Talán még sosem kezdődött olyan korán a szüret, mind idén. És már bor is van 2018-ból!
Újabb civil szerveződést alapított Pécsen az ÖPE önkormányzati képviselője, Kővári János, aki bejelentette: indul a polgármesteri székért 2019-ben, ha elegen mellé állnak. Kővári Gulyás Gergellyel már tárgyalt, és Szijjártó Péternél is lobbizik, miközben a helyi fideszes városvezetést erősen bírálja. Közben egyeztetne az LMP-vel és a Jobbikkal is.
Kolozsvár a második legnagyobb magyar vidéki város, ha nem azt nézzük, hogy többségében románok lakják – mondta az Azonnalinak a Kolozsvári Magyar Napokon tartott koncertje előtt Lovasi András, aki egyelőre még az újabb fideszes kétharmad miatt sem emigrál Székelyföldre. A zenész, aki nemrég ismét apa lett, azt is elmondja, ő hova dobja a használt pelenkát, és lenne-e pécsi polgármester.
Az LMP társelnöke az Azonnali körkérdése kapcsán azt mondta, különösebben nem hozza lázba a foci.
A Környezetvédelmi Hatóság nem adta meg az engedélyt a bányanyitáshoz.
Elindul a társelnöki tisztségért az LMP május végi tisztújításán – jelentette be az Azonnalinak Keresztes László Lóránt, a párt pécsi politikusa és megválasztott országgyűlési képviselője. Keresztes állítja: nem lesz Ungár Péter strómanja, Schiffer András kritikáira reagálva pedig ígéri, hogy be fogja tartatni a belső szabályokat és a jogállamot a párton belül. Elismeri, hogy nem foglalkoztak eleget a migrációval, de a zöld ügyeket szerinte igenis nyomták. Nagyinterjú.
Május 27-én játszották volna a Kultúrbrigád Igenis, miniszterelnök úr! című előadását Alföldi Róberttel az egyik főszerepben, de a pécsi Zsolnay Színház indoklás nélkül lefújta azt.
Pécs is megadta a módját a negyedik Orbán-kormány elleni tiltakozásnak. A több tízezres szombati budapesti tömegre Baranyában teli főtérrel feleltek.
Közösségi finanszírozásból csinálnának több megyét lefedő regionális hírportálokat.
Nem csak Budapesten torlódott fel tömeg az átjelentkezőket is fogadó szavazóhelyiségek előtt.