+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. június 15. hétfő, 20:10
Az a politikai polarizáció, amely az USA-ban a két politikai tábort egyre inkább egymás ellen fordítja, a demokrácia lényegével ellentétes. Mihelyst egy tábor úgy gondolja: csak neki lehet igaza, és vele szemben ellenségek állnak, véget ér a demokrácia.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A jelenlegi amerikai helyzetet úgy lehetne leírni: mindkét tábor bevadult. Bizonyosan mindkét oldal el tudja mondani, ki kezdte, de a lényeg: a mai helyzetben a két tábor – a progresszívek és a fehér szupremáció hívei – Carl Schmitt-i értelemben kerültek egymástól messze.

 

A politika a barátról és az ellenségről szóló különbségtétellé lett.

 

De mindez a politikát nem dinamizálja – ahogy egyesek Schmittet félreértik –, ugyanis Schmitt a barát-ellenség megkülönböztetésével nem egy plurális demokráciát, hanem az ellenségként azonosított elemek kizárását – az ő megfogalmazásában „megsemmisítését” – alapozta meg. A schmitti demokrácia lényege, hogy egy plurális társadalmon belül – márpedig minden társadalom lényegileg plurális – valamelyik részérdek, részcsoport totálisan elhallgattatja, kiirtja, kizárja az összes többi részérdeket, részcsoportot.

 

Ez a gondolkodásmód nagyon egyértelműen látható a populista jobboldalon, amely eleve abból indul ki, hogy csak ő képviselné a „népet”, ami már maga két hazugságot takar el egyszerre. Egyrészről

 

nincs olyan, hogy „a nép”; az mindig számos szempontból tagolt, különböző érdekeket jelent, amelyek között nem homogenitásra, hanem kompromisszumra lehet csak törekedni.

 

Másrészről a populista jobboldal a tényleges népnek csak egy részét jeleníti meg. A két hazugság egyetlen célban foglalható össze: a populista jobboldal az adott politikai közösségben csak azt tekinti „népnek”, aki vele ért egyet.

 

Ez pedig nem másból, mint a Carl Schmitt-i demokráciafelfogásból egyenesen következik is, elvégre nála a demokrácia nem más, mint a vezér és a vezetett egysége – aminek kimondatlan előfeltétele, hogy mindenkit, aki a vezérrel nem ért egyet, ki kell zárni a demokráciából.

 

A valódi demokrácia persze nem a vezér akaratának való alávetettséget jelenti,

 

hanem egy olyan politikai formát, amely éppen nem felszámolni akarja a szükségszerű érdek- és értékellentéteket, a heterogenitást, hanem olyan keretet ad, amelyben a részérdekek kompromisszumok révén részben érvényesülni tudnak. Ehhez annak belátása kell minden résztvető részéről, hogy nem csak neki lehet igaza – a demokrácia alapszemlélete a relativizmus. Ha valaki az abszolút igazság birtokában hiszi magát, az értelemszerűen nem lesz hajlandó kompromisszumot kötni, hanem a felismert abszolút igazságot fogja akarni mindenáron érvényre juttatni.

 

Minden olyan nézet, amely saját magát kizárólagosnak, tökéletesnek, vitathatatlannak tartja – és ez a hozzáállás a progresszív baloldalon ugyanúgy megtalálható, mint a fehér jobboldalon –, lényegileg ellentétes a demokráciával. Amint Hans Kelsen hangsúlyozza: demokrácia csak ott lehet, ahol a résztvevők képesek saját magukat is önreflektíve, kritikusan szemlélni, és ahogy nem gondolják a másikról, hogy mindenben tévedne, magukról se hiszik, hogy mindenben igazuk volna. Ahogy írja az Allgemeine Staatslehréjében:

 

a demokratikus magatartás és szemléletmód azt várja el a polgártól, hogy „ne csak a sajátját, de az ellentétes, idegen véleményt is legalábbis lehetségesnek tartsa”.

 

Ez az igazi tolerancia, amit a populista jobboldal eleve nem is ért, mert lényegileg tagad, a progresszívek egy része pedig félreért. A demokrácia nem annak belátása, hogy nekem van igazam – ezt nem nehéz belátni, érvényre juttatni azonban csak erőszakkal lehet –, hanem éppen a szó tényleges értelmében vett toleranciát jelenti: annak elfogadását, amivel amúgy nem értek egyet.

 

Ha egy progresszív támogatja a melegházasságot, akkor nem toleranciáról beszélünk – elvégre tolerálni csak olyat lehet, amivel amúgy nem értek egyet –, a toleranciát e téren a jobboldali populistáknak kell gyakorolniuk.

 

A progresszívek részéről tolerancia az lenne, ha nem akarnának minden szobrot ledönteni,

 

amely az ő kizárólagos véleményük szerint problematikus – ugyanis más véleményeket is (amint Kelsen írta) egy demokratának „legalábbis lehetségesnek” kell tartania.

