+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Az Azonnali szakértői bizottsága
2020. szeptember 27. vasárnap, 09:53
Utazás, kiállítás, zene, egy jó hely Zuglóban, életvezetési tanácsok és pár tipp a konyhába: itt az Azonnali első őszi mindenajánlója!

+ Hallgass Pupot!

 

Egy zenekart sok mindenért lehet szeretni. Nyilván a legkézenfekvőbb, ha olyan zenét írnak, ami a hallgatóknak is tetszik, de sokat hozzátesz az élményhez, ha nemcsak zeneileg nyújtanak jó teljesítményt, hanem a dalszöveg is szórakoztató vagy adott esetben elgondolkodtató, és emellé még viszonylag pozitív személyiségek is alkotják a zenekart. Ilyen zenekar például a kanadai Pup, akik amellett, hogy egy igényes, 2010 utáni new wave punk-rockot játszanak, a szövegeik kifejezetten szórakoztatóak, míg a tagok kedvesek és barátságosak –

 

elvégre kanadaiak, milyenek is lennének?

 

Azonban emellett a humor sem áll tőlük távol: írtak már dalt arról, hogy mennyire egymás agyára tudnak menni egy turné során, és a vidám hangvételű nótához egy kicsit disszonáns szöveggel épp arról értekeznek, hogyan ölnék meg a másikat; egy másik dalban pedig arról énekelnek, hogy milyen jó, ha van egy testvéred – annak ellenére, hogy sokszor őt is meg akarod ölni. Egy dalban pedig őszintén mutatják be, hogy mennyire furcsa és felemelő élmény volt számukra az első európai turnéjuk, annak minden egyes kellemetlenségével együtt.

 

Október 23-án fog megjelenni az új EP-jük, amit a világjárványra való tekintettel a találó „This Place sucks ass” címmel illették, és egy karanténkompatibilis szettel árulják: a CD mellé ugyanis melegítőnadrágot és egy kényelmes pólót adnak, amivel folytatják a megkezdett hagyományukat, hogy elég indokolatlan termékeket kínáljanak az új album mellé. Az előző albumhoz például túrafelszerelés járt: a CD-póló páros mellé járt egy hátizsák, nyakbaakasztós vízálló aprótartó, amiben egy ragtapasztartó volt 4 ragtapasz társaságában és egy kanálgép, de aki hajlandó volt 60 dollárral többet fizetni, még felfújható gumicsónakot is kapott, mert köztudott, hogy a kiváló zenei élményhez ezek elengedhetetlen kellékek.

 

De valójában ez is csak azt mutatja, hogy ők sem veszik túl komolyan magukat. Annak ellenére, hogy nagyon jó számokat írnak, ők nem mélyednek el az emberi lélek bugyraiban, és az élet értelmét sem keresik a dalaikban. A Pup csak egy egyszerű, vidám, olykor pedig kicsit letargikus hangvételű zenekar. Ennél se több, se kevesebb, viszont annak nagyon jó. Méghozzá szerintem az egyik legjobb. (Karóczkai Balázs)

 

 

+ Rendes ősz

 

Nem bírom a meleget. Nem a napsütéssel, hanem a kánikulával és a hőséggel van gondom. Meggyőződésem, hogy

 

a dolgok 90 százalékát, amit Budapesten csinálni érdemes, sokkal jobb ősszel művelni, mint nyáron.

 

Úgy lehet közlekedni, hogy nem folyik rólad a víz, úgy ihat az ember sört a szabad ég alatt, hogy nem melegszik meg öt perc alatt. Lehet normálisan aludni, több kulturáltan öltözött embert lehet látni az utcán, a természetben is jobb ilyenkor lenni.

