Bizakodó karácsonyisták, energikus Gyurcsány – így néz ki az előválasztás Budapesten

2021.09.22. 20:03

A Moszkva tértől a 16. kerületi jártuk be a várost a keddi, rekord részvételű előválasztási napon. Molnár Zsolttól kezdve Gyurcsány Ferencig sok mindenkibe belefutottunk, a vélemények azonban megoszlanak. Fotókkal mutatjuk, mi történt aznap az előválasztások díszletei között!

Bizakodó karácsonyisták, energikus Gyurcsány – így néz ki az előválasztás Budapesten

Kedden mi is megírtuk, már az első nap megközelítette az ellenzéki előválasztás szavazóinak száma a 67 ezret, ez csupán kicsit több mint ezer szavazattal maradt el a 2019 szeptemberi, főpolgármesteri előválasztás második fordulójától Budapesten, ami az első ilyen esemény volt Magyarországon. Szerdára már az is kiderült, kedden újabb rekord dőlt meg:

immár több mint 140 ezren szavaztak összesen, szeptember 21-e tehát az eddig legsűrűbb nap volt a szavazósátraknál is.

Mindezt a pártok is érezhették, mert szó szerint néhány perccel azután, hogy kedden reggel kitettem a lábam otthonról, máris óriási (kígyózó?) sorokkal találtam szembe magam a Moszkva tér délelőtti forgatagában:

a „Legyező” előtt felállított sátraknál két fegyelmezett, de nagyon hosszú sor fővárosi várt türelmesen a voksolásra.

Délelőtt tízkor még szeptember 21-én is sorok kígyóztak a Széll Kálmán (Moszkva) téri előválasztási sátor előtt.

Délelőtt tízkor még szeptember 21-én is sorok kígyóztak a Széll Kálmán (Moszkva) téri előválasztási sátor előtt.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Mögöttük pedig, nagyjából az 59-es villamos megállója előtt szó szerint az összes ellenzéki párt standja megtalálható volt:

  • hátul, a lépcsőknél ott volt Komáromi Zoltán, a DK Budapest 3-as választókörzetben induló képviselőjelöltje;
  • előtte, immár összebútorozva vadászott potenciális szavazókra a párbeszédes Tordai Bence, aki Budapest 4-es körzetében indult el, és a Belváros-Lipótvárost, illetve a Várnegyedet (Budapest 1-es oevk.) megőrizni kívánó, LMP-s Csárdi Antal;
  • mindjárt előttük, remek taktikával az MSZP-LMP-P standok elé állt be Visi Piroska, aki ugyancsak a 3-as kerületben, Pálinkás József Új Világ Néppártjában indult el, elég hatásosan állította meg az épp a kerület felé vivő buszokra igyekvő, potenciális választókat, pedig láthatóan emberhátrányban volt a többiekhez képest, csupán egyetlen aktivista kísérte;
  • Visiék mögött a „lepattanókat” pedig Komáromi és Visi ellenfele, Hajnal Miklós momentumos aktivistái szedték össze.
A választókat várja Csárdi Antal képviselő a Széll Kálmán (Moszkva) téren.

A választókat várja Csárdi Antal képviselő a Széll Kálmán (Moszkva) téren.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Néhány szót sikerült is váltanunk a megfeszített utcai kampány közben Csárdi Antallal, aki az Azonnalinak elmondta, még mindig csodásan érzi magát attól, amit a Moszkván, és máshol is a tereken lát:

„Ez egy kész választási expó!” – szólt például oda egyszer Tordainak, aki azonban rendületlenül szólította meg a járókelőket, és láthatóan kevesebb ideje jutott csúcsidőben a tévelygő riporterre.

Visi Piroska, a Budapest 3-as választókerület (Hegyvidék) Új Világ Néppárt képviselőjelöltje egyetlen szavazót sem engedett el pár szó nélkül.

Visi Piroska, a Budapest 3-as választókerület (Hegyvidék) Új Világ Néppárt képviselőjelöltje egyetlen szavazót sem engedett el pár szó nélkül.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Csárdi viszont elmondta, a tapasztalatok alapján úgy véli,

sikerült valódi demokratikus kontrasztot teremteni a Fidesszel szemben,

hiszen egy ilyen előválasztási vetélkedés a képviselő szerint pontosan az Orbánékkal ellentétes világképet reprezentálja nagyon hatásosan, a való életben:

„Végtelenül boldoggá tesz az az aktivitás, amit tapasztalok. Ugyanez van a Kálvin téren és a Batthyány téren, és akkor még csak a saját választókerületemről beszéltem”!

– lelkendezett a képviselő.

Amikor viszont arról próbáltunk érdeklődni, a választók a beszélgetések alapján melyik jelöltre szavaztak, vagy kivel szimpatizálnak, diplomatikusan csak annyit válaszolt, ez nehezen dönhtető el az adott beszédszituációban és a fókusz amúgy is az előválasztási részvételen van.

Kiemelte, Komáromi szavazói rendszeresen átjönnek hozzá is beszélgetni, és az őhozzá először odalépő választók is sokszor átmennek megnézni a többi pultot, ami szerinte egyfajta „tavaszi fesztivál” hangulatot csinál ősszel.

Csárdi Antal kiemelte, az előválasztás fő erénye ezért az, hogy nem gyűlölettel, hanem részvétellel mobilizál.

Molnár Zsolt jó eredményre számít, de szerinte lesznek majd „begyógyítandó sebek” is

Hasonlóképpen izgatottnak tűnt Molnár Zsolt, az MSZP pártizgazgatója is. Ő Csárdival való beszélgetésünk közben érkezett meg a Moszkva térre Tordai Bence pultjához, és a többi előválasztási sátornál szerzett tapasztalatairól számolt be épp. Őt megkérdeztük arról is, mit szól ahhoz a pletykaszinten terjedő híreszteléshez, hogy hétfőn a DK hajrázott nagyot.

Molnár mindezt nem tudta megerősíteni nekünk, helyette arról beszélt, a részvétel kedden is óriási rekordokat dönt (ez így is lett: 73 ezer ember szavazott ezen a napon végül). Ezenkívül elmondta még nekünk, 

ekkora részvétel „biztosan Karácsony Gergőnek fog kedvezni”, legalábbis minden, eddig végzett számításuk szerint.

A DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára kampányáról és erős hétfői mozgósításukról Molnár elmondta, „hogy kik, hogyan szerveztek oda választókat, és az hogy van”, abba inkább nem kívánt belemenni.

Molnár Zsolt MSZP-s pártigazgató és Tordai Bence Párbeszédes képviselő: Karácsony szerintük tuti befutó ekkora részvétel mellett.

Molnár Zsolt MSZP-s pártigazgató és Tordai Bence Párbeszédes képviselő: Karácsony szerintük tuti befutó ekkora részvétel mellett.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

A részvételről elmondta, az MSZP a teljes előválasztáson nagyjából 500 000 szavazó részvételére számít. Molnár Zsolt ehhez hozzátette, a szavazók alapvetően két dolgot kérnek tőlük a beszélgetések közben: az egyik, hogy „a tábort egyben kell tartani”, és noha „kaptak sebeket ők is” amelyek sajnálatosak, de ezeket be kell gyógyítani, mert a „valós ellenfél Orbán Viktor.”

És hogy mik ezek a sebek? Molnár Zsolt szerint részben zuglói jelöltjük, Tóth Csaba, és Hadházy Ákos küzdelmére utalt ezzel, de felvetette, hogy Karácsony ellen is jelentek meg bizonyos „kormányzatinak tűnő negatív hirdetések”, amiket szerinte előválasztási vetélytársaik adtak föl.

Tóth Csaba ellen a Jobbik elnöke, Jakab Péter etikai vizsgálatot is kezdeményezett, de Molnár Zsolt szerint a vizsgálat a budafoki gyáringatlanok ügyében a zuglói jelöltjüket fogja tisztázni, hiszen „közvetlenül hozzá nem köthető” az alapítvány. Jóslata szerda estére be is igazolódott, hiszen az Országos Előválasztási Bizottság eddigre már vissza is dobta Jakab beadványát.

Gyurcsány közel egy órás show-t nyomott le a 16. kerületben

Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltje, Dobrev Klára kampányát a hívek és helyi érdeklődők körében megtartott utcafórumok – tehát egy one-man-show-val kombinált kérdezz-felelek félóra – köré építi. Vannak olyan helyszínek ahová maga Dobrev megy el,

de amikor erre mégsem ér rá valami miatt (vagy nem tud egyszerre két helyen lenni), akkor férje, egyben a DK pártelnöke, Gyurcsány Ferenc csinálja meg a szórakoztató kampányolás-részt.

Így történt ez a budapesti viszonyok között még 2019-ben is elég billegő 16. kerületben (Mátyásföld-Sashalom) is. Itt meglepő módon erősnek bizonyult a DK az időközben kiterebélyesedett szakszervezeti funkcionárius szárnya: Nemes Gábor, a jelöltjük volt szakszervezeti vezető, még régebben pedig buszsofőr, az utóbbi években azzal tűnt ki, hogy miután a fideszes kerületi önkormányzat megtagadta az akkor 99 éves Bálint Györgytől, azaz „Bálint gazdától” az elismerést, ő szervezett számára alternatív díszpolgárságot és díjátadót is.

Gyurcsány Ferenc és jelöltje, Nemes Gábor.

Gyurcsány Ferenc és jelöltje, Nemes Gábor.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Most a Centenáriumi Lakótelep központi terén tartott fórumon azonban Nemes szóhoz sem jutott, mivel Gyurcsány Ferenc – kérdésekkel és válaszokkal együtt – szabályos, egy órás egyszemélyes showt tolt le a mintegy 60-70 összegyűlt, főleg heyi nyugdíjasokból álló közönségének.

Hollai Gábor momentumos aktivistái távolabbról szemlélték a DK-sok eseményét.

Hollai Gábor momentumos aktivistái távolabbról szemlélték a DK-sok eseményét.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Mivel az eseményre amellett az előválasztási sátor mellett került sor, amit a környék kedd reggel kapott végül meg – itt is sorok álltak a szavazásra várva – ezért nem csupán a DK volt jelen a fórumon, mellettük közvetlenül a momentumos jelölt, Hollai Gábor gyüjtőpultja volt, ahonnan a Gyurcsányra kíváncsi közönség is kaphatott rivális szórólapokat.

A másik jelölt a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom által indított, de az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által is támogatott Vajda Zoltán, volt Együtt-politikus viszont csupán egy, a szökőkút káváján, szinte pontosan Gyurcsány mellett ott felejtett, „Vajda 2022” feliratú kampánybögrével képviseltette magát. Még most sem tudom, hogy ügyes termékelhelyezés vagy a véletlen állt a jelenség mögött.

A körzet negyedik jelöltje, a Pálinkás pártjában induló volt vállalkozó-képviselő Palotás János volt az egyetlen, akinek a sátor körül nyoma sem látszott.

Vajda Zoltán: a bögre és a jelölt.

Vajda Zoltán: a bögre és a jelölt.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

A külön sátor Mátyásföld legszélén már csak azért is volt fontos, mert ugyan a Centenáriumi Lakótelep erős DK-s központ – hiszen főként a szakszervezetileg jelentős Ikraus-gyár nyugdíjasai lakják a telep lakásait –,

viszont még az amúgy most is a Tóth-Hadházy párharctól nyüzsgő Örs vezér tere is rendkívül messze van, így vannak, akik bizonyára csak úgy tudnak leszavazni, hogy Mátyásföld szélére eljönnek.

Még délután öt után is sor várt a szavazásra a 16. kerületi Centenáriumi Lakótelepen.

Még délután öt után is sor várt a szavazásra a 16. kerületi Centenáriumi Lakótelepen.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

A szavazásra pedig kedden Gyurcsány hosszú, a közoktatás reformjától az elszámoltatáson át a Dobrev által belengetett alkotmányozásig és a munkabérekig minden témát ügyesen érintő, lendületes előadása biztatta a helyieket.

A volt miniszterelnök a főleg 60 évnél idősebb törzsszavazóira igazította a poénjait is (a kicsit rozoga szökőkutat például „urológusra szoruló, bágyadt szökőkutacskának” nevezte, ami még a néhai Sas Józsefnek is becsületére vált volna az egykori Mikroszkóp Színpadon), már a fórum elején külön jelezte, „fiatal híveinek be kell áldozni fél órát” a szokásos szelfikért, amíg a felnőttekhez beszél.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

De nem maradt el a másik szinte kötelező elem sem, hiszen

ezen a fórumon is megjelent néhány Gyurcsányra kíváncsi idősebb törzsfideszes is,

akik a nagy többséggel szemben nem fotózkodni akartak Gyurcsánnyal, hanem sarokba szorítani igyekeztek.

Az egyik idősebb úr egy félhangos „Hajrá, Fidesz!”-szel adta meg az expozé elején az alaphangot, de a DK elnöke szinte örült is a közbekiabálásnak, a felhördülő híveit lecsillapítva csak annyit szúrt vissza:

„Ez a honfitársunk persze bízik bennük, de nem tudja, hogy őt is megkárosítják!” – jegyezte meg Gyurcsány Orbán Viktorra utalva. A békülékeny hangnem a volt miniszterelnök hívei körében nagy tapsot váltott ki, az ellendrukkereknek pedig nem igazán maradt terepe a visszavágásra.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Egy másik idősebb úr azonban ennél már jóval rafináltabb volt. Az expozé végén előállt azzal – ebből pedig látszott hogy a fideszesek nem előkészített „érvelőkártyákkal” jöttek, hanem tényleg a saját véleményükkel – hogyan is gondolja, hogy bárkit el lehet számoltatni az országban:

„Ugyan már, harminc éve senki nem lett elővéve egy nyomorult kisgazda államtitkáron kívül. Hiszen magát sem számoltatta el senki!” - szegezte Gyurcsánynak a felvetést.

Az öregúr az elmúlt harminc évvel igyekezett szembesíteni a DK pártelnökét.

Az öregúr az elmúlt harminc évvel igyekezett szembesíteni a DK pártelnökét.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Minderre elég fura helyzet alakult ki, ugyanis a volt miniszterelnöknek ebben a vitahelyzetben muszáj volt megvédeni Orbán Viktort és elszámoltatási biztosát, Budai Gyulát. Elmondta ugyanis válaszul, azért nem számoltatták őt el, mert „nem volt miért, nem találtak semmi illegálisat, a semmiért pedig mégsem lehet leültetni valakit!” – ez a válasz is tapsot ért, csak a közbeszóló csóválta meg többször is a fejét, ami úgy tűnt, mintha egyszerre Orbánt és Gyurcsányt, tehát az elmúlt húsz év magyar belpolitikát is elengedné ezzel a tétova mozdulattal.

A fórum a továbbiakban kérdésekkel folytatódott, bár volt aki csupán dícsérte a DK elnökét és Dobrev Klárát, valamint sok szerencsét kívánt nekik, mások arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha „ismét leáll majd a szerver a választáson?”, amire Gyurcsány úgy válaszolt, hogy „meg kell lenni a jegyzőkönyveknek és akkor nincs baj!”, míg arra a kérdésre, hogy kétharmad nélkül hogyan lehet majd alkotmányozni, azt felelte: Ezt Fleck Zoltán és más jogtudósok leírták már.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Az este immár a telep fölötti lemenő nap fényében szelfikkel ért véget, Gyurcsány pedig – a szemre igencsak népes, bár idős – DK-alapszervezettől is kapott egy helyi festőművész által alkotott tengeri gályákat ábrázoló képet, amit büszkén mutatott fel.

Gyurcsány és az ajándék festmény.

Gyurcsány és az ajándék festmény.

Fotó: Tóth Csaba Tibor

Gyurcsány Ferenc itt mindenkivel váltott néhány kedves szót, csupán a médiát nézte levegőnek:

a PestiTV obligát módon megjelent stábjáról tudomást sem vett, de az Azonnalinak is csak annyit válaszolt, nem szeretne interjút adni.

Ezek után nem sokkal egyik asszisztense rászólt, hogy mostmár indulni kéne, a pártelnök pedig szavazásra buzdított, majd rövid és vidám búcsúja előtt még néhány sajtos tallért is megkóstolt a helyi DK-s sütemények közül.

Én azért még maradtam, és az este az egyik közeli kocsmában még néhányszor érdeklődtem azután, hogy a helyi, főleg fiatalabb munkásközönség mit gondolt az estéről.

A hangulat itt már sokkal paprikásabb volt. Egy fiatalabb férfi például közölte, ő ugyan mélyen baloldali érzelmű, de teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy a rosszemlékű balliberális korszak után bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltre is leszavazzon. Ugyancsak ott lévő felesége pedig csak annyit tett hozzá,

„Tudjuk, mi lesz majd, ha esetleg győznek: jövő héten már az IMF-től kérünk kölcsönt!”

Hiába, nagyjából egy korosztály vagyunk, és itt még mindig nem múlt el az a trauma, amit a 2008-as, 2009-es óriási gazdasági válság okozott. Orbán rendszere szerintük ennél azért jobb béreket, picit több stabilitást jelent, még ha elég elviselhetetlennek és túl nacionalistának is látják jó néhányan helyben.

A 16. kerület tehát továbbra sem állt billent át egyértelműen az ellenzék felé, és a Gyurcsányt hallgatókat, valamint vendéglőben mesélőket is egy fél generáció választja el egymástól.

A valódi kérdés tehát az előválasztáson egyelőre az: vajon melyik korosztály járult inkább az urnákhoz?

Ez viszont csak a főpróba, hiszen a helyi előválasztás győztesének már jóval színesebb szavazóréteggel kell majd zöldágra vergődnie, mint az a nap folyamán kiderült.

NYITÓKÉP: Azonnali montázs. FOTÓK: Tóth Csaba Tibor / Azonnali

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek