A Bács-Kiskun megyei községben a korábban kétfarkús színekben országgyűlési képviselőnek is induló jelölt nyert, Budapest XII. kerületében pedig stabilan 10 százalék fölötti erő lett az MKKP.
Nem tudnak minden kerületben szerintük alkalmas és nekik elfogadható jelöltet javasolni.
Polgármesteri pozícióra nem hajt a viccpárt, de négy budapesti kerületben is indulnak az összes választókerületben.
„Tönkreteszik a gyereksütőt” - így sajnálkozott a Kétfarkú Kutya Párt, miután a ferencvárosi önkormányzatnak pont ahhoz a csúszdához jutott eszébe árnyékolót építeni, amin a viccpárt nemrég tojást is tudott sütni, mert annyira felforrósodott.
Hogyan áll most az előválasztás szervezése, egyáltalán lesz-e? Mit gondol erről a függetlenként indulni kívánó Baranyi Krisztina, és mit gondol erről a Momentum, aki Jancsó Andreát látná polgármesterként? Erre volt kíváncsi az Azonnali, ezért megkerestük az érintett feleket, és azt is megtudtuk, volt-e üvöltözés a Kétfarkú Kutya Párttal az előválasztás miatt.
Az MKKP elnöke azt mondja, neki aztán nincs lelkiismeret-furdalása, hogy Molnár Zsolt ellen induljanak például, de csak egy-két helyen akarnak, ahol mindenki tudja, hogy bűnöző a jelölt, vagy semmi köze nincs a kerülethez.
Eljött az igazság pillanata az Azonnalin: mondd meg nekünk, kire szavazol május 26-án!
A lista végén kullogunk, de kik állnak a legjobban ilyen tekintetben?
Elég a bonyolult, hosszú és általában félrevezető tesztekből! Az Azonnali saját fejlesztésű kvíze a lehető legpontosabban mondja meg, hova érdemes ikszelni május 26-án!