak egy országot… Ez felháborító. Az eredmény meg az, hogy harminc éve ugyanazok az emberek vannak a hatalomban: ugyanaz az Ivica Dačić, Aleksandar Vučić, Vojislav Šešelj. Ugyanazok a kibaszott emberek. Ez még felháborítóbb. Az egyikük ráadásul háborús bűnös! Tíz évet ült Hágában. Mi a franc? És ott ül a parlamentben! Ez sértés a nemzeti parlament számára! Itt lenne az ideje, hogy visszavigyük a méltóságot a parlamentbe, mert azt megfosztották minden méltóságától.

Az emberek mégis szavaznak erre a háborús bűnösre, Šešeljre, pedig tudják ezt róla.

Őrült egy nemzet vagyunk, az biztos. És nagyon vak is.

Ha bejut a parlamentbe, akkor egyik nap beül az ülésre, másnap elmegy filmet forgatni, aztán ismét vissza az ülésre?

Igen, szerintem lesz erre elég időm.

Akkor ha politikusként nem is, színészként lesz műsorideje a tévében.

Meglátjuk. A hétfői szereplésem a köztévén túlment minden várakozásomon.

Milyen volt?

Felüdítő. Csak beszéltem és beszéltem, nem tudtam abbahagyni. Úgy voltam vele, hogy csesszétek meg, most mindent elmondok. Aztán a műsorvezető megszólalt, hogy „nos, ilyet nem kellene mondania”. Mi? Miért nem? Ezek tények: Šešeljt elítélték Hágában, ő egy kibaszott háborús bűnös. Nevén kell nevezni a dolgokat. De itt mi nem nevezzük nevén őket, mert félünk, nem akarunk bevonódni, mert valami történni fog, ránk szakad az ég, elveszítjük a munkánkat. Pedig ha van egy gyár 150 munkással és ebből csak 80 erősen összefog, azokat nem fogják kirúgni: senki sem engedheti meg magának, hogy a munkásai felét elveszítse.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali