A Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.05. 13:03

Elmondásuk szerint Tóth Csaba sem „olyan gáz”, de a szavazóiknak ő nem menne le a torkán – ezért inkább Hadházyt ajánlják.

A Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem is olyan rég még azt mondta, ők bizony nem fognak beszállni az ellenzéki előválasztáson tapasztalható ajánlgatási hullámba – amiben egyébként eddig a Jobbik a messze legügyesebb –, még úgy sem, hogy a számukra szimpatikus (civil) jelölteket favorizálják a nyilvánosságban, mert az furcsa lenne a hatpárti ellenzék által szabott szabályok miatt.

Ugyanis az előválasztási szabályok értelmében minden jelöltnek (még a civileknek is) előre meg kell mondaniuk, hogy 2022-es megválasztásuk esetén a hat párt közül kinek a frakciójába ülnének be – így viszont bárki támogatása az előválasztáson azt jelentené a kutyák számára, hogy a jelölt által kiválasztott hat párt későbbi frakciójának valamelyikét is támogatják.

Bő fél hónap kellett hozzá, hogy a kétfarkúak meggondolják magukat ezügyben, és megszületett az első kutyapártos beállás:

Budapest 8-as, zuglói körzetében a Kétfarkú Kutya Párt a független országgyűlési képviselőt, a Momentum színeiben induló Hadházy Ákost támogatja a szocialista (és egyébként a körzetet 2014-ben és 2018-ban is megnyerő) Tóth Csabával szemben.

Mint azt az erről szóló bő félperces videóban Kovács Gergő, a párt társelnöke elmondta, sokat gondoltak a pártban arról, hogy kit támogassanak „a két erős jelölt közül”, és szerintük a szocialista Tóth Csaba sem olyan gáz: „máshol is előfordult, hogy eltűntek képviselők”, (ezzel Kovács az öt éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila zuglói képviselőre célzott), és az meg „remek dolog”, hogy Tóth feleségének cége besegít az önkormányzatnak, továbbá „rengeteg emberrel gyarapította a párt tagságát Vas megyében, ami szintén becsülendő” – fűzte hozzá természetesen ironizálva a kutyapártos társelnök.

Kovács szerint viszont a szavazóiknak ez nem megy le a torkán, úgyhogy ezért támogatják inkább Hadházy Ákost. Hadházy erre még nem reagált.

Aki egyébként megnyeri a zuglói előválasztást, az – előzetes tudásunk szerint – jó eséllyel a 2022-es választáson is győzedelmeskedni fog, tekintve, hogy a körzet az elmúlt években erős ellenzéki bástyává vált.

Tóth Csabát egyébként eddig az MSZP-Párbeszéd-DK-Jobbik-konglomerátum támogatja, Hadházy Ákost pedig eddig csak Momentum – mögéjük sorolnak most be a kétfarkú kutyák.

Tóth Csaba nemrég egy háttérbeszélgetésen elemezte, hogy szerinte mi történik Zuglóban közte és Momentum, valamint Hadházy Ákos között, kifejtve, hogy akár még Hadházynak is lehetnek sötét foltok a múltjában, neki viszont nincsenek, ő nyitott könyv. Erről a cikkünket ide kattintva olvashatod el.

Az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék.

NYITÓKÉP: A Magyar Kétfarkú Kutya Párt két társelnöke, Döme Zsuzsanna (balra) és Kovács Gergő (jobbra). Magyar Kétfarkú Kutya Párt / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként, régi motoros azonnalis újságíró, 2018 júniusától tagja a szerkesztőségnek. Ha nem éppen cikket ír (és nincs járvány), nagy eséllyel egy metálkoncerten tombolja ki magából a hazai közélet fáradalmait.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek