+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. június 12. szerda, 08:30
És le is tudom vezetni, hogy miért! Azért, mert tegnap még hátra volt egy Slayer-koncert Budapesten, ma reggel viszont már arra kellett kelni, hogy soha többé nem játszanak itt.

Először 2013-ban egy kiválóan sikerült Slayer-koncert miatt merengtem el rajta, hogy lassan nem csak a metálzene legnagyobb hőskorszaka, de még az azon való nosztalgiázás is véget ér. Tavaly már arról is írtam egy cikket mindenféle szempontok figyelembe vételével, hogy a stadionokba is alkalmas metálzene szép lassan eltűnik mindenhonnan, és marad a klubszíntér. Most pedig ugye itt van a Slayer búcsúja Budapesttől a nagyon hosszúra nyúlt búcsúturné állomásaként, szóval tényleg eljött a vég. 

 

Az amerikai zenekar 1981 óta folyamatosan egyetlen dolgot csinált: hangoskodott és pusztított. Feltalálták saját magukat, és 2019-ben sem kellett ezen túl sokat módosítani, hiszen másfél óráig mosolyogva gyűlölködni minden korban pontosan ugyanolyan érzés. A Slayer ezért nem másokhoz igazodott, hanem mások igazodtak hozzá: jöhetett itt a death metál hullám, gyilkolhatták egymást a norvég blackerek, törhetett ki magából a hardcore, a keménység mértékegysége a Slayer maradt.

 

 

Azért tudott az maradni, mert amit ők csinálnak, az a legősibb erő. Soha nem akartak túl nagy látványt vagy látványos háttérvetítést, a színpadképük egyik legfontosabb eleme pedig egy rakás egymásra pakolt kibelezett hangláda annak érdekében, hogy robosztusabban nézzen ki az egész.

 

Az a lényeg, hogy kiáll a színpadra négy mindig nagyon keményen festő férfi, és a lehető legkevesebb kontakttal ledaráljon úgy másfél órát.

 

Ha jól számolom, összesen nyolcadik alkalommal látom ezt a zenekart, és nagyon nyomaszt a tény, hogy a tíz nem lesz meg. Nem azért, mert bármi újat nyújtatnának élőben, hanem mert azt, amit csinálnak, nem lehet megunni. Abban a kalapban vannak, mint a Terminator 2, a Csupasz pisztoly-trilógia vagy a budapesti Gyöngy presszó: az ember képtelen rá még akkor is nemet mondani, amikor már minden egyes részletét kiismerte.

 

Elsőre érthetetlennek is tűnhet, de itt arról van szó, hogy a Slayer nem csak a saját univerzuma királya, hanem ha objektíven nézzük, akkor ők állnak messze a legközelebb a Tökéletes Metálprodukcióhoz.

 

Provokatív, megalkuvás nélküli, kemény, miközben bennük van az a punkos lendület is, ami miatt mondjuk kukákat is lehet rá borogatni.

 

A kedd esti Papp László Sportarénában tartott Slayer-koncert pedig ebből következően egy tökéletes metálkoncert volt. Néha fülbántóan hangos, döngött a basszus, miközben lehetett csodálni Tom Araya elejtett félmosolyait, Kerry King morcos sétálgatását, a 2013-ban elhunyt Jeff Hannemant pótló Gary Holt lendületét, és persze a zenekar két egymást váltó dobosa közül búcsúként most épp Paul Bostaph-et. 

 

 

Külön értékelendő, hogy magukhoz méltón kezelték a búcsút. Nem volt érzelgős múltba révedés, nem ölelte meg az első sorokban állókat egyik tag sem, egyszerűen még egyszer utoljára adtak Budapesten is egy nagyszerű koncertet, hogy aztán mindenki nyugodt lelkiismerettel mondhassa, hogy ő mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbb Slayer-koncertet láthassa. Mint például én, aki a Magyaroszág-Wales meccset is kihagytam, amikor rájöttem, hogy még győztes magyar válogatottat is többször láthatok a hátralévő életemben, mint Slayert.

 

Egyetlen fontos különbség volt egy átlagos Slayer-koncerthez képest, az pedig a színpad. Nyilván mindenki elképzelte már, hogy mi lenne akkor, ha nem csak a zene lenne húsbamaróan bunkó, hanem ők is élnének a 21. század adta lehetőséggel, és nem csak Kerry King lenne a látványelem. Ennek a megválaszolása volt a Slayer búcsúajándéka. Tűzzel rajzoltak ki fordított keresztet, volt pentagram, égtek a Slayer-sasok, szóval ez most tényleg show volt. Különösen, amikor az örök zárásnak számító Raining Blood alatt már az egész színpad égett mögöttük. 

 

Aztán leállt a tűz, tettek pár tiszteletkört, megköszönték mindenkinek, és lesétáltak a színpadról azzal a tudattal, hogy talán ők a világ egyetlen zenekara eddig, akiknek sikerült 40 év után méltósággal visszavonulni.

 

 

Nem szeretem magamat idézni, mert ahhoz jól kéne írnom, de azért most megint vissza kell nyúlnom a 2013-as cikkem zárásához: 

 

„Ezért nézzük még meg a lehető legtöbbször ezeket a zenekarokat, és aztán gondoljunk könnyes szemmel azokra az időkre, amikor volt Slayer.”

 

Nos, igen, én már most könnyes szemmel emlékszem azokra az időkre, amikor még ebben a YouTube-celebek dalaival, emo rappel és hasonló tragédiákkal terhelt világban legalább egy biztos pont volt. Rég tudtam ennyire stabilan korszakokat határolni egymástól, de most teljesen biztos vagyok benne, hogy kedden még jobb világ volt, mint ezen a kilátástalanul forró szerdán.

 

FOTÓK: Slayer / Instagram

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A cseh kommunistáknak 1989 óta először van tényleges beleszólásuk az ország dolgaiba, ki is használják rendesen.

Döntöttek a brit konzervatív parlamenti képviselők, Boris Johnson és Jeremy Hunt között dől el a harc a Konzervatív Párt és a kormány vezetéséért.

A lakásokban szerintük első sorban lakni kell, nem nyaralni.

Nélkülük pedig a bajor néppárti Spitzenkandidatnak biztosan nem lesz többsége. Felpörgött az európai uniós politika!

Évek óta először indulhattak egyenlő esélyekkel a nők a japán orvosi egyetemek felvételijén, túl is teljesítették a férfiakat.

A hét kérdése

Kálmán Olga? Karácsony Gergely? Kerpel-Fronius Gábor? Ez a hét kérdése, szavazz!

Azért ide elnéznénk

Buda mellett, és még mindig van rá jegy! Június 19-22.

A borzalmas név ellenére is érdemes újragondolni mindazt, amit erről az unalmasnak tűnő fajtáról tudni vélünk. Június 22.

A Piacok Napján az Erzsébet tér egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogy történt a rendszerváltás? Mit kell tudni a prágai gólemről? Milyen bosszúra készül az Álmok Fejedelme? Könyves Kálmán!

Valerij Pekar szerint az egész nyelvtörvényügy csak egy háborús ország átmeneti problémája. Interjú.

Amikor mi olyan speciálisnak érezzük magunkat, nem árt elmenni egy magát ugyanúgy meg- és feltalálni igyekvő másik volt szocialista fővárosba.

Ellenőriztük, mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás