+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. augusztus 3. szombat, 12:28
Amit ma populizmusként ismerünk, az elsősorban kulturális értelemben értelmezhető elitellenességet, a második világháború utáni euroatlanti világ alapkonszenzusainak, értékeinek megkérdőjelezését jelenti. Mik ezek az alapkonszenzusok, amelyeket eddig jobb- és balközép egyaránt elfogadott? Melyikre mondanál az Orbán Viktorokkal, Donald Trumpokkal, Beppe Grillokkal, Puzsér Róbertekkel vagy Matteo Salvinikkel te is nemet?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Mindenhonnan ömlik ránk a populizmus.

 

Na persze nem abban az értelemben, hogy mindenütt ilyenként bélyegzett politikusok lennének hatalmon. De mára

 

mindenre, ami a klasszikus politikai, eszmetörténeti kategóriákkal (akár csak a gondolkodás restsége miatt) nem leírható, jön a populista jelző.

 

Orbán rezsicsökkentése, Soros-ellenessége ugyanúgy „populista”, mint Peter Pilz korrupció elleni harca, Jean-Luc Mélenchon antikapitalizmusa, Sebastian Kurz szegényellenessége, Puzsér Róbert antifeminizmusa vagy Beppe Grillo oltásellenessége. Érthető, hogy egy olyan fogalomnak, amely e politikusokat mind egy akolba akarja terelni, egyre kevésbé van értelme.

 

Többségre hivatkozás

 

Mi is akkor a populizmus? Leginkább manapság bizonyos radikális jobboldali gondolatot szoktak így illetni, amely

 

valamiféle többségre („népre”) hivatkozva von kétségbe mindent, amely kisebbségi pozíciókat véd:

 

legyen szó akár az arisztokratikus alkotmánybíróságról (eleve az arisztokratikus jogászkasztról), a különféle marginális csoportok jogairól vagy az emberi jogokról. A populista logika azt diktálja, hogy van a többség, és csak ennek tagjai alkotják a népet – mindenki más vagy alkalmazkodik, vagy retorzióra számíthat.

 

Gyakorlatilag erről szól az orbáni illiberális demokrácia is: a meglévőnek és homogénnek feltételezett többség korlátlan uralmáról, a közvetítő intézmények, a kisebbség jogait biztosító mechanizmusok lebontásáról. Ez nem más, mint a Carl Schmitt-féle demokrácia: a homogén nép uralma, amiből a heterogén elemek (az ellenségek) akár erővel is kizárandók.

 

Ezzel a koncepcióval persze az a baj, hogy egyrészről a többség csak vélelmezett (Orbánra se szavazott sohasem az ország választópolgárainak még fele sem), másrészről – amint arra éppen Hans Kelsen, Carl Schmitt ellenpontja rámutatott – a demokrácia logikája éppen nem a többség diktatúrájáé.

 

Kelsen szerint a demokrácia lényege, hogy a kisebbség bármikor többséggé válhassék, illetve hogy a változó kisebbségek jogai, érdekei is legyenek figyelembe véve. Míg Schmittnél a demokrácia a homogenitásról és a heterogenitás felszámolásáról, addig Kelsennél a heterogenitásról és annak dinamikus fenntartásáról szól.

 

Többségi kulturális düh, kisebbségi gazdasági érdek

 

Az, ami többségként az illiberális vagy populista demokráciafelfogásban megjelenik, eleve csak egy vélelmezett többség, amelyet alapvetően a kulturális elit ellen irányuló düh tart össze.

 

E többség kulturális alapú dühe mögött a legtöbb populista rendszerben azonban egy gazdasági kisebbség (a vagyonosak) érdekei érvényesülnek. A kulturális düh a populizmusban arra való, hogy a gazdasági különbségek helyett (ahol egészen más lenne a kisebbség és a többség viszonya) a kulturális ellentétek fedjék el a társadalomban meglévő tényleges osztályszerkezetet és uralmi viszonyokat. Magyarán szólva:

 

miközben a társadalom többségét a gazdagoknál szegényebbek alkotják (ide tartozik a középosztály is), addig a populista logika e tényleges többséget sikeresen osztja meg kulturális alapon.

 

A baloldal többsége

 

Ezt a logikát akarják persze azok megfordítani, akik a populizmust a baloldal számára mentenék át. Ernesto Laclau és Chantal Mouffe politikafilozófusok munkássága szól erről, ők ezt radikális demokráciának nevezik – vagy baloldali populizmusnak. Éppen arra törekednek, hogy a kulturális többség-kisebbség logikáját a gazdasági többség-kisebbség logikája váltsa fel.

 

Míg a jobboldali populizmus egy kulturálisan kigondolt, konstruált többség nevében heccel a kulturálisan ilyen-olyan okokból kisebbségben lévők (akár az elitkultúra képviselői, akár az alul lévő bevándorlók vagy az egyéb etnikai, nyelvi kisebbségek ellen), addig

 

a baloldali populizmus a tényleges többséget (azaz a nem gazdagokat) akarná mobilizálni a gazdasági kisebbség (a gazdagok) ellen.

 

Ez utóbbi modell azonban jóval sikertelenebb.

 

Európában legfeljebb a görög Sziriza és az olasz Öt Csillag jutott baloldali populista pártként a hatalom közelébe – de mindegyiket kigáncsolták mostanra. Jean-Luc Mélenchon népszerűsége eleve zuhan, Peter Pilz talán idén már a parlamentbe se jut be, Sahra Wagenknecht még a saját pártján belül is kisebbségbe szorult, Schiffer András pedig ma se csinálta meg a pártját.

 

Valamelyest ezért csak Dél-Amerikára – a peronizmusra, a chavezizmusra, a castroizmusra – tud sikeres (khm) példaként tekinteni ez a laclaui, mouffe-i baloldali populista gondolat.

 

A kulturális identitás fontosabb, mint a gazdasági érdek

 

Tetszik, nem tetszik:

 

a kulturális alapú ellenséggyártás, azaz a jobboldali populizmus sikeresebb.

 

E pártok sikeresen tudják ezzel a mögöttük álló vagyonos rétegek gazdasági érdekei szerint a gazdasági értelemben vett többséget megosztani, és annak egy tetszőleges csoportját (mondjuk a fehér, keresztény, melós férfit) a többi csoporttal szembeállítani és a vagyonosok érdekében mobilizálni. Így lehet az, hogy szegény emberek – akár a legszegényebb régiókban – szavaznak a gazdagok érdekeit képviselő Donald Trumpra, Marine Le Penre, Nigel Farage-ra, Alexander Gaulandra, Heinz-Christian Strachére, Matteo Salvinire, Orbán Viktorra vagy Andrej Babišra.

 

Ami miatt e politikusok mind elitellenesnek tűnhetnek – hiába jönnek az elitből, és/vagy képviselik a gazdasági elit érdekeit –, az éppen a kulturális elitellenesség: a humántudományok, az értelmiség, a demokratikusan nem választott intézmények, a szeriőz sajtó őszinte utálata. Ez az, amiben a gazdasági elit és a gazdaságilag elnyomottak, kizsákmányoltak egy része összetalálkozhat,

 

megszülve a mai jobboldali populizmust: a felső osztályoknak („gazdagoknak”) a szegények szavazatain alapuló uralmát.

 

A két réteg gazdasági érdekei eltérnek, de a kulturális elitellenességben kölcsönösen egyetértenek: fehér ingatlanfejlesztő és fehér melós, református oligarcha és református munkanélküli közösen gyűlölheti az értelmiséget, az újságírókat, az alkotmánybírákat, a papokat, a menekülteket, a még szegényebbeket (stb.).

 

A kulturális térben gazdag és szegény bizonyos kulturális tulajdonságok okán (mindketten fehérek, férfiak, keresztények, nem zsidók, nem muzulmánok stb.) összetalálkozik.

 

A következetes értékellenesség keresztényellenes is

 

A jobboldali populizmus sikerét az is magyarázza, hogy radikálisabb – legalábbis a jelszavak terén –, mint a baloldali populizmus. A kulturális elitellenesség ugyanis nem jelent mást, mint a második viagháború utáni nyugati világban kialakult, bal- és jobbközép által kölcsönösen elfogadott értékalapok, meggyőződések, hallgatólagos kompromisszumok felrúgását.

 

Éppen ezért a jobboldali populizmus az eszmék terén – a nietzschei Umwertung aller Werte (az értékek átértékelése) értelmében – forradalmibb és paradigmatikusabb változást ígér (és sokban hoz is), mint az erkölcsi alapokat nem, „csak” a gazdaságiakat különféle nehezen érthető elméletek jegyében megváltoztatni akaró populista baloldal.

 

Az értékellenesség eleve meghatározza azt a szellemtörténeti hagyományt, amelyből a mai jobboldali populisták kinőnek. Ernst Forsthoff állítja szembe az értéket (mint absztrakt, személytelen, kívülről, felülről megfogalmazott elvet) az erénnyel, amely minden ember személyes döntésén alapszik, ezért eltérő, kívülről, felülről nem meghatározható. Carl Schmitt ennek kapcsán egyenesen az „értékek zsarnokságáról” („Tyrannei der Werte”) írt.

 

A legkövetkezetesebben a francia Nouvelle Droite gondolta végig az értékellenességet: Alain de Benoist szellemi mozgalma

 

ezen okból utasítja el nem csak a baloldali „szépelkedést”, „jóemberkedést”, de magát a keresztény gondolatiságot is,

 

amely szintén értékeket akar előírni az egyéni szabadság korlátozásaként. Az igazi jobboldali populizmus (avagy: értékellenes nihilizmus) akkor a legkövetkezetesebb, ha nem áll meg a humanizmus, a felvilágosodás (stb.) értékeinek – tehát a keresztény tanok szekularizációjából született értékek – tagadásánál, de az értékgondolkodás forrásáig, a kereszténységig megy vissza. Ahogy azt Friedrich Nietzsche, Alfred Rosenberg vagy Alain de Benoist tette és teszi.

