+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kulcsár Árpád
2019. március 22. péntek, 15:59
Az szlovákiai magyar MKP azt szeretné, ha a felvidéki magyarok nem a kormánypárt elnökjelöltjére szavaznának a szlovák elnökválasztás második fordulójában, de a nem kormánypárti jelölt meg a Fidesz-média szerint sorosista. Az Azonnali megkérdezte erről az MKP-t, de a párt és a Fidesz nem egyeztettek ebben a kommunikációs kérdésben.

Nehéz helyzetben lehet a Magyar Közösség Pártja Szlovákiában: nem elég, hogy 2010 óta nem jutnak be a parlamentbe, még azzal is meg kell küzdenie a párt vezetőségének, hogy a magyar kormánysajtó indirekten, közvetve lesorosistázza őket.

 

A szlovák elnökválasztáson ugyanis az MKP beállt Robert Mistrík mögé, aki azonban visszalépett a liberális Progresszív Szlovákia jelöltje, Zuzana Čaputová javára. És bár az MKP közvetlenül nem buzdítja a felvidéki magyarokat, hogy rá adják a voksukat, de arra igen, hogy a jelenlegi kormánypárt ellen szavazzanak. Ez pedig röviden azt jelenti, hogy a második fordulóban az első fordulót fölényesen nyerő Čaputovára kellene voksolnia az MKP szimpatizánsainak, a legnagyobb kormánypárt, a Smer által támogatott Maroš Šefčovič ellenében.

 

Igen ám, csakhogy a magyar kormánymédia egyáltalán nem gondolja, hogy Čaputová lenne a jó választás, sőt, nemrég napokon keresztül azt szajkózta, hogy

 

a civil jogásznő természetesen Soros György jelöltje, aki a nemzetállamok elpusztítására és a bevándorlás ösztönzésére törekszik.

 

Farkas Örs, akit politikai elemzőként szoktak felkonferálni, például a közszolgálati M1-en azt mondta: „Andrej Kiska jelenlegi köztársasági elnök többször találkozott Soros Györggyel, és Čaputová ezen a vonalon kíván továbbmenni; a Soros György-féle Európai Egyesült Államok vízióját próbálja követni, ezzel szemben az első fordulóban második helyen végzett Maroš Šefčovič a nemzetállamú gondolkodás híve, nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a V4-es együttműködésre. Az e felfogások közötti ellenállás fogja meghatározni a következő két hetet”. Ezt aztán jól körbe is idézte a kormánysajtó.

 

Az MKP évek óta, tulajdonképpen az MKP és a Híd szakadása óta stabilan a Fidesz szövetségese: legutóbb ez abban nyilvánult meg, hogy támogatásukról biztosították a magyar kormánypártot akkor is, amikor a Néppártból való kizárás veszélye lebegett a feje fölött.

 

Most azonban indirekten mégiscsak „Soros kollaboránsa” lett az MKP. Nem ez az első eset, ilyen már volt: tavaly márciusban mindenkit Soros-bérencnek nevezettt a magyar kormánypárt, aki ellenzékiként Robert Fico miniszterelnök uralmát próbálta aláásni, így kvázi a Fico lemondását követelő és a tömegtüntetéseken jelenlévő Magyar Közösség Pártját is.

 

Mit szól ehhez az MKP?

 

Megkeresésünkre Kocur László, az MKP pártigazgatója elmondta, őket közvetlenül senki nem hozta összefüggésbe Soros Györggyel.

 

„Az elnökválasztás Szlovákiában történik, az itteni viszonyok és körülmények figyelembevételével, nem hiszem, hogy a magyarországi sajtónak – legyen ez bármely oldalé – itt most döntő befolyása lenne” – mondta.

 

Kérdésünkre, hogy a szlovákiai magyarokat vajon nem befolyásolja-e, amit a magyar kormánysajtóban látnak, Kocur azt mondta, hogy „természetesen a 485 ezer szlovákiai magyar, aki ott él, tájékozódik magyarországi sajtóból is, lehetőség van több perspektívából is tájékozódni, ugyanígy elérhetőek kampányanyagai is magyar nyelven Čaputová oldalán”.

 

Arra a kérdése, hogy az MKP megalapozottnak tartja-e a magyar kormánysajtó állításait, miszerint Čaputová Soros György érdekeit képviselné, Kocur Menyhárt József elnök nyilatkozatával válaszolt, amely még március 5-ről való, és amelyben a pártelnök arra buzdított, hogy ne a kormánypártokat vagy a szélsőségeseket támogassák, hanem olyanokat, akik figyelembe veszik a magyar kisebbség érdekeit is. „Ez ebben a kettős felállásban egyértelmű, hogy melyik jelöltet jelenti” – mondta Kocur.

 

Igen ám, csakhogy a kormánysajtó éppen azt szajkózza, hogy Robert Fico pártja, a Smer az, akivel stabil kapcsolatokat lehet ápolni, és akire a V4-es együttműködésben jobban lehet számítani.

 

Kocur szerint ebben semmilyen konfliktus nincs köztük, és stratégiai partnerként természetesen szoktak ugyan egyeztetni, de

 

a szlovák köztársasági elnökválasztás kommunikációjában nem folyt egyeztetés köztük, most inkább az EP-választásokról tárgyalnak.

 

A Híd-Most is Zuzana Čaputovát támogatja

 

Mint a minap hivatalossá vált, a magyarok által preferált másik, Bugár Béla által vezetett, a szlovák kormány munkájában egyébként részt vevő Híd-Most is a progresszív jelöltre való szavazásra buzdít. A választáson elég csúnyán leszereplő Bugár (3,1 százalékot kapott) már a választások éjszakáján megelőlegezte, hogy Čaputovát támogatja.

 

Mint arról beszámoltunk, az elnökválasztás első fordulójában Čaputová 40,57 százalékot szerzett, míg a legnagyobb kormánypárt, a baloldali Smer által támogatott Maroš Šefčovičra 18,66 százalék szavazott, így – mivel egyik jelölt sem kapott 50 százaléknál nagyobb arányú szavazatot az összes választásra jogosulttól – jövő hét végén a második fordulóra kerül sor. Az esélyeket itt latolgattuk

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy szivárogtató szerint az elnök nyolcszor is vizsgálatot kért Zelenszkijtől Joe Biden ellen, de Trump szerint csak a
balos álhírmédia újabb támadásáról van szó.

Szerintük nem túl környezetkímélő a Brüsszel és Strasbourg közötti ingázás, de a francia tagpártjuk ellenkezik.

Németország eddigi legnagyobb klímatüntetéseit rendezték ma meg. Az Azonnali ott volt, és megmutatja nektek a legjobb transzparenseket!

De német és olasz régiók is szívesen csatlakoznának a helvét államszövetséghez. Te belépnél?

Szeptember 20-ára írták ki viccből az ufókutató körökben legendás 51-es körzet megrohamozását az USA-ban, amiből már mindenki kihátrált, de pár cég azért keresne egy kis pénzt az ufóhívőkön.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Újra az irodalom és könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár.

Ezt is szerettétek

Mennyire kapják meg a mindennapi szexizmust azok a lányok, akik bevallottan azzal akarnak érvényesülni, hogy jól néznek ki?

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Kárpátaljáról viszont mentőt fizetnek a magyarok a határig, hogy eljussanak a rossznak tartott magyar egészségügybe. Mutatjuk, miért.

Mutatunk pár jó társasjátékot, amiben tényleg kell gondolkodni, és nem is feltétlenül a többiek kisemmizése vagy kiiktatása a cél. Azonnali-lista!

Twitter megosztás Google+ megosztás