 

De ma sajnos ez az a pont, ahol – amint mostanság éppen az USA-beli események mutatják – jobboldali populizmus és progresszivizmus összetalálkozik: mindketten a másikat totális ellenfélnek látják, akivel nem lehet kompromisszumot kötni. Emögött az áll, hogy

 

míg a jobboldali populizmus egy hamis homogenitást hirdetve gondolja magát az egyedüli igazság letéteményesének, a progresszívek mindezt értékalapon teszik.

 

Ahogy Donald Trump hívei a progresszíveket nem tekintik partnernek, ugyanúgy rekesztenék ki a diskurzusból őket a progresszívek. A két tábor olyannyira megkérdőjelezhetetlenül biztos a saját igazában – legyen szó az egyik oldalon a feketékkel szembeni előítéletekről, a másik oldalon pedig a történelmi emlékezetet félreértő szobordöntögetésekről –, hogy a demokrácia lényege, a kompromisszum vált lehetetlenné. Ez pedig a polgárháború állapota: a polgárháború lényege, hogy egy társadalomban valamely csoportok a társadalmat más csoportok részvétele nélkül folytatnák.

 

A trumpisták a feketéket, a progresszívek a trumpistákat hagynák ki a szerintük ideális amerikai társadalomból.

 

De eddig ez elmélet. A gyakorlat meg mégiscsak az, hogy az Egyesült Államok történelme során átélt már tényleges polgárháborút, utcai harcokat, jelentős társadalmi változásokat – és a társadalom megerősödve tudott kikerülni. Idejekorán temetik olyan országok az Egyesült Államokat, ahol nem azért nincsenek ilyen utcai harcok, mert a társadalom jobb állapotban lenne, hanem mert az állam brutálisabban nyomja el az ellenállást.

 

Amit ma látunk onnan, az nem feltétlenül egy széteső, hanem magát újrafogalmazó társadalom képe. Miközben négy évvel ezelőtt Trump elnökké választásával az inga nagyon kilengett jobboldalra – és a társadalom többsége (elvégre Trump összesítve kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton) jogosan nem érezte magát képviselve, Trump ugyanis egy percig sem törekedett a polarizáció helyett a kompromisszumokra –, most a másik irányba radikalizálódik a társadalom egy másik része (szintúgy kisebbsége, mint a trumpisták).

 

A megoldás azonban nem a polgárháború, ahol az egyik tábor végérvényesen legyőzi a másikat – demokráciát ugyanis legyőzöttek felett, csak a győztesek bevonásával csinálni egyrészről nem kunszt, másrészről nem is demokratikus.

 

Ahogy nem lehet a hadsereggel való fenyegetőzés a megoldás, úgy nem lehet minden Kolumbusz- vagy Jefferson-szobor ledöntése sem.

 

Az, hogy Amerika a mai napig a szabadság hazája – és ebben trumpista és progresszív is egyetért –, azon gyarmatosítóknak és alapító atyáknak is köszönhető, akik végül olyan intézményrendszert teremtettek, amely képes volt megújulni, változni.

 

A fekete polgárjogi mozgalom sikeréhez is kellettek a jeffersoni alapok,

 

és e tekintetben teljesen mindegy, hogy Thomas Jefferson vagy George Washington konkrét történelmi személyekként milyen emberek voltak, tartottak-e rabszolgát, támogatták-e azt, mostak-e minden este fogat, és hasonlók.

 

Az amerikai demokrácia – ezt már Alexis de Tocqueville óta tudjuk – képes a sokféle érdekeket kiegyensúlyozni, megjeleníteni. Ma schmitti momentumot élünk: az ellentétek egymásnak feszülnek. De mindkét tábornak tudnia kell, hogy akár az az Amerika, amit védenek, akár az, amit megteremteni szeretnének, csak kompromisszumok révén maradhat fenn.

 

Olvass még többet Techet Pétertől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt azért megtudhattuk a kormányinfón, hogy jövőhét szerdáig nem várhatóak további járványügyi szigorítások.

November végén már véget is ért volna a határzár, de a magyar kormány másképp döntött, így idén biztosan nem utazhatunk rendesen külföldre.

Az elzászi nagyváros idegenforgalma keményen megszenvedi emiatt a koronavírus-válságot, érvel a francia kormány. Az EP vezetését mindez irritálja.

Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre Délnyugat-Románia egyik erdejében. A szakemberek is csak ámulnak, és azt gyanítják, hogy az állat tőlünk szökhetett át Romániába.

Szerinte ezeket a vitákat nem az unós polgárok millióinak a kárára kellene lefolytatni.

Továbbra sem lehet pontosan tudni, mit akar pontosan Budapest a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban. Merkel bízik a megállapodásban, a lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesen tárgyal.

A román egészségügyi rendszer éppen összeomlóban van, sorra betelnek a kórházak intenzív osztályai. Közben pedig azt kommunikálják, hogy a járvány terjedését sikerült megállítani.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás