Tóth Csaba
Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet
Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet

Márki-Zay Péter sok dologban nem ért egyet azzal a hatpárti ellenzékkel, aminek a vezetésére miniszterelnök-jelöltként vállalkozik: nem tetszik neki a többkulcsos adó, a közmunkás minimálbér és a gyónási titok feloldásának ötlete sem. Szerinte egyedül a Momentum gondolja komolyan az elszámoltatást, az ellenzéki pártok pedig rá sem hederítenek, hiába könyörög nekik. De akkor mit keres egyáltalán az összefogásban? Képviselne-e miniszterelnökként olyan programot, amivel nem ért egyet, és távozna-e a közéletből, ha az ellenzékkel együtt ő is bukna 2022-ben? Nagyinterjú.

Márki-Zay Péter: A Momentum az egyetlen ellenzéki párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást
Márki-Zay Péter: A Momentum az egyetlen ellenzéki párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást

A Mindenki Magyarországa Mozgalom által szervezett konferencián az is kiderült, hogy hogyan lehetne elszámoltatni egy kormányváltás után a NER közpénzlopó bűnözőit.

Hadházy Ákos az Azonnalinak: A zuglóiak a korrupcióval való alku és a határozott fellépés között választhatnak
Hadházy Ákos az Azonnalinak: A zuglóiak a korrupcióval való alku és a határozott fellépés között választhatnak

Hadházy Ákos Zuglóban fog elindulni az előválasztáson, ahol célja, hogy leváltsa a körzetben már többször mandátumot szerző szocialista Tóth Csabát. A helyi kampány izgalmasnak ígérkezik. De hogyan látja az esélyeit Hadházy? Mit szól ahhoz, hogy a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja őt? És mihez kezdene, ha 2022-ben nem szerezne mandátumot? Interjú.

Mi Hazánk: Beszálltak az előválasztásba, most már a kétfarkú kutyák is a balliberális tömb részei!
Mi Hazánk: Beszálltak az előválasztásba, most már a kétfarkú kutyák is a balliberális tömb részei!

Toroczkai Lászlóék szerint azzal, hogy a kétfarkú kutyák az előválasztáson Hadházy Ákos oldalára álltak, a Mi Hazánk maradt egyedül a harmadik út. Mindeközben Szanyi Tiborék trollkodtak egyet az előválasztást kommentálva.

MKKP-elnök az Azonnalinak: Nem lett még minden megírva a zuglói Tóth Csabáról, ebben tudunk segíteni
MKKP-elnök az Azonnalinak: Nem lett még minden megírva a zuglói Tóth Csabáról, ebben tudunk segíteni

Mások mellett tényfeltáró cikkek írásával kíván segíteni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákosnak a zuglói előválasztáson, akit hivatalosan is támogatnak. A kutyapárt társelnöke azt is kifejtette, hogyan terveznek utánajárni Tóth Csaba zűrös ügyeinek, hogy kért-e tőlük Hadházy Ákos valamit a kampányban, és hogy más mögé is terveznek-e beállni a kutyák. Interjú!

A Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson
A Kétfarkú Kutya Párt Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson

Elmondásuk szerint Tóth Csaba sem „olyan gáz”, de a szavazóiknak ő nem menne le a torkán – ezért inkább Hadházyt ajánlják.

Tóth Csaba az Azonnalinak: Mindenki múltjában lehetnek sötét foltok, az enyémben nincsenek
Tóth Csaba az Azonnalinak: Mindenki múltjában lehetnek sötét foltok, az enyémben nincsenek

A szocialisták zuglói jelöltje azt mondja, elő fog állni azzal, ha valami terhelő előkerül a kampányban Hadházy Ákosról, de negatív kampányt nem fog folytatni. Tóth szerint a zuglói előválasztás már nem az esélyes jelölt megtalálásáról, hanem a Momentum pozíciószerzési szándékáról szól, ami szerinte azért sem fog sikerülni, mert az MSZP, a Párbeszéd a Jobbik és a DK után hamarosan az LMP is beállhat mögé.

