Haszna nincs, csak dugókat és plusz szmogot fog okozni a teljes belvárosban, ez már most borítékolható. Az autósok elleni osztályharcot a budapestiek fogják megszívni, a szó szoros értelmében.

Nem kérdés, hogy meg kell szüntetnünk az orosz olajtól és gáztól való függőségünket, ha nem akarjuk tovább finanszírozni egy beteg elme népirtó háborúját. De főleg így, a Föld Napja körül érdemes azt is észrevenni: előbb-utóbb választanunk kell az emberi jólét és a klímapánik között.

Putyin elnök, amikor éppen nem gyakorolja, akkor elítéli a fasizmust. Sőt, szerinte pont az ellen harcol. Mind az agresszor, mind az áldozat a II. világháború emlékével, nyelvezetével hozakodik elő, az utóbbi teljes joggal. De mit tanult a Nyugat valójában a buchenwaldiak esküjéből, és mi következik belőle?

Válasszunk szét két dolgot: van-e elvi alapja háború idején leállítani az ellenség propagandáját, és van-e tényleges értelme? A két csatorna legfőbb főnöke most már háborús agresszor is, de tény, hogy a probléma az EU lépésével nincs megoldva.

„Sokáig ez nem fog menni. Most, hogy itt a donyecki háború, Orbánnak választania kell az európai értékek melletti kiállás és Putyin szervilis kiszolgálása között."

Orbán Viktor Moszkvában véletlenül sem úgy viselkedett, mint ahogy magát látni szereti, egy szuverén ország szuverén vezetőjeként. Némán asszisztált Putyin retorikájához, saját megszólalásában pedig nem a Nyugat álláspontját képviselte.

Mint minden bántalmazó, Moszkva is önmagát állítja be provokált áldozatnak, aki nem tehet mást, védi magát. A Nyugat felelőssége, hogy ezt a státust ne adja meg neki, készüljön fel egy tartósan feszült viszonyra, és főleg emlékezzen: Münchenre, 1938-ra.

Spolier: nem, ez Magyarországnak nem érdeke. Viszonylag könnyű rájönni arra, ki is akarja folyamatosan megosztani, zsarolni, bizonytalanságban tartani Európát. De Orbán miért asszisztál ehhez?

Az Európai Bizottság, és ezzel az egész unió egy olyan időszakban csinál komplett hülyét magából, amikor egyre több téren kéne igazolnia magának az európai projektnek a legitimitását.

A magyar miniszterelnöknek lassan el kell döntenie, hogy menekültügyben a lengyelek – és így az EU meg a NATO – mellé áll-e, vagy inkább az autokraták közti szolidaritást választja, és az uniótól továbbra is a Belarusszal szembeni szankciók feloldását követeli.

Az EU-nak valami baja van Izraellel, ez egészen nyilvánvaló. Folyamatosan aggódik, ha bővülnek a zsidó telepek, beszól, ha Izrael visszalő a Hamásznak, címkézi a ciszjordániai termékeket. Honnan ez az obszesszió?

Nem jövő áprilisban, hanem e héten dől el Magyarország következő négy éve. A valódi változáshoz azonban nem elég a NER leváltása: szabadságpárti jelölt és mozgalom nélkül az ellenzék is így marad. Kár lenne.

A kormányváltás érdekében a baloldali ellenzék szembeköpi a saját ígéreteit, morálját, megszegi a közösen elfogadott ellenzéki együttműködési dokumentumot, és nagy ívben tesz a rasszizmus áldozataira.

Nem az a kérdés, hogy igaz-e a Éghajlatváltozási Kormányközi Testület friss jelentése, hanem az, hogy jogunkban áll kételkedni.

Attól még, hogy Orbán Viktor irreleváns népszavazást tartat a gyerekek nemváltásáról, a probléma pár országgal odébb sajnos nagyon is valós.