Bár korábban még Twitter-háborúba is bonyolódott John Legere, az amerikai T-Mobile vezérigazgatója Donald Trumppal annak egyik szállodája miatt, most már kellemesen érzi magát az amerikai elnök egy másik hoteljében. Mindezt azután, hogy a T-Mobile nagyon szeretné Trumpék jóváhagyását egy 26 milliárd dolláros üzlethez.
A horvát védelmi minisztériumot sokan bírálják, mert meghiúsult a tervezett izraeli katonai gépek vásárlása. Amikor egy szocdem ellenzéki képviselő az illetékes miniszternek egy játékrepülögépet akart ajándékozni, eltörött a mécses nála.
Alexandria Ocasio-Cortez nem vacakolt sokat a körülírással, és egyszerűen levezette, miért is fajgyűlölő az USA 45. elnöke.
Jó vagy rossz év volt-e 2018? A kétharmados Fidesz-győzelem és a Gruevszki-ügyben bemutatott balkáni tempó sem veheti el a kedvünket legalább némi egészséges optimizmustól, úgyhogy hasraütésszerűen mondunk 5-5 okot, amiért örülni vagy szomorkodni lehetett idén. Szigorúan szubjektív évértékelő!
A történelem idén sem állt meg, sőt. Bebetonozta hatalmát Kína elnöke, az USA elnöke továbbra is porcelánboltba beszabadult elefántként viselkedett, megismerhettük Judith Sargentini nevét, és miközben Merkel megkezdte a taktikus visszavonulását, populista kormánya lett Olaszországnak. Az Azonnali összeszedte a legfontosabb külpolitikai eseményeket 2018-ból.
Bár a képviselőházon átment, a szenátusban várhatóan megbukik az a költségvetési javaslat, mely a mexikói határon építendő falat is finanszírozta volna. Trump viszont nem hajlandó olyan törvényt aláírni, melyben nem szerepel a fal finanszírozása.
Trump lefújta az évtizedes hagyományokra visszatekintő karácsonyi újságírói bulit, az ok az elnök a médiával ápolt viharos viszonya lehet.
A CDU nem csak beszél fiatalításról és megújulásról, hanem meg is csinálja azt: az ifiszervezetük elnökét, Paul Ziemiakot kérte fel Annegret Kramp-Karrenbauer újdonsült CDU-vezér a főtitkári posztra. Ziemiak beszólt már a németországi törököknek, a szélsőséges muszlimoknak, és Angela Merkelnek is. Meg le akarta tiltani az Azonnalinak adott interjúját is.
Az amerikai elnök szerint Párizsnak jól láthatóan nem tetszik a párizsi klímaegyezmény, mert az emberek nem akarnak fizetni ilyenekért.
A filmsztár-környezetvédő szerint az USA nem egyenlő az amerikai elnökkel, a többség igenis támogatja a klímaváltozás elleni cselekvést.