Hadházy Ákos Karácsony Gergelynek: Nem tudom, hogyan változott meg a Párbeszéd demokráciafelfogása
Hadházy Ákos Karácsony Gergelynek: Nem tudom, hogyan változott meg a Párbeszéd demokráciafelfogása

A Momentum színeiben induló független parlamenti képviselő az Azonnali Karácsony Gergely-interjújára reagált: szerinte inkább a közös véleményekre kéne koncentrálni, például arra, hogy a korrupcióval szemben nem lehet pragmatikusnak lenni.

Techet Péter
Karácsony Gergely mindenki jelöltje, vagy a baloldalé?

Karácsony Gergely a kevéssé fontos kérdésekben megpendíti baloldaliságát, de ő is tudja: győzni csak akkor tud, ha mindenki jelöltje lesz. Ebbe a 99 százalékba Tóth Csaba hamarabb fér bele.

A szocialista Tóth Csabát támogatja a Jobbik a zuglói előválasztáson
A szocialista Tóth Csabát támogatja a Jobbik a zuglói előválasztáson

Így Tóth Csabát már négy párt is támogatja az ellenzéki előválasztáson, míg kihívóját, Hadházy Ákost csak a Momentum jelöli.

Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.

Tóth Csaba az Azonnalinak: Zuglóban nincs korrupció, Hadházy induljon máshol
Tóth Csaba az Azonnalinak: Zuglóban nincs korrupció, Hadházy induljon máshol

Megkezdődött az előválasztási adok-kapok Zuglóban: a helyi MSZP-s országgyűlési képviselő Tóth Csabának nagyon nem tetszik, hogy a Momentum ráindítja az előválasztáson a korrupcióellenességével kampányoló Hadházy Ákost. Meg is üzente Hadházynak, hogy induljon máshol – egy olyan videóban, amihez csak annyit írt: „No Comment”. Nem kellett volna egyértelműbbnek lennie Tóthnak, és vajon fogta-e a szavak nélküli üzenetet Hadházy? Megkérdeztük!

Biztos befutó körzetben, Zuglóban indítja a Momentum Hadházy Ákost
Biztos befutó körzetben, Zuglóban indítja a Momentum Hadházy Ákost

Ez persze nem jelenti, hogy az LMP volt társelnöke lesz ott a közös ellenzéki jelölt 2022-ben, ahhoz először valószínűleg a szocialisták erős emberét, Tóth Csabát kell majd legyűrnie.

Mi lesz a választás után a Sétáló Budapesttel? Két forgatókönyv
Mi lesz a választás után a Sétáló Budapesttel? Két forgatókönyv

Ha vasárnap Tarlós István nyer Budapesten, és emiatt Puzsérékat teszik felelőssé, az katasztrofális lenne a Sétáló Budapest számára. De hogyan profitálhatna a mozgalom Karácsony Gergely esetleges győzelméből?

Tóth Csaba
Puzsér újabban pont azt csinálja, ami miatt megveti Karácsonyt

Azzal, hogy Puzsér alpolgármesteri széket ajánlott Karácsonynak, ha visszalép a javára, ő is éppen összefogni próbál egy általa vállalhatatlannak tartott szereplővel.

Nem a mi reszortunk lopni – mondja a zuglói fideszes polgármesterjelölt az Azonnalinak
Nem a mi reszortunk lopni – mondja a zuglói fideszes polgármesterjelölt az Azonnalinak

Erény-e a zuglói Fidesznél a lopás, ha már az egyik képviselőjelöltjük szerint azért is alkalmatlan Karácsony Gergely, mert még lopni sem tud? Mi a helyzet a Fidesz-MSZP háttéralkuval? Ha nyer, megszüntetné-e a kerületi minimumjövedelmet? Rozgonyi Zoltán, a kormánypártok zuglói polgármesterjelöltje ezekre is válaszolt az Azonnalinak adott nagyinterjújában.

Horváth Csaba válasza a zuglói MSZP-s mutyikra: Hangosan elmosolyodtam
Horváth Csaba válasza a zuglói MSZP-s mutyikra: Hangosan elmosolyodtam

Megtartaná-e Zuglóban a minimumjövedelmet, amire Karácsony Gergely annyira büszke? Megrendszabályozná-e a helyi szocialista erős embert, Tóth Csabát? Mi értelme a zuglói polgármester-választásnak, ha Zugló legtöbb bajáért szerinte a főváros a felelős? Vesz-e házat Zuglóban, ha nyer? Mi volt az a kérdés, ami miatt majdnem otthagyta az interjút? A zuglói polgármesteri székért induló MSZP-s Horváth Csabával interjúztunk.

A TV2 összekeverte a zuglói szocialistát a liberális politológussal
A TV2 összekeverte a zuglói szocialistát a liberális politológussal

A TV2 már korábban is belefutott hasonló esetbe, akkor kétmillió forintot kellett fizetniük.

Horváth Csaba Karácsony hangfelvételéről: nem szerencsés ilyenekkel szórakoztatni a választókat
Horváth Csaba Karácsony hangfelvételéről: nem szerencsés ilyenekkel szórakoztatni a választókat

A szocialista Horváth Csaba szerint nincs oka megsértődni amiatt, amiket Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester-jelölt mondott róla egy kiszivárgott hangfelvételen.

Drága dolog szétosztani a parkolási pénzeket és az útdíjat? Attól függ, beleszámoljuk-e a tüdőrákot
Drága dolog szétosztani a parkolási pénzeket és az útdíjat? Attól függ, beleszámoljuk-e a tüdőrákot

Kidolgozatlan Karácsony javaslata a közlekedési alapjövedelemről? Az hát, de ettől még az elv nem rossz. Ugyanis ha kevesebb parkolóhelyet akarunk a belvárosban, akkor díjat kell emelni, ez pedig csak úgy lehet népszerű, ha az autó nélkülieket érdekeltté tesszük benne. Például úgy, hogy visszaosztunk nekik. Ha pedig ezt a momentumosok drágának gondolják, vegyék hozzá azt is, micsoda egészségügyi kár keletkezik Budapesten a légszennyezés miatt!

A parkolást csak az egész közlekedési rendszerrel együtt lehet megreformálni
A parkolást csak az egész közlekedési rendszerrel együtt lehet megreformálni

El kell érni, hogy csak azok az utazások jöjjenek létre Budapesten (és agglomerációjában), amelyek társadalmi haszna nagyobb, mint az egyéni költsége. Ehhez a parkolóhelyek csökkentésére és egy használatarányos útdíj bevezetésére van szükség.

Miért nem hülyeség a közlekedési alapjövedelem, és hogyan működhetne jól?
Miért nem hülyeség a közlekedési alapjövedelem, és hogyan működhetne jól?

Az autós háztartások jelenleg évente több, mint százezer forint támogatást kapnak a kerületektől, csak nem pénzben, hanem parkolás formájában. Ennyiben igazságos Karácsony javaslata, hogy akkor kapjon pénzt mindenki, méghozzá ugyanannyit. A gond csak az, hogy ezt fővárosi szinten akarja megoldani, meg az, hogy a városban nem csak autósok és tömegközlekedők léteznek.

Miért a Fidesz módszereit másolják a budapesti előválasztáson?
Miért a Fidesz módszereit másolják a budapesti előválasztáson?

A budapesti előválasztási módszer miatt sokaknak már megint úgy érdemes szavazni, hogy a számukra legkedvesebb jelölt helyett egy kicsit kevésbé szimpatikus jelölt mellé húzzák be az X-et, csak azért, hogy a legkevésbé szimpatikus jelöltnek kevesebb esélye legyen nyerni. Ezt a demoralizáló játékot idáig csak a Fidesz játszatta az ellenzéki szavazókkal, most az ellenzék is beállt a sorba.

Örülnél évente 100 euró bónusznak csak azért, mert élsz?
Örülnél évente 100 euró bónusznak csak azért, mert élsz?

Miért számunkra követhetetlen infrastrukturális beruházásokra költse a környezetszennyezésre kivetett különadókat az állam, miért nem adja inkább nekünk? Németországban most asztalon van egy olyan javaslat, ami alapján végre nem a klímaváltozást elszenvedők fizetnék meg a környezetrombolás költségeit.

Ahhoz, hogy legyen közös jövője Európának, először el kéne képzelni azt
Ahhoz, hogy legyen közös jövője Európának, először el kéne képzelni azt

Mit mond a sci-fi Európáról és az EU-ról, vagy még pontosabban: miért nem mond semmit? Mit tartogat a jövő a kontinensnek? Az Azonnali első, kicsit még fapados podcastjében Markovics Botond sci-fi író, Tóth Csaba politológus és Makai Máté, az Azonnali EU2058 című novellapályázatának győztese beszélte ki a témát!

Hogyan pazarolják el a kerületek a nekik járó parkolási pénzeket?
Hogyan pazarolják el a kerületek a nekik járó parkolási pénzeket?

Egyes budapesti kerületekben kedvezményesen parkolhatnak azok, akik helyben laknak: a parkolási kedvezményekkel tulajdonképpen a szegények felől áramlik a közpénz a jómódúabbak felé. Mennyi pénz megy el így, és mit lehetne tenni, hogy igazságosabb legyen a rendszer?

Így válnak köddé a fővárosi parkolási pénzek
Így válnak köddé a fővárosi parkolási pénzek

A fővárosi tulajdonú utak melletti parkolóhelyeket bár a kerületek üzemeltetik, az itteni parkolási bevételek a fővárost illetik. Csakhogy ezek a bevételek jóval alacsonyabbak annál, mint amennyit be lehetne szedni, például azért, mert néhol egyáltalán nem kérnek a parkolásért pénzt, ahol meg igen, ott a kerületek sokszor pofátlan mértékű saját költséget vonnak le. Kimatekoztuk, hol mennyi pénz folyik el.

Kit illetnek a parkolási pénzek, és hogyan lehetne ezeket igazságosan szétosztani?
Kit illetnek a parkolási pénzek, és hogyan lehetne ezeket igazságosan szétosztani?

A parkolási díj egyfajta kárpótlás a helyieknek, amiért egy autó foglalja el azt a helyet, ahol ők sétálhatnának vagy pihenhetnének. Éppen ezért igazságtalan lenne, ha a főváros lenyúlná ezt a pénzt a kerületekről, és pláne nem kellene a tömegközlekedésre költeni ezt a pénzt. Vissza lehetne osztani a helyieknek úgy, hogy azzal a kerület járjon jól. Elmondjuk, hogyan.

Egészséges-e az a környezet, amiben évente 1500 ember meghal?
Egészséges-e az a környezet, amiben évente 1500 ember meghal?

Olyan magasra állították a szálló por határértékeit, hogy azok betartásával is meghal évente 1500 ember. Mégis hogyan egyeztethetőek össze az évi több ezer ember halálával összefüggésbe hozható levegőminőségi határértékek az egészséges környezet biztosításának alkotmányba foglalt követelményével? Bepereltem a fővárost, hogy kiderüljön.

EU2058: Milyen lesz Európa 2058-ban? Novellapályázatot hirdet az Azonnali!
EU2058: Milyen lesz Európa 2058-ban? Novellapályázatot hirdet az Azonnali!

A sci-fi befolyásolja azt, ahogy a jövőről gondolkodunk, a jövőről szóló művekben azonban alig esik szó Európáról és az Európai Unióról. Milyen lesz a kontinens, amikor százéves lesz a világ legsikeresebb utópisztikus projektje? Mondjátok el ti az Azonnali novellapályázatán!

Kontó Sándor
A gazdasági növekedés nem jó, a mennyiség nem minőség

Ésszerű és felelős döntés-e olyan gazdaság vízióját követni, amely nem veszi figyelembe a növekedés korlátait, vagy egyenesen tagadja azok létezését? Szerintem nem.

Tóth Csaba
Adóztassuk-e meg a környezetterhelést? És ha igen, hogyan?

Hogyan tudunk tovább növekedni úgy, hogy ne terheljük a környezetet? Ha kipróbáljuk a nem materiális gazdaságot. És hogyan adóztassuk meg a környezetterhelést, hogy ne törjön ki lázadás? Erre is lehet megoldás.