Az orosz-kínai szövetségnek két fő akadálya van: Oroszország és Kína

2021.11.30. 17:07

Oroszországnak és Kínának mindenesetre sokkal hasznosabb a szövetség lehetőségét lebegtetni, mint az azt tartalmazó szerződést lobogtatni.

Az orosz-kínai szövetségnek két fő akadálya van: Oroszország és Kína

Vlagyimir Putyin idén már két alkalommal is kijelentette, hogy Oroszország és Kína kapcsolatai a történelemben soha nem látott szintet értek el.

Ez már önmagában erős túlzás, tekintve, hogy a két ország a 19-20. század során már három alkalommal kötött egymással szövetséget, Peking pedig ennél többször nem kötelezte el magát egyetlen másik állam mellett ilyen mértékben.

Röviden: elképzelhetetlen

Az elmúlt bő tíz évben azonban Moszkva ismét ambiciózus nemzetközi szerepet vett magára, Kína globális súlya pedig olyan mértében nőtt, hogy a nyugati országok szemszögéből nézve tényleg úgy nézhet ki, mintha a negyedik szövetség dokumentumát már ki is nyomtatták volna és csak az aláírásra várna.

Pedig ma az orosz-kínai szövetség olyan messze van egymástól, mint Makaó Kalinyingrádtól.

Ha röviden kellene megadni a választ, hogy miért elképzelhetetlen egy ilyen forgatókönyv, akkor a nemzeti szuverenitás fontosságát kell kiemelni. Mindkét ország külpolitikájában fontos a maximális önrendelkezés megőrzése, nem fogják magukat egy olyan helyzetbe hozni, amikor ezt feladva kell részt venniük a másik konfliktusaiban.

Fotó: Wikimedia commons

Ukrajna NATO csatlakozása nem olyan fontos kérdés Peking számára, Moszkva pedig a Dél-kínai tenger szigeteinek hovatartozásáról nem akar a diplomáciában elfogadott retorika határain kívül nyilatkozni. Kína, dacára a „történelemben soha nem látott szintű kapcsolatoknak”, nem ismeri el a Krím-félsziget annexióját, csakúgy mint a nemzetközi jogban nem létező „köztársaságokat”, mint Abházia, vagy Dél-Oszétia.

Két rossz között

A Kremlben racionálisan gondolkodó döntéshozók ülnek, akik tisztában vannak országuk képességeivel, tudják, hogy egy ilyen viszonyrendszerben Oroszország lenne a második, a „kisebb” fél. Ezért talán nem is meglepő, hogy egyetlen valószínűtlen lehetőséget leszámítva nem is lépnének szövetségesre egy erősebb országgal. Ez az egyetlen lehetőség pedig az, ha egy harmadik fél egyszerre támadná meg őket. Amire azért elég kevés az esély.

Sőt, a COVID-19 járvány megmutatta, hogy a globális folyamatok sokkal inkább Moszkva számár aggasztó irányba haladnak: ha tovább éleződik az Egyesült Államok és Kína szembenállása, lehet, hogy elér egy olyan pontot, amikor oldalt kell választani. A Kremlből nézve mindkét döntés automatikusan az alárendelődést, vagy az eljelentéktelenedést hozná el, amit el kell kerülni.

Nyugati buborékban

De akkor miért tűnik mégis olyan valószínűnek egy orosz-kínai szövetség? Ez alighanem

csak nyugatról szemlélve tűnik ennyire valószerűnek.

Ma Moszkva és Peking egyaránt kihívást jelent a nyugati demokratikus értékekre. A többpólusú világ szükségességéről szóló hasonló retorikájuk, élesedő gazdasági és politikai szembenállásuk a Nyugattal, és vélhetően a földrajzi közelségük miatt teljesen érthető ez a félelem nyugaton.

Nem is lehet kétségbe vonni, hogy a két ország kapcsolatának soha nem volt még ekkora globális súlya. Ebből viszont még nem következik az, hogy jogilag is elköteleződnének.

A szövetség „rémképe” mögött nehezen lehet észrevenni, hogy azért számos kérdésben ellentét feszül Oroszország és Kína közt. Utóbbi növekvő gazdasági ereje vélhetően

előbb-utóbb kellemetlen körülményeket teremt Közép-Ázsiában,

ahol Moszkvának hagyományosan nagy a befolyása és geopolitika szemszögéből nézve érzékeny a terület. Az orosz gazdaság meglehetősen kiszolgáltatott a Kínába irányuló export miatt, jó ideje csökkennek a kínai befektetések is Oroszországban, de az igazán nagy kihívást az IT szektor jelenti.

Hiányzó tudás

Utóbbiban ugyanis Moszkvának nincs kellő know-how-ja, így ha nem akar továbbra is leszakadni a világgazdaságtól, lehet, hogy épp az egyik legfontosabb, de egyben legérzékenyebb területen, a digitalizációban kell Kínára támaszkodnia. A sort sokáig lehetne folytatni.

Mindezekből következve a Kremlnek egész biztosan szüksége lesz az évszázados profi diplomáciájára ahhoz, hogy Ázsián belül úgy legyen képes fejleszteni a kapcsolatait a közeljövőben, mondjuk Indiával és Japánnal, hogy az ne okozzon bizalomvesztést Pekingben, viszont a növekvő kínai befolyás ellensúlya lehessen.

Akkor hová tart a két ország? A kulcsszó a jövőben is a pragmatizmus marad. Talán a stratégiai partnerséggel lehetne a legkorrektebben leírni a kapcsolatukat, ami több mint egy szimpla baráti viszony, de sokkal rugalmasabb, mint egy klasszikus szövetség.

Se veled, se...

Dmitrij Trenyin, a Moszkvai Carnegie Intézet igazgatója megfogalmazásában ez úgy hangzik, hogy „soha egymás ellen, de nem mindig együtt.”

Nem éri meg egy de jure a szövetség, viszont rengeteg területen tudják egymást támogatni: nemzetközi szervezetekben és fórumokon, különösen az ENSZ-ben, a „Feltörekvő államok” (Brazília, Oroszország, India, Kína, a Dél-afrikai Köztársaság) szövetségében (a „BRICS”-ben), a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, de a nemzetközi vizeken is elképzelhető egyre több közös járőrözés, nem beszélve a dezinformációs hadviselésről és Afganisztán új helyzetéről. Oroszországnak és Kínának mindenesetre sokkal hasznosabb a szövetség lehetőségét lebegtetni, mint az azt tartalmazó szerződést lobogtatni.

Buborékban

Zárógondolatként azt érdemes kiemelni, hogy nyugati szemüvegen át vizsgálni az orosz-kínai kapcsolatokat még sokkal félrevezetőbb, mint a fentiek alapján gondolhatnánk. Ez alapján – erősen leegyszerűsítve - a szabad, liberális értékrend kihívói elkerülhetetlenül összefognak.

Azonban ez a nézőpont a 20. századi nácizmus-demokrácia, kommunizmus-demokrácia törésvonalaiban és sémáiban gondolkozik. Kína történelemszemlélete ezzel szemben sokkal jobban fókuszál arra, amit az „imperialista Nyugattól” a „megaláztatás évszázada” során elszenvedtek. Innen megközelítve, Oroszország is ugyanúgy a Nyugat része volt, mint a Brit Birodalom és ugyanúgy részt vett Kína megalázásában. Jelenleg nehezen elképzelhető ugyan, hogy Peking elkezdene így tekinteni stratégiai partnerére, de az ideológiai alapjai ennek is léteznek.

NYITÓKÉP: 維基小霸王 / WIKIMEDIA

Vigóczki Máté György
Vigóczki Máté György vendégszerző

Oroszország-szakértő, a PTE doktorandusza, az MCC Geopolitikai Műhelyének Oroszország-kutatója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek