És új regisztrált fertőzöttből is mindössze kettő lett péntek reggelre, már csak 932 aktív fertőzött maradt.
Ezzel péntekre is csökkent az aktív esetszám, de sajnos 8 beteg belehalt a vírusba. Grafikonokon a részletek!
Ismételten több mint százzal csökkent az aktív esetszám, mivel 140 gyógyultra csak 23 új megfertőzés jutott.
21 ember gyógyult fel Magyarországon az új típusú koronavírusból, míg öten elhunytak. Mutatjuk a hétfői számokat!
Az aktív fertőzöttek 42 százaléka budapesti eset, az elhunytaknál pedig 61 százalék ugyanez az adat.
Legutóbb egy hónapja volt ilyen kevés aktív koronavírus-fertőzött Magyarországon, szombatra már országosan is több gyógyult lehet, mint fertőzött.
Folytatódik a lassú csökkenés, tizenöttel kevesebb az aktív fertőzöttek száma csütörtökön. 43 új fertőzöttel és 55 gyógyulttal. Elhunyt három hatvan feletti személy is, az áldozatok száma így 473-ra emelkedett.
Három új halott, negyvenkét új eset, de ugyanennyi új gyógyult: ez a szerdai mérleg. Grafikonokon a részletek!
Az orosz elnök a járvány ellenére a nyáron megtartaná az új alkotmányról szóló népszavazást is. Feltehetően arra számít, hogy a járvány utáni gazdasági visszaesés megtépázza a népszerűségét. Szakértőkkel jártunk utána, mi történik a járvány alatt Oroszországban.
Egy hete nem volt ilyen kevés új fertőzött, de már két hete nem gyógyultak meg ilyen kevesen, tizenegy beteg viszont belehalt hétfőre a koronavírusba. Napi jelentés.