 

Olyan vagyok, mint a Fidesz: félek a forró ősztől. Az, ami eddig volt nem is igazi ősz persze, ezt bármelyik csillagász megmondja. Most viszont, hogy pár milliméter eső leesett, és a napi középhőmérséklet is elviselhető szintre csökkent, mindenkit csak arra tudok bíztatni: irány a természet, támogassuk a számunkra fontos kávézókat és éttermeket azzal, hogy elfoglaljuk teraszaikat (egymástól szigorúan másfél méteres távolságban), menjünk bringázni, vagy csináljunk bármit, ami kompatibilis a vírus elleni védekezéssel, nehogy a második hullám ezt is elsodorja. (Szűcs Donát)

 

Szaletly

 

Zugló egyik nagy hiányossága, hogy nagyon kevés a kiülős hely a kerületben - vagy legalábbis a kerület azon részén, ahol én lakom: a Hungária körúton belül. A Városligetben ott a Pántlika meg a Zöld Küllő, viszont a kultikus ligeti hely, a Kertem idén már nem nyithatott meg, a pletykák szerint azért, hogy ne csináljon konkurenciát a Millenium Háza új teraszának.

 

Nem csinált volna, hiszen az a Várkert Bazár-típusú dzsentrifikáció, amit a Millenium házával is erőltetnek, semennyire nem vonzza azt a kutyás-gyerekes-biciklis vagy sportolás után fröccsözős laza társaságot, akik amúgy a Városliget alap közönségét képezik, és akik a Kertembe is azért jártak, hogy felszabadultan, kötöttségek nélkül lazuljanak a platánfák alatt, nem pedig azért, hogy kigombolt inggallérban egy NER-fancy teraszon ücsörögve csodálják kormányunk kevés olyan építészeti eredményeinek egyikét, ami nem stadion. Szóval Kertem már nincs, és az a hír járja, a Dürernek sincs sok hátra. Na, de ez itt a fasza dolgok, úgyhogy arra is rátérek.

 

Pár hónapja megnyílt a Ligettől nem messze, a Stefánia és a Thököly út sarkán a Szaletly, ami szintén nem ezen a laza fröccsözős vonalon mozog, mégis az egyik legjobb kiülős hely lett Zuglóban. A Szaletly a nagy múltú Thököly étterem új kiadása: a Thököly maga volt a klasszikus magyarosch fogásokat külföldi vendégeknek soknyelvű (az oroszt is beleértve) étlapon kínáló megcsontosodott Kádár-kor.

 

Az étterem egész udvarát egy zöld-sárga színű sátorszerűség takarta, ami miatt a terasznak elég nyomasztó hangulata volt. Ebből a helyből csináltak az új tulajdonosok egy érdekes, a gasztronómiát a lakberendezéssel ötvöző projektet: a nyomasztó sátorból egy szellős, vidám szaletli lett, és az étlap is sokkal karcsúbbá vált: csak néhány klasszikus magyar fogás van rajta, azok viszont a legjobb alapanyagokból készülnek, kicsit (vagy nem is kicsit) megbolondítva. Az ételek finomak, jó a borkínálat, vasárnaponként van brunch élőzenével, és az egész hely annyira barátságos, hogy néha csak azért megyünk be a feleségemmel és a kislányunkkal, hogy ott legyünk. Külön jópont jár a gyereksarokért, ami imád a kislányunk, és azért is, hogy őt is nagyon bírják a felszolgálók. Most, hogy beköszöntött az ősz, megnyílt a benti étterem is. Ezt még nem próbáltuk ki, de az ablakon keresztül baromi jól mutat, és minden úgyis ugyanolyan fasza lesz bent is, mint a teraszon. (Renczes Ágoston)

 

+ Edward Hopper-kiállítás Baselben

 

Alapvetően kedvelem a realizmust – jogelmélettől a festészeten át az építészetig –, így Edward Hopper képeit is. Hopper azonban nem csupán realista festő, de képein a modern civilizáció magányossága elevenedik meg. Ha meg nem ennyire borongósan akarjuk nézni, mondhatjuk inkább úgy is: az amerikai nagyvárosi, kisvárosi és vidéki élet. A nagyvárosi bártól, ahol magányosan néznek ki az ablaküvegen a vendégek, a kisvárosi benzinkútig, ahol láthatóan ritkán jön vevő, a magányosan álló faházakig. Az, hogy élete nagy részében plakátok tervezéséből kellett megélnie, akkor is meglátszik festményein, ha amúgy a plakátrajzolást nem tartotta művészetnek. Nem véletlen azonban az Andy Warhollal való hasonlóság.

 

Baselben a Fondation Beyeler szeptember 20-ig számos Hopper-festményt – amelyeket New Yorkból, Kaliforniából, Arizonából hozatott be – állított ki. Az, hogy az év elején megnyílt kiállítást a kínai koronavírus miatt két hónap után be is kellett zárni időlegesen, még illik is Hopper melankólikus-magányos világához.

 

Eleve a Fondation Beyelerbe kimenni is érdemes: a 20. század egyik legismertebb műgyűjtője, Henry Beyeler, aki az Art Basel létrejöttében is közreműködött, 1982-től Basel egyik villanegyedében rendezett be múzeumot – saját gyűjteményének és rendszeres vendégkiállításoknak. Basel belvárosából a Wiese-patak mentén lehet kibiciklizni a villaépülethez – ha útközben nem akarunk a Wiesében fürödni (szeptember közepén még lehetett), félóra bicikliút az egész.

 

És ha már Basel meg realizmus: a belvárosban pedig az Unternehmen Mitte minimalista, leheletnyien art deco kávézójában érdemes Neue Zürcher Zeitungot, Le Temps-t vagy Tachlest olvasgatni (Basler Zeitungot semmiképpen), esetleg ticinói málnaszörpöt inni hozzá. A kávézó egyben a feltétel nélküli alapjövedelem melletti mozgalom főhadiszállása is. (Techet Péter)

 

HOPPER: ÉJJELI BAGLYOK (1942). ISMERŐS?

 

+ Cinque Terre

 

Amikor már tizenötödik perce autóztam egy meredek úton a tengerpart felé a szerpentineken, és néha félrepillantva azt néztem, ahogy mellettem mindenféle lehetetlen teraszokon szedik épp a szőlőt, annyira megelégeltem az egészet, hogy a tizedik hajtűkanyar után félreálltam a kocsival. Kik azok a saját magukat szándékosan szivatni akaró hülyék, akik ezerkétszázvalamikor ennyire messze mindentől, ezen a meredek partszakaszon lementek a ráadásul full sziklás partra, hogy ott települést alapítsanak? Minek?! Ráadásul ötöt?! – fakadtam ki. Egy órával később a faluszéli parkoló shuttlebuszának köszönhetően, a tengerpartról felfelé, a szőlők irányába nézve

 

a legnagyobb elismeréssel adóztam a Cinque Terrébe az első szőlőtőkéket elültető ókori görög hajósok iránt: teljesen igazuk van, ennél festőibb hely talán nincs is Európában. És ők ezt nagy valószínűséggel már akkor tudhatták.

 

Ha valaki szőlőt telepít, a jövőbe fektet be. Ha valaki teraszokat épít a szőlő számára és addig lehetetlennek tűnő helyeken is elülteti a növényt, kultúrát teremt. Itt ez történt, de hogy pontosan miért és hogyan, nem tudom: vagy nagyon ráértek, vagy nem volt tériszonyuk, vagy óriási volt az erózió, vagy nem volt mit inniuk. Vagy egész egyszerűen nem tudtak másból megélni: a 20. század elején még ez volt a helyzet. A ma festői, turistákkal, jobbnál jobb borbárokkal, pasticceriákkal, trattoriákkal teli Manarola akkor egy nyomortanya volt, ám a lakói túl büszkék voltak ahhoz, hogy máshol próbáljanak szerencsét, így hát még jobban nekiveselkedtek a szőlőnek. Akkor még nem tudták, hogy a filoxéra elviszi az összes tőkét. De ők olyan büszkék voltak arra, hogy van valamijük, ami nemcsak jó, de még pénzt is fial, hogy fogszorítva újratelepítették mindet. Kész csoda, hogy a hetvenes években bementek egy közös szövetkezetbe szinte mindannyian.

 

A Cinque Terre tengerre néző szőlői a sztorijukat nem ismerve is hihetetlen látványt nyújtanak: nincs az a Mosel-völgyi ültetvény, ami optikailag fel tudná venni ezekkel a liguriaiakkal a versenyt, és akkor a kis halászfalvakból kinőtt kisvárosok szűk utcáiról, a sziklákra feltelepült éttermek kilátásairól, az öt települést a közeli két nagyobb várossal a hegyen keresztül alagutakkal már a 19. század végén összekötő vasút nagyszerűségéről, az eldugott strandok vízminőségéről, a Covid miatt sem épp megtizedelt számú turisták járvány miatti elővigyázatosságáról nem is esett szó. Ha nem is lenne valami jó a helyi bor, itt akkor is az lenne. De hát jó. (Bukovics Martin)

 

HA BEÍROD A GOOGLE KÉPKERESŐJÉBE, HOGY CINQUE TERRE, NINCS AZ A KARANTÉN, AMI SZÁMÍTANA, ENNÉL CSAK JOBB KÉPEKET TALÁLSZ MAJD. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN

 

+ Aegon

 

Aegonnak napjában legalább ötször mondom el, hogyha rosszul viselkedik továbbra is, akkor el fogom cserélni egy öreg, süket és félig vak kutyára. Aegon most öt hónapos és egy magyar vizsla, ebből kifolyólag imád futkározni, felbecsülhetetlen mértékű energiát tud magáénak, valamilyen érthetetlen módon minden embert szeret, és a fél karomat rá merném tenni, hogy a legelvetemültebb Kardashian-rajongók sem olyan lojálisak, mint ő mihozzánk. Szent meggyőződése, hogy én vagy a barátnőm egyszer lehúzzuk magunkat a vécén, ezért neki mindképpen őrt kell állnia az ajtó előtt, nehogy baj történjen. Valamilyen oknál fogva

 

azt hiszi, hogy én vagyok Húsország tejhatalmú diktátora és ahányszor bevonulok Spejz fővárosba, azt azért teszem, hogy mindenféle jót osztogassak csak úgy vizsla alattvalómnak.

 

Aegonnal nem lehet szomorúnak lenni, néha kamuból elszoktam játszani, hogy sírok, de alig kezdem el dörzsölgetni a szemeimet máris jön, puszil, ugrál és vigasztal, hogy hé kiskomám, itt ez a labda, dobd már el, hogy visszahozzam.

 

Aegon egyébként egy igazi farok. Matyit, a néhány hónapos mopszot halára szekálja a kutyafuttatóban. Ha kisiskolások lennének tuti mindennap ellopná az uzsonnapénzét. Egyébként egy feltűnési viszketegségben szenvedő dög, aki hajlamos addig ugatni a Ligetben a vele játszani nem akaró kutyákat, amíg azok el nem kezdik kergetni őt. Budapest számára egy végeláthatatlan éléskamra is. Minden alkalommal imádkozom, hogy csak egy egyszerű csirkétől származzon az a csont, amit épp kiszedek a szájából sétáltatás közben.

 

Az elmúlt hónapokban végzett kísérleteim során arra jutottam, hogy a magyar nyelvet legkönnyebben jutalomfalatkák osztogatásával lehet oktatni a vizsláknak. Több csomag jutifalat bánta ugyan, de lassan már több szót ismer, mint néhány magyar oligarcha, és legalább ugyanolyan engedelmes is.

 

Aegon nagyon jó barát tud lenni, de ha elhanyagolod, kegyetlen bosszút áll. Annyi papucsomat szétrágta a figyelmetlenségem miatt, hogy azóta már csak zokniban vagy mezítláb járok inkább a lakásban. Meg vagyok győződve arról is, hogy néha bosszúból pisil a szőnyegre. Mindezek ellenére olyan érdeklődéssel tud nézni, hogy hajlamos vagyok elhinni, mindjárt megszólal. Igazi Casanova, ha korábban tudom, hogy a magyar vizslára így buknak a csajok, akkor sok kamaszkori csalódástól menekültem volna meg. A fajtát mindenkinek ajánlom, aki felelősségteljesen akar és tud is szeretni és gondoskodni, cserébe pedig azt várja el, hogy csak önzetlenül szeressék. A tökéletes társ! (Vass Csaba)

 

Lutharo

 

Szégyen és gyalázat, hogy csak most figyeltem fel a Lutharo nevű kanadai metálzenekarra, ami 2015 óta boldogítja egyszerre a thrash metal és a női metálénekesek rajongóit. A Wings of Agony című szám – amit hallgatva Krista Shipperbottom hangterjedelmétől le tud esni az ember álla – pedig kitűnő példája annak, hogy a nők szerepe ebben a zenei szcénában mennyire megváltozott az elmúlt két évtizedben. A női metálénekesek a kilencvenes évek derekára tehető felfutásuktól (lásd az indulásakor még valóban metáloperában utazó Nightwisht) sokáig a szépség, a kifinomultság, a lágy dallamvezetés szimbólumai voltak ezen a kemény, karcos műfajon belül. Egyfajta ellentétét, balanszát adták a metálzene sajátosságainak, ezáltal kétségtelenül nagy szerepük volt abban a nőknek, hogy szélesebb körben is népszerűbbé tegyék a műfajt.

 

Azonban ez a fajta szerepelválasztás egy zenei stíluson belül (a nő feladata ellensúlyozni a metál kemény, férfias hangzását) nem véletlenül szült ellenreakciókat is: a 2000-es évektől kezdtek elterjedni az olyan frontcsajos zenekarok, amik zenéjükben is egyre inkább visszautasították, hogy pont a metálban legyenek finomak és nőiesek: lásd az úgyszint kanadai The Agonistot, vagy a Los Angeles-i Otepet. A 2010-es évektől pedig trendszerűen megjelentek azok a női énekest kiállító zenekarok, amik kifejezetten törekszenek arra, hogy a tiszta éneket és a hörgést váltogassák a zenéjükben – márpedig annak egy zenerajongó csak örülhet, ha egy stílus ily módon színesedik. Ennek az örömteli folyamatnak az eredményeképpen született meg például az ukrán Jinjer és az Ignea, a moldovai Infected Rain, és ebbe a sorba illeszkedik a Lutharo is. (Petróczi Rafael)

 

 

+ Vaníliás kölesgombóc

 

Igen, ez a túrógombóc vegán változata. És sokkal finomabb, mint a túrógombóc!

 

Be kell vallanom, hogy csalok egy kicsit. Elvégre a lenti képen látható kölesgombócokat nem szeptemberben, hanem augusztusban fogyasztottam el, de ha te is elkészíted az itt leírt recept alapján ebédre ezt az éttermekben egyébként valószínűleg inkább a desszertek között keresendő szenzációt, garantálom, hogy sokkal később is mint életed egyik legjobb gasztronómiai élményére emlékszel majd vissza erre a menüre.

 

25-30 deka kölest felhasználva már egy négytagú család is bőven jól lakik. Ehhez mérten áztass be egy órára annyi kölest egy kis vízbe, amennyire éhesek vagytok. Még ugyanebben a vízben kezdd el főzni és közben keverni. Ahogy folyamatosan lefő róla a víz, csekkold, mennyire nőnek és puhulnak a kölesgolyók.

 

Ha kellően megpuhult, és nem kell már hozzá plusz víz, önts hozzá növényi tejet: ez tényleg ízlés dolga, én ebben az esetben vaníliás szójatejet használtam fel, jó fél litert (attól függően, mennyire akarsz kemény-kevésbé kemény gombócokat kapni, de készítettem már kókusztejjel, illetve a kísérletezgetés jelszava alatt csokis mandulatejjel is beterveztem már), aztán a formázhatóság érdekében jöhet hozzá a kukoricadara. 10-20 dekát biztos hozzászórtam, de ezt szintén érzésből kell nyomni. Ahogy a porcukrot is attól függően adagold, mennyire vagy édesszájú. Én éppen ezért úgy öthektárnyi cukorrépaföldből kinyert porcukrot használtam fel, mert még nem félek eléggé a diabétesztől.

 

Ha ez a négy cucc kellően összeállt a folyamatos kevergetés mellett, leveszed a tűzről, és kezdődhet a gombócok formázása, illetve az előre megpirított zsemlemorzsában történő megforgatása. Tálalni pedig ahogy a képen is látjátok, ízlés szerinti mennyiségű növényi tejföllel és porcukorral érdemes. Jó étvágyat hozzá! (Galavits Patrik)

 

GO VEGAN

 

Citrusfacsaró

 

Mármint nem a manuális, ami legfeljebb 1-2 lime-hoz jó limonádékba, hanem a gépi. Azért kaptam rá, mert Olaszországban minden nap iszom egy spremutát: ez az épp kapható citrusok frissen facsart leve. Van, ahol csak narancs, van, ahol csak grapefruit, van, ahol kerül bele melléjük vérnarancs, bergamot, citrom, lime, a lényeg, hogy azt használják, ami épp olcsó, vagyis ami épp elérhető. Turistás helyeken egy pohár 3 euró, nem turistás helyeken 2,50 euró, ennyiért már több kiló citrust is kapni. Minél több dolgot teszek bele, annál jobb, persze rájöttem, hogy grapefruitot érdemes használni, nem narancsot: egyrészt több a leve, másrészt finomabb, harmadrészt kevesebb munka. Amióta megvan a gép, minden reggel egy nagy-nagy öröm, pláne hogy mellette a kávéfőző is ott kotyog.

 

Egy hibája van: a végén rengeteg kifacsart gyümölcshús marad, és egyelőre nem tudom, mit lehetne kezdeni vele: lekvárt főzni? Belekeverni görög joghurtba? Párolni scampival? Lefagyasztani, hátha egyszer majd kitalálom? Vagy ne legyek ekkora porosz, és fogadjam el, hogy itt egészen egyszerűen térdig kell gázolni a narancsban, amibe simán belefér a pazarlás? (Bukovics Martin)

 

+ 1. Mi itt az Azonnalinál rendkívül figyelmesek vagyunk, ezért előre szólunk: ha el akarsz menni valahova az október 23-i hosszú hétvégén vagy az őszi szünetben, már most foglalj szállást, egy fél országgal fogsz ugyanis versenyezni érte. És adunk rögtön hét tippet is, hogy hova érdemes elnézni itthon pár napra!

 

GRAFIKA: Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szemereyné Pataki Klaudia szerint Kecskemét gócponttá vált, azonban ezt semmilyen nyilvános adat nem tudja alátámasztani. Megkérdeztük a hivataltól, hogy mi alapján nyilvánították a várost gócponttá.

A szlovák minisztrelnök már csak arra vágyik, hogy kivezesse az országát a slamasztikából. Hétvégén Szlovákiában letesztelik a teljes lakoságot.

A fővárosi önkormányzat a Nagykörút komplex megújítását tervezi, ebbe lehet beleszólni.

Szlovéniában lakhelyelhagyási tilalom is van, azaz senki
nem mozdulhat ki arról
a településről, amelyben tartózkodik. Mutatjuk, hogyan érinti ez a fővárost, Ljubljanát!

Szombathelyen elindult a kampány: Ungár Péter beszólt a fideszes Hende Csabának és az exjobbikos Bana Tibornak, mire nem várt helyről bohócozták le.

A kórházi ágyon következett be a nagyszebeni csendőrkapitány pálfordulása, aki addig nyíltan hangoztatta koronavírus-ellenes nézeteit, de akkor már késő volt. Romániában nemcsak a járvány tarol, de a fake news is.

A román szocdemeknek is kínos politikusok csoportosan átléptek egy román zöldpártba, amit a háttérből egy volt szélsőjobbos politikus mozgat.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás