Különösen visszataszító a háborúra hivatkozás egy olyan kormányzattól, amely máig nem hajlandó fegyverekkel de még csak felszereléssel sem segíteni az ukránokat, amely az EU–ban a beígért egy éves haladék dacára megvétózná az uniós olajembargót – de amikor lopni kell, előkerül a háború éppúgy, mint a marxista „extraprofit". Fizessenek a gazdagok – kitől is hallottuk ezt?
„Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el (Btk. 370. §)". Aki viszont idegen pénzt mástól azért vesz el, hogy abból finanszírozza a rezsicsökkentést és "megvédje a családokat", kormányzást követ el (a Btk. ezt nem szankcionálja).
– közölte kedden Orbán Viktor rövid videójában, de ami elsőre úgy hangzott, mint amikor Jaruzielski tábornok egyenruhában bejelentette a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának megalakulását, arról egészen szerda késő délutánig nem lehetett tudni, mit takar valójóban.
Azt, hogy valami készül, természetesen lehetett sejteni,
nem véletlenül szavaztatták meg a kormánypárti képviselőkkel órákkal korábban a betonszilárdságú alaptörvény tizedik módosítását.
A cél hivatalosan az volt, hogy – Európában egyedüliként – veszélyhelyzetet lehessen hirdetni a szomszédságunkban zajló háborúra hivatkozva,
Már az is rejtélyes volt, hogy mégis milyen plusz jogköröket vindikáltatna magának a végrehajtó hatalom a háborúra hivatkozva, amely jogkörök nincsenek az így is kétharmados, szinte az egész országot behálózó hatalma birtokában?
A hivatalos indoklás két okot említ, ami miatt Magyarországnak „biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét": a menekülők ellátását és a gazdasági károk minimalizálását.
Az első feladat oroszlánrészét mondjuk a hazai civil szféra cipeli a hátán, a másodikhoz végképp semmi szükség „veszélyhelyzetre", hogy mást ne is említsek, csak az új kormányban öt tárca foglalkozik a gazdasággal.
Mi köze ennek a háborúhoz?
– hazudta Magyarország miniszterelnöke, morális egyenlőséget téve egy katonai agresszió és egy rá adott szükségszerű válasz között, de még a gazdasági állítás sem stimmel, az infláció sem február 24–én kezdett vágtázni (persze, nyilván hozzátett).
Mindez azonban csak annak felvezetése volt, amit aztán a szerdai tőzsdezárás után jelentett be, csütörtökön pedig részletezett a hatalom, és aminek aztán az égvilágon semmi köze a menekültek megsegítéséhez vagy a gazdasági károk minimalizálásához.
Ez ugyanis nettó lopás.
És hogy véletlenül se legyen kétségünk afelől, melyik ideológia könyvespolcához nyúltak vissza, az osztályharcos marxizmus terminológiájával hozakodtak elő.
– jelentette ki Orbán.
Ezután két dolog történt: előbb a forint zuhant be, aztán a tőzsde. A valóságértelmezés monopóliuma Az „extraprofit", amelynek lenyúlásából 800 milliárdot remélnek, úgy szerepel itt az indoklásban, mint valami egzakt fogalom, egy közgazdaságilag kimutatható konkrét határérték, amely alatt még tisztességes vagyonszerzés, afölött indokolatlan, önző meggazdagodás esete forog fenn.
Pedig nem: e fogalom ideráncigálása a kulákok spekulánsok „gazdagok", a multik elleni hangulatkeltés célját szolgálja, és a kormány jól kalkulált, az intézkedés nagyban találkozik a dolgozó nép világképével. Kicsit is tiszta versenykörülmények között nincs olyan, hogy „extraprofit", komolytalan és/vagy osztályharcos gondolat egy ágazat átlagos hozamát megtenni valamiféle, társadalmilag még elfogadható profitnak, és mindent üldözni és elkobozni, ami afölött egy cégnél megjelenik.
Teljes nonszensz büntetni egy a piacon feltehetően hatékonyan és innovatívan mozgó, vagy csak bármilyen okból sikeres vállalatot, egyszerűen konfiskálva a nyereségüket. Nonszensz persze ennek a logikának az alapja is: kormányzatként meghatározni, mi a jogos és jogtalan profitja egy privát vállalkozásnak (Varga Mihály: „a tisztességesen megkeresett profitot mindenkinek joga van felhasználni").
Ez is a valóság kizárólagos értelmezésének, a tudatunk feletti kontroll megszerzésének része, éppúgy, mint a többi definiciós monopólium: mi mondjuk meg, mikortól van számunkra „háborús veszélyhelyzet" (holott épp Magyarország tartja a legnagyobb távolságot az ukránoktól és az EU–tól is ez ügyben), mi mondjuk meg, milyen belföldi gazdasági intézkedés függ össze az ukrajnai háborúval, és persze mi mondjuk meg, mi a nemzeti érdek.
Ha ez az elszabadult inflációellenes lépés nem növeli meg az inflációt, akkor semmi, nehéz elképzelni, hogy ez a nyílt színi lopás ne jelenne meg inkább előbb, mint utóbb a kiskereskedelmi árakban.
Orbánnál egy fokkal őszintébben beszélt Nagy Márton, az új gazdaságfejlesztési miniszter, elismerve, hogy itt azért főként a büdzsén tátongó jelentős űrt kell betömni:
– írta a Bankszövetségnek.
Hogy ehhez miért kellett alaptörvényt módosítva „háborús veszélyhelyzetet" hirdetni, arra nem tért ki persze. Az, hogy „kell a pénzetek, mert mi a miénket már előre elköltöttük jórészt teljesen értelmetlen dolgokra, és így ti fizetitek meg azt a családvédelmi rezsicsökkentést, amit mi adunk el jótéteményként a népnek", őszintébb lenne, bár kétségkívül rosszabbul hangzana, mint az, hogy „Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és meg kell védeni a családok anyagi biztonságát. Ehhez a kormánynak mozgástérre, azonnali cselekvésre való képességre van szüksége."
Különösen visszataszító a háborúra hivatkozás egy olyan kormányzattól, amely máig nem hajlandó fegyverekkel de még csak felszereléssel sem segíteni az ukránokat, amely az EU–ban a beígért egy éves haladék dacára megvétózná az uniós olajembargót – de amikor lopni kell, előkerül a háború éppúgy, mint a marxista „extraprofit". Fizessenek a gazdagok – kitől is hallottuk ezt?
– írta teljes joggal a TASZ szakértője, amihez a szerdai és csütörtöki részletek után már csak egyet kellene hozzátenni: kedd éjfél óta az osztályharcos szemlélet és a nyílt színi lopás is az új normális része.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.