 

Az alapkonszenzusok vége

 

Mik azok az alapkonszenzusok, értékek, amelyeket korábban jobb- és balközép egyaránt elfogadott, de a jobboldali populizmus már nem? Mely értékeket akarja átértékelni a jobboldali populizmus – arra hivatkozva, hogy ezen értékek nem a többségből, hanem valamilyen kisebbségi csoporttól (papság, értelmiség stb.) származnak?

 

Függetlenül attól, hogy a mai életünket, erkölcsi gondolkodásunkat, társadalmi berendezkedésünket, oktatásunkat, értelmiségi vitáinkat még azért úgy-ahogy meghatározó alapkonszenzusok igazak-e vagy sem (egy konszenzus vagy egy érték nem az igazságtartalma okán érvényes), álljon itt néhány olyan tételmondat, amelyeket – ha nem mindegyik, de számos – jobboldali populista kétségbe von.

 

1. A holokauszt az abszolút rossz.

 

2. A nácizmus rosszabb, mint a kommunizmus.

 

3. A demokrácia célja a politikai pluralizmus fenntartása.

 

4. Az erő és az erőszak nem tartozik a politikához.

 

5. A nacionalizmust meg kell haladni.

 

6. Az emberek és a kultúrák egyenlőek.

 

7. Az emberek és a kultúrák gond nélkül vegyülhetnek.

 

8. Egyetlen emberi faj van.

 

9. A férfi és a nő azonos értékű, azonos jogai vannak.

 

10. A történelem előre halad, célja a felvilágosodás terjedése.

 

11. A nyitott társadalom jobb, mint a zárt.

 

12. Az értelmiség feladata a társadalomkritika.

 

13. A politikusoknak hallgatniuk kell az értelmiségre.

 

14. A sajtó feladata a hatalom kontrollja.

 

15. Az intézmények uralma jobb, mint a személyeké.

 

16. A különböző társadalmi kisebbségek jogainak szélesítése, elismerése (azaz az emancipáció) fontos cél.

 

17. Minden embernek vannak elidegeníthetetlen jogai.

 

18. Minden embernek van méltósága, amit tisztelni kell.

 

19. A politikát az erkölcsnek (is), nem csak az önkényes érdeknek kell meghatároznia.

 

20. Van magaskultúra, amelynek értékét nem piaci alapon lehet meghatározni.

 

21. A tudomány objektív felismerésekre juthat, amelyeket akár a többségnek is el kell fogadni.

 

A jobboldali populizmus ezen állítások nagyrészét (vagy akár mindegyikét) tagadja. Ezen értékekkel szemben ellenállítást vagy puszta tagadást fogalmaz meg. Éppen ezért áll nagyon közel a nihilizmushoz, amely szintén a tagadásra épül.

 

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne tagadni meglévő konszenzusokat (akár újak felállítása nélkül is), másrészről hogy ne kellene e konszenzusok védelmezőinek, őreinek elgondolkodniuk:

 

miért lett belőlük és értékeikből elege a társadalom egy bizonyos (még ha számszerűleg nem is többségi, de egyre hangosabb) rétegének?

 

De azon is el kell gondolkodni, hogy jobb-e abban a nihilista társadalomban élni, amelyet a mai jobboldali populizmusok – minden jelenlegi érték átértékelésével, tagadásával – kínálnak?

 

Te felrúgnád az értékeket? Ha igen, melyiket leginkább?

 

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Úgy tűnik, a Vatikán azért nem ölt bele túl sok energiát az eddigi legmodernebb termékének fejlesztésébe.

Michael Gove szerint Boris Johnson halasztási kérelme semmit nem jelent, és a kormány tervei változatlanok.

Miután Salvini 2018 tavaszán elárulta a többi olasz jobboldali pártot az Öt Csillag Mozgalommal való kormányzás kedvéért, most, hogy kitaktikázta magát a hatalomból, azok békejobbot nyújtottak neki.

Egyelőre az élettani hatásait tesztelték az eddigi leghosszabb repülőútnak, ráadásul rakomány és csomagok nélkül indult a gép.

A KDNP-s Aradszki András szerint ha az új ellenzéki polgármester, Csőzik László bocsánatot kér, akkor azzal bizonyítja jó szándékát.

Kína hivatalosan még csak nem is jelezte, miért halasztják el a Volt egyszer egy Hollywood című film premierjét.

Ha jogerős lesz az illetékes területi választási bizottság döntése, november 10-én kell ismét szavazniuk a jászberényieknek.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás