+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2020. május 29. péntek, 08:37
És persze a koronavírusról, valamint a gazdaság ezt követő újraindításáról, erről beszélt Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában. A miniszterelnök nincs oda a 750 milliárd eurós uniós mentőcsomag ötletétől se, a közös hiteltől „berzenkedik”, a pénzek elosztását pedig „abszurdnak és perverznek” nevezte. Jövünk a részletekkel!
Ismét beveti a kormány a nemzeti konzultáció eszközét, a kérdések a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról fognak szólni, de megkérdezik azt is, hogy a „Soros-féle adósrabszolgaságot eredményező örök kötvényeket bocsássunk ki, bevezessük-e”

 

– erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban pénteken reggel, aki szerint „izgalmas kérdések vannak előttünk”. Azt is elmondta, a kérdőív nagy része elkészült, ő még foglalkozik ezzel péntek délelőtt, de ha sikerül azt lezárni, akkor délutántól megindíthatják a konzultációt.

 

Mint elmondta, az Európai Bizottság közétette a hétéves költségvetésre vonatkozó tervét szerdán, most „hozzábiggyesztettek” mintegy 750 milliárd eurós csomagot, ami részben hitel, részben támogatás, és ami a vírus okozta károk enyhítését szolgálna, „ez most egy nagy ügy”. Orbán szerint emögött a 750 milliárd euró mögött nincs munka, hanem ezt hitelből kéne közösen fel venni,

 

„és a magyar ember fejében itt a piros lámpa kigyullad”.

 

Azt is mondta, az is szerepel a javaslatban, hogy ne csak közösen vegyük fel a hitelt, de közösen vállaljunk garanciát a visszafizetésre, amit ő úgy fordított le, hogy például egy magyar állampolgár számára ez egyben azt is jelenti, garanciát vállal egy görög állampolgár visszafizetésére. (Orbán nem mondta: de ez azt is jelenti, hogy egy holland, egy lengyel vagy egy német garanciát vállal egy magyar visszafizetésére.)

 

Így ez szerinte valójában ez az eurókötvények megvalósítása, és miután 30 évre akarják felvenni, még az unokáink felett is ott lebeg a lehetőség, hogy nekik kell visszafizetnie mások helyett. Ugyan Orbán azért ezt nem utasítja el azonnal, bár „berzenkedik ellene”, de javasolja, higgadtan tanulmányozzuk, akarunk-e erre az útra lépni.

 

Hozzátette, ennek a javaslatnak van még egy pontja, ami nekünk magyaroknak fontos, itt pénzt is osztanak szét a tagországok között, de a jelenlegi tervek szerint az új szétosztási rendszert, amit bemutattak nekünk,

 

„egy abszurd és perverz megoldás”, mert több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek, ez szerinte nem jó ötlet.

 

Vagyis Ursula von der Leyen bizottsági elnök pénzosztási ötlete láthatóan szétrobbantja a V4-ek egységét: a magyar kormány a csehekkel együtt fanyalog és kevesli a Magyarországnak, illetve Csehországnak tervezett uniós helyreállítási pénzeket, a lengyel miniszterelnök körbeünnepli a javaslatot, a szlovákok szerint pedig „idén hamarabb jött a karácsony”. 

 

Erről beszélt még Orbán az állami rádiónak

 

+ Magyarország sikeresebben védekezett, mint a nyugatiak, mert „korábban hoztuk meg a döntéseket”. Ez a rendkívüli jogrend bevezetésének volt köszönhető, mert a járvány idején a gyorsaság a legfontosabb, az idő, és például egy hajnali döntéssel nem lehet megvárni a parlament esti szavazását.

 

+ Fel kell készülni, hogy egy-egy lokalizált térben, például idősotthonban felszaporodhatnak a fertőzések, ezért lesz egy központi egység, amiben vegyvédelmisektől orvosokig mindenféle szakember van, és ha megjelenik egy ilyen felszaporodás, a bevetési egység megjelenik.

 

+ Szerinte otthon is sok-gondunk bajunk van, itt a Deák téri késelést említette, ami „megrázza az embert”, együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, mert hiába fogták el azonnal az elkövetőket, ez nem adja vissza az életüket. Orbán felhozta: csütörtökön tüntetés volt Magyarországon ezzel kapcsolatban, „tehát zajlik az élet Magyarországon, és az ember ezekre jobban figyel, mint a kívülről jövő hírekre” (utóbbit az uniós tervek kapcsán mondta, azok az ún. kívülről jövő hírek).

 

+ Ha végigcsinálja Magyarország a gazdaságvédelmi tervet, akkor Orbánnak azt súgja valami, hogy „fantasztikus 2021-es évünk lehet”.

 

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyszerűsített logót kap Budapest, a fővárosi fenntartású cégek esetében pedig egységes ernyőarculattal cserélnék le a jelenlegi összevisszaságot.

Toszkána az olasz baloldal fellegvára, 1921-ben a tengerparti Livornóban alapították meg az olasz kommunista pártot. Salvini és a jobbközép most egy keményvonalas EP-képviselővel hódítaná meg a vörös tartományt. Körbefotóztuk Firenzében, ki mivel próbálja megszólítani a helyieket.

A rendszerváltás utáni legnagyobb haditechnológiai beruházását valósította meg keleti szomszédunk, Patriot légvédelmi rakétákat vásárolt. De pontosan mit akarnak ezzel?

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Egy állatvédelmi törvény miatti vita odáig fajult a varsói jobboldali kormányban, hogy a PiS frakcióvezetője szerint is vége az eddigi koalíciónak – de ezzel a kormánytöbbségnek is.

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte az intézkedéseikkel megsértették a polgári szabadságjogokat.

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás